Bővít a Lufthansa Szegeden, tucatnyi új embert keresnek

Bővíti a légiközlekedéshez nélkülözhetetlen szoftvereket fejlesztő és tesztelő részlegét Szegeden a Lufthansa Systems Hungária Kft.

  • MTI MTI
Bővít a Lufthansa Szegeden, tucatnyi új embert keresnek

A vállalat közlése szerint Java és JavaScript fejlesztők, tesztelők és adatmérnökök felvételét tervezi az idén megnyílt szegedi irodájába, az ott dolgozó szakemberek létszámát a jelenlegi 17-ről legalább 30 főre emelve.

Fritz Zsombor, a részleg vezetője kifejtette, munkatársaival fél év alatt számos termék fejlesztéséhez csatlakoztak, amelyek több megrendelőt, köztük nagy légitársaságokat is érintenek. A szakember pozitívumként említette, hogy a járványhelyzet miatt sem kellett változtatniuk eredeti növekedési terveiken.

A Lufthansa Systems Hungária Kft. a Szegedi Tudományegyetemmel és helyi partnereivel tavaly elindított együttműködését is folytatja. Az alkalmazott és ipari kutatási kooperáció eredményeit termékfejlesztéshez és már létező megoldások tökéletesítéséhez is felhasználják, miközben az egyetemen diplomát szerző fiatal szakemberek utánpótlást jelenthetnek a vállalatnak.

A cég jelenleg mintegy 450 informatikai szakembert foglalkoztat Magyarországon, budapesti és szegedi irodáiban, akik több mint háromszáz légitársaság számára fejlesztenek, tesztelnek és üzemeltetnek olyan informatikai alkalmazásokat, amelyek biztonságos és hatékony repülőgép-üzemeltetést tesznek lehetővé. Ezen szoftverek közé tartoznak a légi és földi személyzet, valamint a légiforgalmi irányítók által használt alkalmazások, továbbá a repülőjegy-értékesítés teljes folyamatát végigkísérő digitális megoldások.

A Lufthansa Systems Hungária Kft. 1995-ben alakult a Lufthansa-vállalatcsoporthoz tartozó Lufthansa Systems első nemzetközi leányvállalataként. A légiközlekedési informatika egyik piacvezető vállalataként egyedülálló megoldásokat kínál a légiközlekedés szinte minden területére az útvonaltervezéstől a személyzet beosztásán át a fedélzeti szórakozásig.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint tavaly a Lufthansa Systems Hungária Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 8,31 milliárd forint volt, több mint 22 százalékkal meghaladva a 2018-as 6,769 milliárdot. A vállalkozás tavalyi adózott eredménye 328 millió forint volt, a 2018-as 267 millió forint.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.