Gécs Dániel
Gécs Dániel
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Ritka alkalom, hogy egy játékfejlesztő úgy dönt: az eredeti koncepció helyett végül mégis olyan terméket készít, amilyenre a közönség vágyik. A Torchlight-sorozat legújabb része ennek szellemében készül, és bizonyos részei már most, a megjelenés előtt is játszhatók. Kipróbáltuk.

A kétezres évek előtt megjelent Diablo nem csak azért lett fontos része a játékvilágnak, mert szórakoztató volt: egy teljesen új zsánernek ágyazott meg, amelyből sok kiadó próbál azóta is ötletet meríteni. A sikeresebb kísérletek közé tartozik a Runic Games-féle Torchlight is, amely akkorát ugyan nem szólt, mint a Blizzard portékája, de így is üde színfoltja lett akció-szerepjátékok kategóriájának.

A Torchlighthoz mostanában, közel 8 év szünet után válik elérhetővé újabb, teljes értékű felvonás, amely két okból is érdekes: az egyik, hogy eredetileg ingyen jelent volna meg, de nem olyan formában, ahogy a címet most gondozó Perfect World tervezi. A kaliforniai székhelyű kiadó ugyanis eleve fizetős termékben gondolkodik, amely végeredményben majdnem hasonló lesz, mint amilyen az első két játék is volt. Ez elsősorban a rajongóknak jó hír: a Torchlight eredeti közönsége mindig olyan folytatásra vágyott, amely képes továbbvinni a korábbi részek örökségét.

A kiadó igyekezete, legalábbis a fejlesztés jelenlegi állapotát látva, ebbe az irányba mutat.

Sztori, körítés, világ

A Torchlight harmadik részének egyik nagy előnye, hogy az első két játék ismerete nélkül is elszórakoztat, köszönhetően a végtelenül egyszerű és kiszámítható sztorinak. 100 évvel az elődök cselekménye után járunk, de a lényegen szinte semmi nem változott: van egy földrész (ezt Novastraiának nevezik a játékban), amelyet újra idegen lények próbálnak birtokba venni. Az invázió ellen pedig csak egy maroknyi hős képes dacolni, köztük mi, vagyis az a karakter, amelyet a játék első képernyőjén kiválasztunk.

Mivel szerepjátékkal van dolgunk, többféle személyiség is kínálkozik, akivel végig verhetjük a pályákat: van varázsló, közelharcos, íjász és – nem vicc – amolyan vasutasszerű is, aki egy folyamatosan mozgó szerelvénnyel teszi hidegre az ellenségeit. A pályán ilyenkor sínek bukkannak fel, valamint egy felfegyverzett mozdony, amely pontosan arra halad, amerre mi is.

A jármű pedig lő mindent, ami csak mozog és a vérünket akarja.

©

A játék ezúttal is fejezetekre (act) oszlik, és értelemszerűen a legutolsó tartogatja a legtöbb kihívást, meg persze a finálét. De az odavezető út sem veszélytelen: buja erdőkön, lápokon és dombokon kell átverekednünk magunkat, egyszer goblinok, máskor pedig élőholtak és más, démoni teremtmények között. Az ellenfelek nem egyesével, hanem a Diablóban látottakkal megegyezően, csoportosan támadnak, nem ritkán pedig az átlagosnál erősebb, úgynevezett eliteket is le kell vágni. Ezek azok a számítógép által irányított lények, melyek több életponttal és valamilyen különleges támadással is rendelkeznek. Kihívás tehát bőven akad.

Tápolás, fegyverek, harc

Az akció-RPG-k (ARPG-k) fontos jellemzője, hogy a csatatéren elhullott ellenfelektől holmik szerezhetők, melyekkel egyre erősebb karaktert építhetünk. Ez alatt pedig nem csak a páncélt vagy a sisakot értjük: kard, puska, íj, varázsbot, cipők, vállvért és persze más értékes kiegészítők, például gyűrűk is szerezhetők – ez a Torchlight új világában sincs másképp. A tárgyak gyűjtögetése azonban itt sem pár perces móka: a nagyobb és erősebb ellenfelek esetében mindig esélyünk nyílik a jobb fegyver és ruha megszerzésére, amely így folyamatos újrakezdésre (videojátékos szakszóval farmolásra) sarkallja a játékost.

©

A történet legelején ilyesmire viszont nem igazán nyílik lehetőség, akkor ugyanis a szintezés, és az azáltal megnyitható képességek kitapasztalása köti majd le a figyelmünket. Az új Torchlight minden irányítható kaszt esetében tömérdek varázslatot kínál megszerzésre: a karakterek egyrészt rendelkeznek core (vagyis a személyiségükhöz passzoló, alap) trükkökkel, melyeket további, alternatív bűbájokkal lehet kiegészíteni. A végeredmény nem csak látványos, elég összetetté is válik tőle a játék.

