Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az Apple boszorkánykonyhájában már készül a MacBook Air prémiumkiadása. Friss hírek szerint akár idén a polcokra kerülhet.
Az Apple csak az év második felében, valamikor ősszel – de az is lehet, hogy csak 2022-ben – mutathatja majd be a legújabb MacBook Airt, a Bloomberg már most tudni vél néhány információt a fejlesztésről. Természetesen ebbe a gépbe is a cég saját M1 processzora kerülhet – vélhetően annak második generációja –, a készülék vékonyabb és könnyebb lesz az elődeinél. Mindezek tetejébe még a kijelzőt körbeölelő kávát is vékonyabbra tervezik.
A Bloomberg konkrétumokat nem ír, vagyis azt nem tudni, mennyivel lehet könnyebb és vékonyabb a laptop.
Nem viccelt az Apple: tényleg brutálisan erős lett a MacBook Air az M1 processzorral
A friss AnTuTu-teljesítményteszten több mint 1 millió pontot ért el az Apple új processzora. Ezzel az eredménnyel magabiztosan vezet a gyártó más chipjeivel szemben.
Az újfajta kialakítás abban is segíthet, hogy az Apple jobban elkülönítse a MacBook Airt a MacBook Prótól. A 2020 novemberében bemutatott készülék ugyanis sokban hasonlít a MacBook Próra – mármint arra a verzióra, amiben nincs ott a Touch Bar. És ha minden jól megy, az idei évben érkező új Macbook Prókban már nem lesz ott az OLED kijelzős sáv.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.