Végre szétszedték az Apple vezeték nélküli fejhallgatóját

Az iFixit csapata szinte azonnal rácsap az újdonságokra, hogy azok javíthatóságát vizsgálva apró darabokra szedje. Az Apple fejhallgatójának „teardownjára” viszont egy hónapot várni kellett, de végül ennél az eszköznél is megszületett az eredmény.

  • hvg.hu hvg.hu
Végre szétszedték az Apple vezeték nélküli fejhallgatóját

December elején mutatta be az Apple saját fejlesztésű vezeték nélküli fejhallgatóját, az AirPods Maxet, és néhány nap múlva az iFixit csapata már el is kezdte vizsgálni. Azonban néhány lépés után leálltak, és valójában csak mostanra született meg a vizsgálat végleges eredménye.

iFixit

Kezdjük talán azzal, hogy a fejhallgató árcédulájára kerülő 550 dollár (ami nagyjából 160 ezer forintnak felel meg) még a borsosabb árakhoz szokott Apple-rajongók egy részét is meglepte, azonban az iFixit teardownja végső soron megindokolta ezt a kissé magas árat.

A fejhallgató szétszerelése nagyon könnyen indult, kiderült, hogy a fülpárnát mágnesek rögzítik, azaz igen könnyen eltávolítható, egyszerűen cserélhető, azonban ettől kezdve már jóval nehezebbé vált a szétszerelés. Ez főként a csavarok számának és sokféleségének „köszönhető”, amelyek megkövetelik, hogy a technikusok teljes csavareltávolító készlettel rendelkezzenek az AirPods Max szervizeléséhez. Egyes csavarok még a szokásosnál is bonyolultabbak méretük, szögük vagy amiatt, hogy nem éppen eltávolításra szánták őket.

iFixit

Az iFixit csapatát talán a legjobban a zsanér elektromechanikus csatlakozása nyűgözte le, ami lehetővé teszi az elektromos jel átvitelét anélkül, hogy a fejpánton keresztül vezetnének kábeleket a fülre simuló részekbe. Látszik, hogy a tervezéskor maximálisan szem előtt tartották a kényelmet, a rugalmasságot, valamint a hasznosságot, és remélhetőleg elég tartós is lesz ahhoz, hogy ellenálljon a kopásnak. A kétcellás akkumulátor a jobb oldalra került, és annak ellenére, hogy a bal oldalon nincsen ellensúly, a fejhallgató nem kiegyensúlyozatlan.

iFixit

A teardown vizsgálat végén – amit itt tekinthetnek át lépésről lépésre, röntgenfelvételekkel egyetemben – az iFixit úgy találta, hogy 6 pontot ad a fejhallgatónak a maximálisan elérhető 10-ből (ami a legkönnyebb javíthatóságot jelenti). Ez volt az első nem nulla pontszám AirPods terméknél. Pozitívumként emelték ki a fülpárna, illetve a fejpánt egyszerű eltávolíthatóságát (elég hozzá egy gemkapocs vagy egy SIM-kiszedő), illetve azt, hogy a meghajtókat és az akkumulátort csavarokkal rögzítik, és javításbarát kártyacsatlakozásokat használnak. És bár a csavarok szinte mindig előnyösebbek a ragasztóknál, a csavarok – már említett – nagy száma itt érthetetlen.

Összességében a 6-os pontszám jelzi, hogy az Apple AirPods Max nem javíthatatlan, bár az tény, hogy a szükségesnél több munkát igényel. Az iFixit csapata szerint ez a modell mindenképpen egy lépés a helyes irányba, még ha nem is lesz könnyű helyzetben az, aki barkácsjavítást szeretne végezni rajta.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.