szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A szaksajtó által várt új MacBook Air nem érkezett meg, helyette két táblagépét frissítette az Apple. Egy kicsit jobb lett az egyik billentyűzetes tok is, és van valami, ami nem változott. Pedig lehet, hogy 2025-ben már el kellett volna engedni.

„Valami van a levegőben” (There’s something in the air) – posztolta hétfőn Tim Cook, az Apple igazgatója, utalva ezzel az angol air szóra, amit a cég is előszeretettel alkalmaz a névadási gyakorlatában.

Érdemi konkrétumok ebben a posztban még nem voltak, csak, hogy várható valamilyen terméket érintő bejelentés. Sokan az M4-es lapkakészlettel szerelt MacBook Airt várták, ám kedden kiderült: hiába. Csak az iPad Air, valamint a belépőszintű iPad frissült, átütő változás azonban nincs.

Az iPad Air eddigi M2-ről M3 lapkakészletre váltott, ami annyira apró előrelépés, hogy az Apple is minden összevetésnél az M1-es változathoz méri. Az új, M3-as iPad Air

  • 8 magos CPU-t tartalmaz (4 nagy teljesítményre optimalizált és 4 energiatakarékos maggal),
  • 9 magos GPU-t foglal magában,
  • és kapott egy 16 magos Neural Engine-t (ez a mesterséges intelligenciát hajtja).
iPad Air M3 (2025)
Apple

A RAM mennyisége továbbra is 8 GB. Az M1-es iPad Airnél összességében kétszer gyorsabb, grafikus feladatok terén pedig 40 százalékkal. Küllemében nem változott semmi, maradt az évek óta használt dizájn. Az előrendelés már megindult, a kiszállítások március 12-én indulnak. Az új iPad Air indulóára 11 hüvelykes kijelzővel 300, 13 hüvelykes megjelenítővel pedig 400 ezer forint, de a nagyobb tárhely és a mobiladat-kapcsolatra is képes celluar verzióért többet kell fizetni. A maximális 1 TB tárhellyel, celluar változatban a 13 hüvelykes táblagép ára 725 ezer forintig kúszik, és ebben még nincs benne a Pencil és a billentyűzetes tok sem.

Apropó tok: megújult az iPad Airhez vásárolható Magic Keyboard, ami immáron inkább hasonlít az iPad Próéhoz. Immáron 14 funkcióbillentyű van rajta, melyekkel a fényerőt és a hangerőt is lehet szabályozni, de nőtt az érintőpad mérete is. Ennek is megindult az előrendelése, és szintén március 12-én kezdik a kiszállítását. A 11 hüvelykes iPad Airhez való változat 135, míg a 13 hüvelykes változathoz való 145 ezer forint.

Magic Keyboard iPad Air M3-hoz (2025)
Apple

Frissült a legolcsóbb iPad is

Apróbb mértékben, de a belépőszintű, legolcsóbb iPad is kapott egy apró hardverfrissítést: A14 helyett immáron A16 lapkakészlet dolgozik benne, amivel továbbra is a leggyengébb táblagépe az Apple-nek: még az iPad Mini is jobb nála, melyben A17 Pro dolgozik. Ez néhány százalékos teljesítménykülönbség mellett azt is jelenti, hogy míg a Mini képes futtatni az Apple Intelligence MI funkciócsomagot, az alap iPad nem. De még így is 30 százalékkal fürgébb, mint az elődje.

Ezt leszámítva csak egy üdvözlendő változtatás történt: 64 helyett immáron 128 GB a legkisebb tárhelyopció, ami így 2025-ben már igencsak időszerű volt. Felár ellenében 256 és 512 GB-os változat is választható.

iPad 11 (2025)
Apple

Minden más változatlan, és továbbra is ez a legsokszínűbb iPad, mivel még citromsárga és rózsaszín változata is van. Az előrendelés már megindult; ez is március 12-től lesz elérhető 170 ezer forintos nyitóáron. A maximum tárhellyel, mobiladat-képes kiadásban 395 ezer forintig lehet tornázni az árát.

Ez az utolsó iPad, amihez még mindig választható a legelső Apple Pencil. Igen, Lightning-csatlakozóval, és így átalakítóval; 50 ezer forintért. És bár van egy egyszerűbb Pencil is olcsóbban, ami USB-C-vel tölthető, de 2025-ben már időszerű lett volna elengedni az átalakítós megoldást.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!