A kaliforniai csalásvédelmi, adatvédelmi és megfelelőségi elemző platform, a Pixalate közzétette jelentését, amelyben az év első felére vonatkozóan vizsgálta a Google Play Stroe-ból és az App Store-ból eltávolított alkalmazásokat. Körülbelül ötmillió appot néztek át, és ezek több mint 15 százaléka, 813 ezer alkalmazás tűnt el a virtuális polcokról, de persze ott maradtak a felhasználók eszközein. A Google áruházából összességében 9 milliárdan töltötték le a később visszavont appokat, az App Store-ban pedig legalább 21 millió felhasználói értékelés jelent meg róluk.
Az alkalmazások törlése mögött különböző okok állhatnak, elsősorban az alkalmazásbolt irányelveinek megsértése. Kiderült, hogy a törölt alkalmazások 86 százaléka (Google) és 89 százaléka (Apple) a 12 év alatti gyermekeket célozta meg.
A Google eltávolított alkalmazásainak negyedénél és az Apple appok több mint a felénél (59 százalék) nem voltak adatvédelmi irányelvek. Az „éllovasok” Oroszország és Kína voltak: az Oroszországból eltávolított Google-alkalmazások 26 százalékánál, a Kínából eltávolított alkalmazások 60 százalékánál nem voltak ilyen irányelvek.
Az is ijesztőnek mondható, hogy a törölt Google-appok 66 százaléka rendelkezett legalább egy „veszélyes engedéllyel”: 27 százalékuk hozzáférhetett a GPS-koordinátákhoz, 19 százalékuk pedig a kamerához. Az ilyen veszélyes engedélyek lehetővé teszik, hogy az alkalmazás bizalmas adatokhoz férjen hozzá, és olyan műveleteket hajtson végre, amelyek befolyásolják a rendszert és más appokat.
Míg egyfelől megnyugtató, hogy az alkalmazásboltokból eltűntek ezek az appok, másfelől a hirdetők és a felhasználók számára egyaránt aggodalomra adhat okot, hogy ezek az alkalmazások akkor is telepítve maradhatnak az eszközön, ha amúgy már nem találhatók az alkalmazásboltokban. Ha egy alkalmazást az alkalmazásbolt irányelveinek megsértése miatt távolítottak el, akkor nagyobb kockázatot jelent a fogyasztók adatvédelmére és biztonságára, valamint a hirdetők márkabiztonságára. A sok érdekes adatot tartalmazó jelentés innen tölthető le.