Ultra HD 4K. 8K. HDR. Dolby Vision. 75-100 col. Mini LED. OLED. Lézertévé.
Szinte csak úgy repkednek felénk a különböző ismert és kevésbé ismert televíziós szakkifejezések, melyek egytől egyig arra hivatottak, hogy szemkápráztató módon instant pénztárca nyitogatásra vegyenek ránk bennünket. És egy-egy új hipermodern termék piacra dobását követően hiába gondoljuk, hogy most már aztán tényleg nincs feljebb, a gyártók mindig megpróbálják bebizonyítani, hogy bizony van új a nap alatt.
A legrangosabb elektronikai szakkiállítások között jegyzett berlini IFA 2023 technológiai kiállításon testközelből ismerkedtünk meg a legújabb fejlesztésekkel. Megnéztük a Hisense friss modelljeit, és a többi gyártó standján is gyors látogatást tettünk.

Eredetvizsgálat
Bár Magyarországon csak 3 éve tűnt fel a Hisense, az 54 éves múltra visszatekintő kínai mamutcég 45 éve foglalkozik televíziók gyártásával. És olyannyira érdemes komolyan venni, hogy eladási darabszám tekintetében tavaly óta a világ második legnagyobb tévégyártója.
A 160 országban jelen lévő Hisense először Észak-Amerikát támadta le, aztán következett Európa, ahol is 2018-ban felvásárolta a szlovén Gorenjét, és vele együtt a svéd Askót. A Gorenje Magyarországon tradicionálisan jól teljesít, a Miele ligájában focizó Asko viszont egyelőre még túlságosan prémiumkategóriás (tehát drága) ahhoz, hogy itthon megvesse a lábát.
A Hisense eddig csak tévéivel volt jelen a hazai piacon, ősztől azonban a Gorenje fölé és az Asko alá pozícionált háztartási gépei révén is képviseltetni fogja magát Magyarországon. A vállalat okostelefonjaira azonban még várnunk kell, azok egyelőre biztos nem érkeznek meg hozzánk.

Elő a lézerrel!
Az IFA 2023 kiállításon működés közben megtekinthető volt a világ első 8K lézertévéjeként jegyzett Hisense 120LX, mely 120 colos képátlón vonultat fel a 4K-nál négyszer nagyobb felbontást.
A lézeres fényforrást alkalmazó ultrarövid vetítési távolságú projektor egy speciális panelen jeleníti meg a tűéles képét. A 400 nit ugyan elmarad a csúcstévék egekbe szökő fényerejétől, megfelelően sötétített helyiségben azonban nagy élmény ily módon, nem közvetlenül a szemünkbe világító képmegjelenítővel mozizni.


A 8K lézertévé persze csak a jéghegy csúcsa, melyben a 8K tartalmak hiánya miatt egyelőre kevés rációt látni, de a Hisense kínálatában több 4K lézertévé és normál projektor is elérhető.
Érdekesség, hogy ezek a hasonló méretű hagyományos tévéknél jelentősen kevesebbet fogyasztó kompakt készülékek akár társíthatók is egymással, konkrétan így fest egy két lézertévé által biztosított 200 colos ultraszéles-vásznú setup:

Mini LED
Egy ideje már képpontonként vezérelt, háttérvilágítás nélküli, végtelen kontrasztó OLED-tévék is elérhetők a Hisense kínálatában, azonban ezek az LG paneles modellek sokak számára egyszerűen már túl drágák. Számukra készülnek az eggyel alacsonyabb árkategóriában versenyző, de még mindig igen potens Mini LED-tévék.
E tekintetben az ULED X a legújabb fejlesztés, melynek 65 colos alapmodellje a korábbi 500 helyett mintegy 1500 háttérvilágítási zónával rendelkezik, a 20 ezer apró LED-et felvonultató 85 colos verzió pedig még ennél is többre képes.
Ráadásul mindez kiegészül a legújabb tükröződésmentes technológiával, mely ilyen látványosan teljesít a gyakorlatban:

A fényerő eléri a 3000 nitet és a 4.1.2-es hangzásnak köszönhetően már nem feltétlenül szükséges kiegészítő hangrendszert vásárolni a tévé mellé, persze e tekintetben csak az alapos tesztet követően tudunk majd részletekbe menően nyilatkozni.
A képminőség fronton az OLED-hez igen közel álló ULED X a gyártó saját fejlesztésű új processzorára és 16 bites AI-alapú vezérlésre épül.
Az eggyel korábbi Mini LED technológiára épülő U6-os, U7-es és U8-as modellek közül az arany középutas U7 esetében kaptuk a szó szerint legnagyobb újdonságot, ez az 55 colon nyitó modell ugyanis immár rekordnagy, 100 colos változatban is elérhető.

Az olcsóbb kvantumpontos és normál okostévék ugyanúgy 4K felbontásúak, mint az említett csúcskészülékek, és ugyanúgy Vidaa operációs rendszer teljesít rajtuk szolgálatot. Kipróbáltuk, a legújabb 7-es szoftver szupergyorsan teszi a dolgát, a Netflix, a Disney+ és a YouTube applikációk között pillanatok alatt lehet váltani, azért viszont nagy kár, hogy a gyártó még mindig adós az HBO alkalmazással.
Kevesen tudják, de a Samsungon (Tizen) és az LG-n (webOS) kívül csak a Hisense rendelkezik saját fejlesztésű tévészoftverrel, a többi gyártó javarészt Androidot használ. A Vidaa licencét egyre többen vásárolják meg, ilyen szoftver fut többek közt a Toshiba és a Loewe televíziókon is.

Mi a helyzet a riválisoknál?
A Samsung standján a hatalmas méretű és 8K felbontású Neo QLED-tévék mellett a 4K OLED-készülékek éppúgy képviseltették magukat, mint a méregdrága, akár 140 colos Micro LED-panelek. A legnagyobb Micro LED TV-t a TCL hozta el Berlinbe, a behemót 4K modell 163 colos képátlójú.

Az LG-nél egyetlen új televízió volt kiállítva, a világ első olyan OLED-es készüléke, melynek panelje és vezérlő dobozkája között vezeték nélküli kapcsolat van. A hagyományos tévéken túlmutat a koreai gyártó high-tech bőröndje, melyből egy nagyfelbontású kijelző forgatható ki.


A szemüveges 3D tévék már jó ideje szinte teljesen kihaltak, de azért találtunk egy 150 colos 3D lézertévét az IFA-n, mely kiállításra több gyártó is elhozta átlátszó OLED újdonságait.




Mit hoz a jövő?
A 8K-lufi mintha kezdene kipukkadni, a gyártók standján a korábbiaknál kevesebb ilyen modellel találkoztunk, vagyis a 8K tartalmak hiánya és az extranagy felbontás szerény gyakorlati haszna miatt úgy tűnik, hogy a 4K egyeduralma nem igazán van veszélyben.
Az idén közel 100 milliárd dolláros forgalmat bonyolító szektorból egyre nagyobb szeletet hasít ki magának az OLED és a Mini LED technológia, a Micro LED viszont továbbra is drága mulatság, a képátló pedig technológiától függetlenül tovább növekszik.
Érdekesség, hogy a 70 colnál nagyobb készülékek globális piacrésze már tavaly meghaladta a 20 százalékot és hamarosan átlépi a 25 százalékot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.