Speciális játékkonzolt készített az amerikai beteg gyerekeknek a Nintendo

A Nintendo és a Starlight nevű amerikai alapítvány először tavaly adott speciális, könnyen fertőtleníthető játékkonzolt a kórházban fekvő gyerekeknek, a koronavírus-járvány miatt azonban több amerikai kórházba is juttatnak a készülékből.

  • hvg.hu hvg.hu
Speciális játékkonzolt készített az amerikai beteg gyerekeknek a Nintendo

A Nintendo amerikai üzletága, valamint az Egyesült Államok egyik jótékonysági szervezete, a beteg gyerekek megsegítésén dolgozó Starlight alapítvány néhány évvel ezelőtt közös munkába kezdett. Ennek eredménye lett a Starlight Nintendo nevű játékkonzol, amit kifejezetten úgy alakítottak ki, hogy a kórházban fekvő gyerekek is használni tudják.

A tavaly elkészült konzolt eddig csak a Washington állambeli Tacoma város Mary Bridge Gyermekkórházban használták, a Nintendo azonban most úgy döntött, az Egyesült Államok más kórházaiba is elviszi.

Nintendo

A konzol nem új fejlesztés, hanem a Nintendo Switch egy átalakított változata, amit úgy készítettek el, hogy azt könnyen át lehessen vinni egyik kórteremből a másikba. Továbbá könnyű fertőtleníteni is, így nem kell attól tartani, hogy egyik betegről a másikra kerülnek át a kórokozók.

A konzolra 25 játékot telepítettek, köztük a Super Mario Partyt és a The Legend of Zelda: Breath of the Wildot. A Nintendo és a Starlight szerint a kezdeményezés különösen fontos most, hogy a koronavírus-járvány miatt a gyerekek nem mindig fogadhatnak látogatókat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.