6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Még 2021 első felében bemutathatja a Nothing nevű cég az első termékét. A vállalat mögött igen erős befektetői névsor áll.
Még 2020 októberében kelt szárnyra az a hír, hogy lelép a OnePlustól a cég egyik társalapítója, Carl Pei. Nem sokkal később kiderült, a pletyka nem volt alaptalan, Pei valóban elhagyta a céget, és már arról is lehetett hallani, hogy új vállalkozást indít. Ennél többet erről a tervéről eddig nem lehetett tudni, most viszont elárult róla néhány részletet.
Pei új cége a Nothing, azaz a Semmi nevet viseli, Londonban alapította, a fő profilját pedig a fogyasztóknak szánt elektronikai eszközök jelentik. A cég körül már több befektető is megjelent, többek között
A dolgok jelenlegi állása szerint az első okoseszközt 2021 első felében már be is mutathatja a Nothing. Pei azt nem árulta el, hogy pontosan milyen készülékkel debütálnak majd, ahogy azt sem, mely vállalatok jelentik majd számára a konkurenciát. A The Verge-nek ugyanakkor elárulta, hogy több kategóriában is készítene készülékeket, hogy azokkal egy ökoszisztémát teremtsen meg. Pei szerint a cég célja, hogy áthidalja az ember és a technológia közti határokat, és hozzájáruljon a digitális jövő megteremtéséhez.
A Wired egy tavalyi cikkében arról írt, hogy a Nothing a zenéhez kapcsolódó eszközöket gyárthat majd, ezt az információt azonban nem kommentálta Pei. Találgatni pedig felesleges, a OnePlus ugyanis igen széles termékskálával rendelkezik: a telefontól a fejhallgatón át a televízióig mindent gyártanak.
Pei szerint arra fognak törekedni, hogy már a kezdetektől fogva egyedi eszközöket állítsanak elő. Szerint a piacon jelenleg kapható, különböző gyártóktól származó készülékek azért hasonlítanak annyira egymásra, mert ugyanaz az alkatrész kerül beléjük. Igaz ez a OnePlusra is, amelynek telefonjai az elmúlt években nagyban hasonlítottak az Oppo készülékeire.
We rethought everything and came up with #Nothing. pic.twitter.com/VSz905Kgug
— Nothing (@nothingtech) January 27, 2021
A megjelenés pontos dátuma egyelőre nem ismert, de a következő egy-két hónapban egész biztosan többet tudunk majd meg az érkező készülékről.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.