Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
A Microsoft szeptember óta teszteli azt az új funkciót, aminek köszönhetően már gépelnünk sem kell majd ahhoz, hogy rákeressünk valamire az operációs rendszeren belül.
Bár egyelőre még a 2020-as évből is van hátra néhány nap, már arról is hallani, mire számíthatnak a Windows 10-et használók 2021 októberében. A Microsoft várhatóan akkor adja majd ki a szokásos nagy őszi frissítőcsomagját, amelynek egy új funkciójáról már most is hallhatunk.
A Windows Latest beszámolója szerint a redmondi cégnél szeptemberben egy hangvezérelt keresőt kezdtek el tesztelni, ami lehetővé tenné, hogy az operációs rendszeren belül ilyen módon keressünk. A Windows Voice Typing névre keresztelt funkció a Fájlkezelő keresőjében, a Star menüben és a Beállításoknál jelent meg azok számára, akik hozzá férnek a Windows 10 tesztverziójához.
Mint írják, a hang alapú kereső automatikusan megjelenik majd minden olyan helyen, ahol a Windows Search API-t összekötötték egy szövegbeviteli mezővel. (Rövidebben: ahol van keresősáv.) Emellett a Win + H billentyűk lenyomásával is előhívható lesz. Az újdonság többek között az angol, a francia, a portugál, a spanyol, a német, az olasz, a japán és a kínai nyelv használatát támogatja majd.
A Microsoft – a többi ilyen szolgáltatáshoz hasonlóan – gyűjteni fogja majd a felhasználók adatait, hogy fejleszteni tudja az algoritmusát, ám ezt megtilthatjuk majd az operációs rendszernek.
Új funkció jön a Windowsba: alapból leír majd mindent, amit mondunk neki
Régi vágyat teljesít a Microsoft: bizonyos nyelveken már nem lesz szükség ahhoz, hogy gépeljen a felhasználó, elég, ha csak beolvassa a szöveget, a rendszer azonnal rögzíti.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.