szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A félelem a túlélést biztosító ősi ösztön. Az érzést mindenki ismeri, azaz csak majdnem mindenki. Vannak ugyanis olyan emberek, akikből orvosilag igazoltan hiányzik.

Félni nem jó, de tudomásul kell venni, hogy nem véletlenül vagyunk úgy programozva, hogy velünk legyen ez az érzés. A félelem ugyanis döntő szerepet játszott az emberiség túlélésében és így az evolúcióban is. Ez az ősérzelem részt vesz az agy „harcolj vagy menekülj” válaszában, ami távol tart valakit egy veszélyes helyzettől, vagy arra bátorítja, hogy szükség esetén visszavágjon.

Ezt az ösztönös érzelmet a több százmillió évvel ezelőtt élt őseinkkel osztjuk meg, és részben ez magyarázza, hogy miért van egyfajta zsigeri félelem az emberekben a kígyóktól vagy a magasságtól. A félelem az agy amigdalának nevezett részében kezdődik, amely aktiválja a harc vagy menekülés reakciójában részt vevő többi agyterületet, és stresszhormonokat szabadít fel. Válaszul a szív- és légzésfrekvencia megemelkedik, az erek összeszorulnak, és beindul az adrenalintermelődés. Bizonyos esetekben, ha a félelem elsöprő, a testre gyakorolt hatások olyan szélsőségesek lehetnek, hogy szó szerint halálra lehet ijedni.

A félelemért felelős amigdala
Wikimedia/Amber Rieder

Az amigdala mellett az agy másik fontos régiója, a hippokampusz is részt vesz a félelemreakcióban. A mandula alakú amigdalához szorosan kapcsolódó hippokampusz és prefrontális kéreg – mindkettő erősen részt vesz a magasabb rendű gondolkodásban – segít értelmezni, hogy az észlelt fenyegetés valós-e vagy sem. Például egy oroszlánt látni az állatkertben sokkal kevésbé fenyegető, mint ugyanazzal az állattal az afrikai szavannán ugrásnyi távolságra találkozni.

A legtöbb ember általában három szakaszban tapasztalja meg a félelmet: megtorpanás (egy reakció, amely evolúciós történetünkben gyökerezik, hogy elrejtsen bennünket a ragadozók elől), futás (az ösztön, hogy eltávolodjunk a veszélytől), és harc (amikor nincs mód a távolodásra). A félelem automatikus, vagyis nem lehet nem érezni. Viszont az, hogy ki milyen mértékben tapasztalja meg, és mennyi erőt talál annak leküzdésére, már egyénfüggő. A félelem tehát az emberiség közös érzelme, a túlélés záloga, azonban léteznek olyan emberek is, akik nem ismerik ezt az érzést. Ez egy igen ritka abnormális állapot, ami valamilyen betegség vagy olyan baleset, műtét következménye, ami a félelemreakciókhoz kapcsolódó agyi áramköröket érintette.

A ZME Science korábban három ilyen esetet is bemutatott. A brit Jordy Cernik akkor kezdte érezni, hogy valami nincsen rendben vele, amikor 2013-ban ejtőernyőzni kezdett, de semmiféle izgalmat nem érzett közben. Azóta már mindenféle veszélyes mutatványt végrehajtott, de valamennyit eseménytelennek találta. Persze mindennek előzménye is volt. Cerniket 2005-ben egy súlyos betegséggel, Cushin-szindrómával diagnosztizálták, majd megműtötték, végül eltávolították a mellékveséit. A műtétjeinek egy súlyos következménye is volt: nem termelődik adrenalin a testében, ami egyfajta fájdalomcsillapítóként működik. Így még egy enyhe sérülés is nagyon fájdalmas lehet. Emellett Cernik nem csakhogy nem ismeri a félelmet, hanem szinte minden izgalmas érzelemtől is mentes, ami hihetetlenül nagy kihívást jelent a motiváció fenntartását illetően.

Iowai kutatók egy amigdala-károsodást szenvedett nő esetét írták le. Nála kalcium-lerakódások okoztak elváltozásokat a szóban forgó agyi régióban, gátolt félelemérzetet eredményezve. A szakemberek idegtépő teszteknek vetették alá a nőt, például élő kígyóknak és pókoknak tették ki, kísértetház-túrát és ijesztő filmekből készült klipeket mutattak neki. A kutatók szerint azonban a 44 éves nő „ismételten kimutatta a félelem nyilvánvaló megnyilvánulásainak hiányát és a félelem általános elszegényedett élményét”.

