Idén már több pletykát is lehetett hallani arról, hogy Kína egy különleges űrhajót szeretne Föld körüli pályára állítani, eddig azonban túl sok részletet nem lehetett tudni a projektről. Most azonban a távol-keleti ország útnak indította az eszközét.
Igaz, a járműről továbbra sem tudni túlságosan sokat. A kínaiak annyit árultak el, hogy egy újrahasznosítható eszközről van szó, ami jó eséllyel egy űrrepülőgépet jelent. Hogy a tesztelésen kívül mi a pontos célja, az nem ismert, ahogy az sem, meddig fog az űrben keringeni. Annyit árultak csak el: békés célokat szolgál a fejlesztés – számolt be róla a The Verge.
A lap megjegyzi, hogy a különös járműről még csak fotók sem készültek, így a pontos kinézete nem ismert. Andrew Jones, a kínai űrprogram szakértője szerint már több pletykát is lehetett arról hallani, hogy 2020-ban egy űrrepülő kezdi majd meg a küldetését a Föld körül. Mindez összhangban van a kínai törekvésekkel is, az ország ugyanis jó ideje foglalkozik már azzal, hogy ezeket miként lehetne felhasználni. Még 2017-ben a kínai állami média is arról írt, hogy egy űrrepülőgépet építenek, ami képes lenne a repülőgépekhez hasonló módon landolni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.