A nulláról 15 perc alatt létre lehet hozni egy gyémántot, és még csak nagy nyomás sem kell hozzá
Dél-koreai kutatók munkája forradalmasíthatja a mesterséges gyémántok készítését. Az új eljárás jóval kevesebb időt és energiát vesz igénybe, mint az eddig használt módszerek.
hvg.hu
A gyémánt nagy nyomáson (4500-6000 MPa) képződik magas széntartalmú anyagokból, a folyamat végbemeneteléhez pedig átlagosan 900–1300 Celsius-fokra van szükség. Ezek a feltételek feltételek a földkéreg kontinentális lemezei alatti litoszférikus köpenyrészben adottak.
Az 1950-es éveben óta a természetes mellett megjelentek a mesterséges gyémántok is, mivel az iparnak sokkal többre volt szüksége, mint amennyit a bányákból ki tudtak termelni. Ezek az úgynevezett High Pressure High Temperature (HPHT) technológiával készülnek, vagyis nagy nyomáson és magas hőmérséklet segítségével állítják őket elő. Dél-koreai kutatóknak azonban sikerült egy új módszert kidolgozniuk, ami nemcsak gyors, de energiatakarékos is.
A Nature-ben megjelent publikációban azt írják, sikerült normál légköri nyomáson elkészíteni a szintetikus drágakövet, a folyamat pedig csupán 15 percet vett igénybe. A kutatók a folyamat elején galliumot és szilíciumot használtak, amit egy kis grafittégelybe helyeztek. Ez az egyveleg az, ami 15 perc alatt úgy összeáll, hogy utána elég forró, szénben gazdag metángőzzel átöblíteni a tartályt.
Egy nemzetközi kutatócsoport magas hőmérsékleten és nagy nyomás mellett hozta létre azt a szén-nitrid anyagot, amely a jövőben sok területen helyettesítheti a gyémántot.
Az így keletkezett drágakő egyelőre túlságosan kicsi ahhoz, hogy ékszerekben használják azokat. Ám mivel a készítés folyamata jelentős mértékben leegyszerűsödött, így a rendszer felskálázásával már kereskedelmi méretű gyémántokat is elő lehet állítani.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.