Jó pár évvel ezelőtt mutatkozott be az eszközkereső Tile, és pillanatok alatt óriási siker lett. érthető, hiszen egy olyan eszközről volt szó, amelyik segített megtalálni szanaszét hagyott dolgainkat.
A Samsung is érzi a lehetőséget (nem is először) egy ilyesfajta szolgáltatásban, nagyjából két éve volt már ilyen keresője LTE alapon. Legújabb eszköze viszont kapcsolódhat a nemrégiben bejelentett SmartThings Find szolgáltatáshoz, amellyel könnyen és gyorsan megtalálhatók az eszközök, igaz, egyelőre csak a Galaxy márkanévvel ellátottak (például okostelefonok, okosórák, tabletek, fülhallgatók). Az Android 8 vagy ennél újabb operációs rendszert futtató készülékekre kerülő funkció a Bluetooth Low Energy (BLE) és az ultraszélessávú (UWB) technológiáknak köszönheti tudását.
A legutóbbi hírek szerint a szolgáltatás mellé egy újabb eszköz is érkezne, a Galaxy SmartTag. A holland LetsGoDigital oldal vette észre, hogy a dél-koreai vállalat védjegyet nyújtott be november utolsó napján az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához (EUIPO) az említett névre.
A neve alapján egy intelligens tárgykövetőről lehet szó, amit úgy kell elképzelni, mint a már említett Tile-t. Az eszköz már meg is kapta Indonéziában az engedélyt. A leírás alapján a SmartTag eszköz NFC-t és RFD-t használna, és hitelesítési eszközként is be lehetne vetni, és problémamentesen lehetne bejelentkezni a Samsung különböző szolgáltatásaiba, vagy feloldani a mobiltelefont és más eszközöket.
Az egyik forrás szerint könnyen elképzelhető, hogy a tárgykeresőt már a jövő év elején bemutatnák a Galaxy S21-gyel együtt. Egy tárgykereső eszköz olyan népszerű lehet, hogy állítólag még az Apple is dolgozik ilyenen.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.