„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Egyre több nagy vállalat próbál úgy függetlenedni, hogy amit csak lehet, házon belül gyárt le, gondoljunk csak az Apple, a Samsung vagy a Huawei saját chipjeire. A Xiaomi is visszatér erre az útra, és ismét saját készítésű lapkakészletekben gondolkodik. Már kis is szivárogtak részletek arról, hogy milyen lehet ez a chipkészlet.
Felülbírálta magát a Xiaomi, és nem először. Mintegy nyolc évvel ezelőtt már volt saját lapkakészlete (Surge S1), pár évvel később viszont már azzal került a címlapokra a kínai okostelefon-gyártó, hogy felhagyott a chipkészítéssel, és inkább más, kevésbé drága és bonyolult projektekre fókuszál. Úgy tűnik viszont, hogy a Xiaomira is igaz az, hogy sohase mondd, hogy soha, mostanában ugyanis arról hallani, hogy saját okostelefon-lapkakészletén dolgozik.
Az okostelefon-ipar néhány jelentős márkája már saját fejlesztésű chipkészlettel szállítja a kínálatát. Ide tartoznak olyan cégek, mint a Google, a Huawei, az Apple és a Samsung, és most (pontosabban újra) a Xiaomi is csatlakozik hozzájuk.
A korábbi pletykák – jegyzi meg a Gizmochina – még 3 nm-es kialakításról beszéltek, azonban egy jól értesült tippadó azt állítja, hogy a Xiaomi a TSMC N4P csomópontját fogja használni. És ez valahol logikusnak tűnhet, hiszen arra utal, hogy a kínai gyártó egyformán fog összpontosítani a teljesítményre és a gyártási hatékonyságra.
A kiszivárgott specifikációk nyolcmagos CPU-konfigurációra utalnak, amely 1+3+4-es felállásban tartalmaz majd egy nagy teljesítményű Cortex X925 magot 3,2 GHz-en, három Cortex A725 magot 2,6 GHz-en, és négy energiatakarékos Cortex A520 magot, amelyek 2,0 GHz-en dolgoznak. Ez összességében nem utal prémiumszintű teljesítményre, inkább a felső középkategóriát célozza.
Úgy tudni, hogy a chipkészlet egy Imagination Technologies IMG DXT72 GPU-t is tartalmaz majd, amely 1,3 GHz-en fut, és – a korai becslések szerint – akár a Snapdragon 8 Gen 2-ben található Adreno 740-et is felülmúlhatja, ami komoly grafikai potenciált jelez. A Xiaomi még saját képjel-processzorát is integrálhatja, míg például az 5G modemet más gyártótól vásárolhatja. Az új chipkészlet egyébként még az idén bemutatkozhat a Xiaomi 15S-ben.
Az, hogy házon belül fejleszt chipkészletet a Xiaomi, egyáltalán nem meglepő, hiszen szeretné csökkenteni a függést olyan gyártóktól, mint a Qualcomm és a MediaTek. Azonban a jelenlegi kiszámíthatatlan geopolitikai környezet, a világgazdaság, különösen az Egyesült Államok kiszámíthatatlansága azért még beleszólhatnak a Xiaomi terveibe.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.