A már kitanult képességeket pedig olyan kombinációban használják a játékosok, ahogy nekik tetszik.

A harcról túl sok újat nem lehet mondani: a legfőbb fegyverünk az egerünk és a billentyűzet számozott gombjai. Utóbbiakkal a karakter varázslatai aktiválhatók, az egér pedig az irányításhoz kell – ahogy ugyanis a Diablóban, itt is folyamatos kattintgatással jelezzük, merre haladjunk. A tájékozódást térkép segíti, amely nem csak azt mutatja meg, hol járunk éppen. Az is látszik rajta, hogy az egyes küldetésekhez hova és milyen messzire kell utaznunk. A már felfedezett tájakra teleport segítségével is visszajuthatunk, ha pedig pihennénk egyet, az előzőleg felépített erődünkben is elüthetjük az időt. A funkció azonban inkább csak kozmetikai jellegű: a legyártott elemeket kiválasztva feldíszíthetjük az otthonunkat.

Olyan mértékű építkezésre tehát nincs lehetőség, mint amilyet a népszerű életszimulátor, a The Sims kínál.

©

Az irány – egyelőre – jó

A Torchlight III valamikor az idei nyár folyamán válik teljes értékű játékká, addig viszont csak az a tartalommennyiség található meg benne, amelyet a fejlesztők eddig a pillanatig legyártottak. A programot persze már most is meg lehet vásárolni, aki pedig megteszi, az a megjelenéskor automatikusan hozzájut. A korai hozzáférés (early access) miatt viszont számolni kell néhány kellemetlenséggel: előfordulhatnak hibák, bebuggolt küldetések és tárgyak, a karakter pedig csak addig él, amíg a Perfect World úgy nem határoz, hogy a program elkészült;

a végleges változatban mindent elölről kell majd kezdeni, beleértve a szintezést és a holmik megszerzését is.

A kiadó viszont mindent elkövet, hogy maradásra (és persze vásárlásra) bírja a rajongókat: a program steames oldalán rendszerint tájékoztatást adnak a munka állapotáról, és bővítik is tesztelhető játékrészeket. Az igyekezet tehát megvan, és a fejlesztés iránya is megfelelőnek mondható: a játék újszerűnek hat, miközben a korábbi részeket meghatározó elemek is megtalálhatók benne. Ez utóbbi ékes példája a rajzfilmszerű (de nem bugyuta) grafika, amely szintén sokat fejlődött. Szerencsére az előnyére.

Néhány hiányosság fölött ugyanakkor nem tudunk szemet hunyni: a küldetések érdemben semmit nem tesznek hozzá a történethez, teljesen súlytalanok. A játék nem helyezi döntések elé a felhasználót, az erődépítés egyelőre pedig inkább csak érdekes funkció, mintsem hasznos, órákat nyújtó kikapcsolódás. A kezdeti szervergondokat a készítők mostanra orvosolták, így szinte (technikai) hiba nélkül lehet indítani a játékot, amely nem mellesleg online, vagyis folyamatos netkapcsolatot igénylő móddal is rendelkezik. A világ ilyenkor kibővül, mivel a többi felhasználó karaktere is megjelenik benne. A játékosbázis nagyságát nehéz megtippelni, de az biztos, hogy a magyarok is érdeklődnek iránta.

Verdikt

A Diablo által meghonosított játékstílust komor és sötét pályák jellemzik, a Torchlight viszont egész más oldalról közelít. Többek szerint pedig pont ez adja a program sava-borsát, és azt a pluszt, amiért érdemes időt tölteni vele. Ezzel mi sem tudunk vitatkozni.

A játékot 10-ből 7 pontra értékeltük. Van még vele munka, de a fejlesztők láthatóan kitartóak. Ez legfőképp az end game, vagyis a végjáték által kínált tartalom miatt fontos, sokan ugyanis ez alapján döntik majd el, pénzt adnak-e a szoftverért.

Többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Nagyon más lehet a koronavírus-járvány második hulláma

Nagyon más lehet a koronavírus-járvány második hulláma

Fasizmusért és nacionalizmusért nem megy a szomszédba a horvát politika polihisztora

Fasizmusért és nacionalizmusért nem megy a szomszédba a horvát politika polihisztora

Alig fogyaszt valamit: kipróbáltuk az új hibrid Toyota Yarist

Alig fogyaszt valamit: kipróbáltuk az új hibrid Toyota Yarist