Kiküldte a figyelmeztetést a Microsoft: akcióba lendültek az orosz hackerek
Egy, az orosz hírszerzéshez köthető hackercsoport az elmúlt napokban már több mint 100 szervezetnek küldött ki fertőzött e-maileket. Ha valaki kattint, azzal hatalmas veszélybe sodorhatja a céget vagy állami szervet, aminek dolgozik.
HVG
Akcióba lendültek az orosz hackerek: fontos figyelmeztetést adott ki a Microsoft, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy lándzsás (spear) adathalász támadásokat indított a Midnight Blizzard nevű rosszindulatú csoport. Ezt korábban a brit és az amerikai hatóságok is az orosz hírszerzéssel hozták összefüggésbe.
A Microsoft tapasztalatai szerint a csoport – legalább – október 22. óta célzott adathalász e-maileket küld ki, melyek célja az információgyűjtés. A Midnight Blizzard különböző szektorokhoz köthető személyeket céloz meg, de jellemzően a kormányzati szervek, az IT-szolgáltatók, valamint a tudományos- és védelmi szféra szerepel a célpontjaik között.
A rosszindulatú csoport már több ezer adathalász levelet küldött ki több mint 100 szervezetnek, csak a legújabb kampányában – jegyzi meg a Microsoft. Azt is hozzáfűzik, hogy a Midnight a korábbi akciói során ellopott, valódi szervezetekhez köthető e-mail-címekről küldi ki a leveleket, így a célpontok azt hihetik, megbízható a feladó.
Továbbra is fejfájást okoznak a Microsoftnak az orosz kormányzati hátterű Midnight Blizzard hackercsoport által indított támadások.
Pedig nem az: a csatolmányt megnyitva a rosszindulatú felek által irányított szerverekkel jön létre kapcsolat, és itt kezdődik a baj. A Midnight ugyanis gyakorlatilag mindenhez hozzáfér a számítógépen: a fájlokhoz, a hálózati meghajtókhoz, a perifériákhoz (mikrofonhoz, kamerához, nyomtatóhoz stb.), biztonsági kulcsokhoz és egyéb hitelesítő adatokhoz. Egy nagyobb, érzékeny adatokat is őrző szervezetnél ez maga az információbiztonsági armageddon.
Ha ez nem lenne elég, a támadók kártékony programokat is telepíthetnek a gépre és a hálózatra; olyan trójait is, ami a kezdeti kapcsolat bontása után is biztosítja a támadóknak a hozzáférést az áldozat gépéhez.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.