India kormánya megtiltotta 118 alkalmazás használatát, mert szerintük veszélyesek

Rövid időn belül másodjára helyez tiltólistára népszerű kínai mobilappokat az egyik indiai minisztérium. Az alkalmazásokat egyetlen india állampolgár sem töltheti le a telefonjára vagy táblagépére.

  • hvg.hu hvg.hu
India kormánya megtiltotta 118 alkalmazás használatát, mert szerintük veszélyesek

Az indiai információtechnológiai minisztérium 118 alkalmazást vizsgálva arra jutott, hogy az appok veszélyt jelentenek az indiai állampolgárokra, így azokat mostantól tilos használni – írta az Engadget. A tiltólistára rakott mobilappok mindegyikét kínai cég fejlesztette, de az ügynek vélhetően nem ehhez lesz köze.

A tiltásnak inkább politikai okai lehetnek.

Az illetékes minisztérium szerint tiltólistára került többek közt az Indiában 40 millió ember által játszott PUBG Mobile, valamint a kínai kereskedelmi óriás, az Alibaba több szolgáltatását is biztosító program. India kormány júniusban is tartott egy hasonló tisztogatást, akkor például a TikTokot is száműzték.

Az illetékesek állították, hogy több bejelentést is kaptak az appok gyanús viselkedéséről, de hogy pontosan mik voltak ezek, azt már nem közölték. A tiltott appokat az indiai polgárok egyáltalán nem tölthetik le, aki mégis megteszi, az bűncselekményt követ el.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.