szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A biztonsági kutatók figyelmeztetése ellenére egyre többen esnek zsarolóvírusok áldozatául. Az egyik legutóbbi érintett a Utah-i Egyetem.

Ransomware, azaz zsarolóvírus támadás érte a Utah-i Egyetemet, és kénytelen voltak nagyjából 150 millió forintnak megfelelő összeget fizetni. Ezúttal azonban nem azért, hogy visszakapják az adataikat (volt biztonsági mentésük), hanem azért, hogy a hackerek ne tegyenek közzé az interneten érzékeny adatokat, amelyek az egyetem dolgozóihoz és hallgatóihoz tartoztak – számolt be az esetről a weboldalán az érintett felsőoktatási intézmény.

Az egyetem nem osztott meg adatokat arról, milyen programmal támadták meg, azonban azt elárulta, hogy a szerverein tárolt adatok 0,2 százalékát érintette az akció. És bár az egyetem a biztonsági mentéseknek köszönhetően vissza tudta állítani az adatokat, mégis – mint említettük – alapos mérlegelés után úgy döntöttek, fizetnek az adatok védelme érdekében. Felszólították az összes hallgatót, oktatót és alkalmazottat, hogy változtassák meg a jelszavaikat.

Mindemellett azt tanácsolják az egyetemen tanulóknak, dolgozóknak, hogy erős jelszavakat használjanak, változtassák meg rendszeres időközönként ezeket, és használjanak kétlépcsős hitelesítést. Ez lehet a legjobb módja a kellemetlen biztonsági események megelőzésének egy olyan nagy, összetett szervezetben, mint amilyen a Utah-i Egyetem is.

A hálózatokat és az IT infrastruktúrát a nap 24 órájában ellenőrzik, és az informatikai környezetet is folyamatosan értékelik annak érdekében, hogy azonosítsák a kezelendő sérülékenységeket. Az egyetem is elismerte, hogy a decentralizált jelleg és az összetett számítási igények miatt sajnos vannak ilyenek. Jelenleg további biztonsági frissítéseket hajtanak végre, beleértve az összes magán- és korlátozott adatokkal rendelkező főiskolai rendszer központi szolgáltatásokba történő áthelyezését a biztonságosabb és védett környezet érdekében.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Radar360: Történelmi NASA-siker, méltóságteljes Fradi-vereség

Radar360: Történelmi NASA-siker, méltóságteljes Fradi-vereség

Gyereknek szánt lakberendezési kollekcióval rukkolt elő Jane Goodall

Gyereknek szánt lakberendezési kollekcióval rukkolt elő Jane Goodall

Vasárnap óraátállítás: a bécsi gyors már a téli időszámítás szerint indul Lőkösházáról

Vasárnap óraátállítás: a bécsi gyors már a téli időszámítás szerint indul Lőkösházáról