A játékvilágban nem kizárólag a rengeteg pénzzel rendelkező stúdióknak jut munka, elég gyakran a kicsi, független (úgynevezett indie) csapatokat is bevonják, ha ötletük kellően egyedi és van benne fantázia. A mindössze 14 főt foglalkoztató Ember Lab projektje mindkettőben jeleskedett, így semmi nem állt a gárda útjába, hogy a terveiből megvásárolható játékszoftvert faragjon. A Kena: Bridge of Spirits első képkockáit 2020-ban mutatták be, melyek azonnal elvarázsolták a közönséget. Köszönhetően annak, hogy egy olyan stúdió újdonságáról van szó, mely a rendezéshez is kiválóan ért.
Film is, játék is
A Kena hivatalosan a tavalyi ünnepi szezonban jelent volna meg, de a koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt a csapat összesen három alkalommal volt kénytelen elhalasztani a premiert. Így esett, hogy a játék végül most szeptemberben vált elérhetővé, immár teljes valójában. Azt nem tudni, hogy a csúszások alatt milyen állapotban volt a program, de ez talán mindegy is, a végeredmény ennél sokkal fontosabb. Az pedig pontosan azt a hangulatot és minőséget hozza, ahogy az első előzetesekből is kitűnt:
Az animációs filmek világát idéző jelenetek ugyanakkor senkit ne tévesszenek meg, a Kena egy ízig-vérig akció-kalandjáték, egy igen különleges főszereplővel: az általunk irányított hős (Kena) feladata, hogy az élők közt ragadt nyugtalan lelkeket átsegítse a túlvilágra. A folyamat természetesen csak esetenként tűnik békésnek: van ugyanis, aki egyáltalán nem akar menni. Őket értelemszerűen némi erőszak hatására tudjuk más belátásra bírni, melyhez néhány kedves szereplő is társul – az úgynevezett rotok.
A fürge, nagyszemű, szőrös élőlények mindenhol ott vannak, és persze segítenek is. Egyben ők testesítik meg a játék legszerethetőbb részét. Az Ember Lab mesteri érzékkel találta el, hogyan lehet úgy a maximálisra növelni a termék cukiságfaktorát, hogy az idősebb korosztály is kedvet kapjon kipróbálni. De a cukiság csak egy, a Kena ugyanis kiváló zenei aláfestést és képi világot is kapott, amely még egy kisebb monitoron is elképesztően jól néz ki. (A pontos technikai adatokat néhány bekezdéssel lejjebb vesézzük ki.)

A játékmenet – egyik része
A Kena a legtöbb indie alkotástól eltérően egyből az események sűrűjébe viszi az embert, miközben gondosan ügyel arra is, hogy az egyedi környezet mindvégig szem előtt maradjon. A harcok ennek megfelelően váll fölött zajlanak (vagyis az egész karaktert látjuk, nem csak a kezét vagy a fegyvereit), az interakcióra érzékeny pontok pedig beúsznak, vagy felvillannak. Így van ez a kezünkben lévő bottal is, mely a főszereplő legfontosabb fegyvere. Érdekesség, hogy az egyébként közelharci eszközből később íjat is faraghatunk.
A harc maga igen gyakori eleme a játéknak, de nem kínál olyan szerteágazó lehetőségeket, mint amiket egy lövöldözős, verekedős programban látni. Rossznak vagy gyengének viszont így sem mondható: a felhasználó ugyanis alapvetően kétféle támadást hajthat végre (a kontroller adott gombját hosszabban nyomva van egy erősebb is), emellett gránátokat dobálhat, ha pedig túl kockázatosnak látszik a helyzet, azonnal pajzsot vonhat maga köré. A rosszakarókat pedig a rotok is összezavarhatják:
a kis lények ilyenkor egyből az ellen nyakába ugranak, mi pedig vidáman laposra verhetjük, mindenféle rizikó nélkül.
A játék bizonyos időnként viszont főellenségeket is elénk dob, melyeket már nem olyan könnyű elintézni. Itt az összes képességünket érdemes bevetni, a védekezést is beleértve. Pluszpontként értékeltük, hogy a bossokat (vagyis a nagy, erősebb ellenfeleket) nem csak püfölni kell; ki kell tapasztalni a gyengepontjaikat, és azokat támadni. Bár egyik ilyen szereplő sem tűnt túlságosan nehéznek, a játék kínál egy könnyű, kifejezetten mesélős szintet is, mellyel sokkal gyorsabbá tehetjük a haladást.

És a másik
A Kena ügyesen egyensúlyozik a fejtörőkkel kiegészített részek közt is, ahol egy-két alkalommal tényleg gondolkodni kell. Ezekben a percekben az ujjunk fürgesége számít a legkevesebbet, a tájékozódás és a térlátás viszont annál többet. A feladványok többségénél a rotokat is be kell vetni, ők lesznek ugyanis, akik egy-egy nehezebb követ arrébb mozdítanak, hogy mi arra ráugorva felmásszunk egy magasabb pontra. Ezekre viszont a felhasználónak kell rájönnie, a játék csak apró utalásokat tesz – de van, hogy annyit sem.
A feladványok megoldásán túl meditációs pontokat és ládákat nyithatunk meg, illetve ki. Előbbiek az életerőnk növelése miatt, utóbbiak a felvehető kiegészítők miatt fontosak. Ezek közt a rotokra feladható kalapokat is találhatunk, melyekkel még aranyosabbá válhatnak a zsebszörnyek. Gyakorlati haszna azonban egyiknek sincs.
Döbbenetes látvány
A Kena által kínált látványvilág minőségét röviden már említettük, de most a részletekre is kitérünk. Kezdve azzal, hogy nem csak a játék grafikájába nehéz belekötni, az átvezető videókat sem tanácsos leszólni. Ennek oka, hogy a fejlesztők valóban emberfeletti munkát végeztek; nagyon gyakran támadhat olyan érzése a felhasználónak, hogy a megvásárolt termék igazából egy filmbe csomagolt játék, így nem is egyetlen dolgot kap a pénzéért.
Ez az érzés pedig az utolsó képkockáig elkíséri az embert.
Az egyedi közeg nyilván a legerősebb masinán lesz a legjobb, de a Kena esetében itt is akad egy szokatlan pont: a program ugyanis nemcsak PlayStationön játszható, hanem Windows-alapú PC-n is. Az átlagosnál drágább számítógépeken már-már animációs filmhez hasonló élmény érhető el még a harcok közben is, de azoknak sincs miért panaszkodniuk, akik konzolról indítják a szoftvert: a kétféle megjelenítés miatt a stabilabb/simább üzemmód, vagy a lassabb, de natív 4K-s kép is elérhető. A PS5-tel járó előnyök, mint a gyorstöltés vagy az adaptív ravasz pedig itt is kihasználhatók.

Az ítélet
Mindent egybevéve a Kena: Bridge of Spirits egy fantasztikus élmény, melyet a teszt közben felfedezett, de apró hiányosságok sem csökkentenek. Ezek egyike, hogy a játék mindössze 8-10 órányi kalandot kínál, nincs többféle végkifejlet, és a játékmenet sem az az igazán változatos fajta. Valószínűleg ezért is alakult úgy az árazás, ahogy: a PC-s (digitális) verzióért 13 800 forintot, a konzolosért 13 990-et kérnek. A játékból elérhető egy kicsivel drágább deluxe kiadás is, melyhez a program zenei betétjét is mellékelték a fejlesztők.
Tesztünk a játék konzolos változata alapján íródott, 10-ből 9 pontra értékeltük.
Többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.