8 helyett 12 GB RAM kerülhet az Apple következő csúcsmobiljaiba, és ennek hátterében új funkciók állhatnak.
HVG
A mesterséges intelligencia megjelenése az Apple eszközein hozott egy üdvözlendő hardveres változást is: immáron valamennyi újonnan kiadott iPhone 8 GB RAM-mal van szerelve. Még a legolcsóbb iPhone 16e is. (A korábbi 15/15 Plus az egyetlen a jelenleg forgalmazott telefonok közül, ami nem támogatja az Apple Intelligence-t. Ennek oka, hogy ebben még 6 GB RAM van.)
Az MI ugyanis hardverigényes, és úgy tűnik, hogy az Apple jelentősen növeli a RAM mennyiségét az ősszel érkező iPhone 17 Próban: 8 helyett 12 GB lehet majd a következő csúcstelefonban. Erről már korábban is hallani lehetett, például Ming-Chi Kuo elemző tett róla említést, és most újabb információk utalnak erre az előrelépésre.
Mint a 9to5Mac írja, Jeff Pu, a GFHK Tech Research elemzője is úgy értesült, 12 GB RAM lehet mindkét csúcsmobilban (17 Pro és 17 Pro Max), LPDDR5-ös technológián alapulva. Ez amellett, hogy „jövőállóbbá” teszi a készülékeket, új MI-funkciók előtt is megnyithatja a kaput, melyek már több hardvert igényelnek – és csak ezeken a telefonokon futhatnak.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.