Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Dél-Korea megengedte a helyi fejlesztőknek, hogy ne kelljen jutalékot fizetniük az alkamazásaik eladása után a két világvállalatnak.
Az elmúlt években az Apple és a Google is kapott egy-egy vizsgálatot a nyakába az alkalmazásboltok díjszabásait illetően. A cégeket trösztellenes vizsgálatnak vetették alá az Egyesült Államokban, az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban is, Dél-Korea pedig már lépett is az ügyben.
A Quartz beszámolója szerint a távol-keleti ország elnöke, Mun Dzse In és pártja egy olyan törvényjavaslatot fogadott el, amely kimondja: a dél-koreai fejlesztőknek nem kell jutalékot fizetniük az alkalmazásaik miatt a két óriásnak, sőt, az alkalmazáson belüli tranzakciók után sem számíthatnak fel nekik díjat.
Meghátrált az Apple a fejlesztők csoportos keresete miatt
Az Apple felpuhítja az App Store-ra vonatkozó szabályait, hogy nagyobb rugalmasságot biztosítson a fejlesztők számára.
A fejlesztőknek általában 30 százalékos jutalékkal kell számolniuk, ám a kisebb fejlesztőknek csak 15 százalékos részesedést kell adniuk a bevételeikből. Az összesítések szerint a mobilalkalmazásokból származó bevételek 2020-ban 111 milliárd dollárt hoztak, amelynek jó része közvetlenül a Google-höz és az Apple-höz került.
Az Apple szerint a dél-koreai lépés hibás, az ugyanis a felhasználók számára alacsonyabb biztonságot jelent a fizetéseknél.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.