Bár a hölgy azt mondta a kutatóknak, hogy „utálja” a kígyókat, és „igyekszik elkerülni őket”, amikor egy egzotikus állatkereskedésbe vitték, több mint három percig tartotta a kezében az egyik kígyót, miközben megdörzsölte a hüllő pikkelyét, megérintette a nyelvét, és figyelmesen figyelte a mozgását, ahogy az állat átsiklik a kezén. Többször is megkérdezte, hogy megérintheti-e az egyik nagyobb kígyót, annak ellenére, hogy a bolti eladó figyelmeztette, hogy a szóban forgó kígyó veszélyes és megharaphatja. Arra a kérdésre, hogy miért akarna megérinteni valamit, amiről tudja, hogy veszélyes, és azt állítja, hogy gyűlöli, a nő azt válaszolta, hogy elöntötte a „kíváncsiság”.

Halloween idején a kutatók elvitték egy „kísértetházba”, amit kifejezetten úgy terveztek, hogy hátborzongató jelenetekkel, ijesztő és hangos zenével és szörnyeknek, szellemeknek vagy gyilkosoknak öltözött emberekkel keltsen félelmet. Kísérleti alanyukhoz csatlakozott egy öt fős, nőkből álló csoport. A félelmet nem ismerő nő önként vezette át a csoportot a kísértetjárta házon, a habozás jeleit sem mutatva. Amikor a szörnyek kiugrottak, mindig nevetett, odament hozzájuk és beszélt nekik, sőt, az egyik alkalommal még meg is ijesztette az egyiket.

Flickr/The B’s

Az ijesztő filmklipek is ellenkező hatást váltottak ki nála, mint egy átlagembernél. A nő nem reagált félelemmel, viszont izgalmasnak és szórakoztatónak találta a filmeket. A kutatók által kiválasztott 10 különböző félelmet keltő film célja különféle érzelmek kiváltása volt, beleértve az undort, a haragot, a szomorúságot, a boldogságot és a meglepetést. A nő érezte mindezeket, kivéve a félelmet. A kutatók szerint az eredmények alátámasztják azt a következtetést, hogy az amigdala döntő szerepet játszik a félelem kiváltásában, és a hiánya kizárja ennek az érzelemnek a megtapasztalását.

A 28 éves Jody Smith is a rettenthetetlenek közé tartozik. Ő komplex agyműtéten esett át, amelynek a célja súlyos epilepsziájának gyógyítása volt. Nemcsak az amigdala egyes részeit, hanem a halántéklebenyt és a hippokampuszt is eltávolították. A műtét előtt a nő rendszeresen pánik- és szorongásos rohamokat élt át, amit a múltbeli traumatikus élményeinek tulajdonított. Két héttel a műtétje után azonban már nem voltak pánikrohamai, és hamar ráébredt rettenthetetlenségére. Ez azonban árnyaltnak mondható. A hölgy azt állítja, hogy még mindig fel tudja mérni a fenyegetés lehetséges következményeit, és tisztában van azokkal a dolgokkal, amelyek árthatnak neki. Viszont nem kapja meg a test harcolj vagy menekülj válaszát.

Miközben a New Jersey állambeli Newarkban járt, Smith egyszer közel került egy csapat veszélyesnek látszó férfihoz. De ahelyett, hogy pánikba esett vagy elfutott volna (ahogy egykori énje tette volna), egyszerűen és nyugodtan elsétált a fenyegető férfiak között, akik meglepődtek, és békén is hagyták. „Úgy látszik, a félelem hiánya hatott rájuk” – mondta a nő.

Bár a nem létező félelemreakció veszélyesnek hangzik, ma már modern társadalomban élünk, ahol a legtöbb fenyegetés és veszély, amellyel az embereknek szembe kellett nézniük, nem része a környezetnek. Valójában vitatkozhatnánk azzal, hogy néhány félelmetes reakciónk, amely megmenthette az életünket barlanglakó korunkban, valóban hasznos-e vagy inkább fogyatékosság a mai társadalomban. Az irracionális félelmek ugyanis táplálják a szorongást, a fóbiákat, a rögeszmés-kényszeres rendellenességeket és a depressziót.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!