6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Ez az eddigi leghosszabb hibernáció, ami egy kerekesféreggel történt, és a mikroszkopikus állatka túl is élte azt.
Összesen 24 ezer éven át pihent a szibériai permafrosztban (vagyis a fagyott talajban) az a kerekesféreg, amelyet a 2010-es években kutatók sikerrel újraélesztettek – számolt be róla a CNN. A szakértők felhívják rá a figyelmet, hogy ez az eddigi leghosszabb hibernáció, ami egy kerekesféreggel történt, és a mikroszkopikus állatka túl is élte azt.
A témában készült tudományos dokumentáció a Current Biologyban jelent meg.
A baktériumok, illetve az egyszerűbb szervezetek évezredeket is átvészelnek a hideg környezetben, az azonban ritka, hogy egy olyan élőlény is kibírja ezt, amely idegrendszerrel és aggyal is rendelkezik. A 24 ezer évig tartó hibernáció ennek ellenére nem számít rekordnak, ugyanis léteznek olyan fonálférgek, melyek a feltételezések szerint akár 30 ezer éven át is életben maradhatnak.
Sztasz Malavin, a Puscsinói Biológiai Kutatóközpont munkatársa azt mondta, társaival 2015-ben vettek mintát a szibériai permafrosztból. A kutatómunka az északkelet-szibériai Alazeja folyó közelében zajlott. A tudósok itt bukkantak rá a mindössze negyed milliméteres állatkára.
A szakértők ezután felmelegítették és táplálékot adtak neki, a Bdelloideák közé tartozó féreg pedig meghálálta a gondoskodást, sőt, szaporodott is. A kerekesférgek szűznemzéssel szaporodnak (ezt tudományos partenogenezisnek nevezzük), ami azt jelenti, hogy a példánynak nincs szüksége “segítségre”.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.