A XX. század elején egy Okos Hans nevű ló nyűgözte le a németeket, amely gazdájával együtt járta az országot, és csodálatos képességekről tett tanúbizonyságot: értette a beszédet, meg tudta mondani, mennyi az idő, és matematikai feladatokat is megoldott. De amikor független szakértők vizsgálták meg az állatot, kiderült, hogy szemfényvesztésről van szó: a ló a gazdája testbeszédére reagált.

A kutatókat egy évszázad elteltével is foglalkoztatja, hogy az állatok mennyire képesek megérteni az embereket, de Okos Hans példája is azt mutatja, hogy nincs könnyű dolguk. Tudjuk-e egyáltalán bármely állatról, hogy valóban képes az emberi nyelv megértésére? Erre a kérdésre keresi a választ a LiveScience cikke.

Az 1960-70-es években számos kutatás foglalkozott a főemlősök, madarak, delfinek és más állatok nyelvi képességeivel, de a szkeptikusok úgy vélték: az állatok csak utánozzák a gazdájukat, mint Okos Hans tette. Bár sok állat képes felfogni a testbeszédet vagy a hanglejtést, az kevésbé világos, hogy értik-e a szavak jelentését, vagy ennél is összetettebb dolgokat, például a nyelvtant. Mára azonban léteznek arra vonatkozó kutatások, hogy egyes állatok, ha betanítják őket, megérthetik az emberi nyelv bizonyos jellemzőit, például bizonyos szavak hangzását vagy jelentését.

A Zürichi Egyetem evolúciós antropológiával foglalkozó professzora, Simon W. Townsend emlékeztetett, hogy a nyelv minden bizonnyal csak az emberekre jellemző, de egyre több jele van annak, hogy az emberek és az állatok kommunikációs rendszerei között sok hasonlóság van.

Az egyik leghíresebb kísérlet során Koko, a nőstény gorilla megtanulta az amerikai jelnyelv egy módosított változatát, képes volt mintegy ezer jel használatára, és több mint kétezer angol szóra tudott válaszolni. Szakértők azonban arra figyelmeztetnek: nagy különbség van az egyes jelek megtanulása és a jelnyelv elsajátítása között, és Koko korántsem használta folyékonyan a jelnyelvet. Időnként a jeleket értelmetlenül használta, és gondozói is hajlamosak voltak saját értelmezést tulajdonítani a jelzéseinek.

Az összehasonlító pszichológiával és nyelvészettel foglalkozó Michael Tomasello szerint a legfejlettebb nyelvi képességekkel rendelkező főemlős Kanzi, az idén elpusztult hím bonobó volt, amely egy tábla segítségével kommunikált, ezen mintegy 200 szimbólum volt, amelyek megfeleltek a környezetében lévő dolgoknak. Townsend szerint Kanzi megértette a szimbólumokat és tudta használni azokat, hogy gondozóival kommunikáljon. A szimbólumok emberek neveire, gyakori tárgyakra, cselekvésekre, helyszínekre vonatkoztak, és Kanzi arra használta a táblát, hogy bizonyos tárgyakat, vagy cselekvéseket kérjen. Townsend szerint „megtanulta a szimbolikus kommunikációt, ami egy másik faj kommunikációs rendszerének jellemzője”, de az emberi nyelv nem csak ebből áll: mi képesek vagyunk nagyobb struktúrákban kombinálni a szimbólumokat, hogy összetettebb jelentést hozzunk létre.

A legtöbb állat esetében nincs evolúciós oka annak, hogy foglalkozzanak az emberi nyelvvel. A kutyák viszont legalább 14 ezer éve élnek az emberekkel, így különleges motivációjuk van arra, hogy figyeljenek a gazdájukra és megfelelően válaszoljanak neki. Már nyolchetes korukban érdeklődést mutatnak az emberi hangok és gesztusok iránt, idegtudományi kutatások pedig azt sugallják, hogy saját mentális reprezentációjuk is kapcsolódik a szavakhoz, ami az emberi nyelv mélyebb megértésére utal.

Egy Chaser nevű border collie, akit „a világ legokosabb kutyájaként emlegetnek”, egy 2011-es tanulmány szerint még alapvető mondatokat is megértett, és meg tudott különböztetni olyan utasításokat, mint „vidd a zoknit a labdához” és „vidd a labdát a zoknihoz”.

Federico Rossano, a Kaliforniai Egyetem kognitív tudományok docense egy tavalyi kutatásában igazolta, hogy a kutyák a szavak tényleges hangzására reagálnak, és nem csak a körülményekre, például amikor a gazdájuk felveszi a cipőjét, miközben azt mondja, hogy „ideje kimenni”. Egy 59 kutyán végzett vizsgálat során gombok megnyomásával különböző szavakat játszottak le az állatoknak, és amikor olyan szavakat hallottak, mint „kint” vagy „játék”, az ennek megfelelő viselkedéssel reagáltak, például az ajtóhoz szaladtak, vagy hozták a játékukat. Más tanulmányok viszont arra is rámutatnak, hogy a kutyák nem tudják megkülönböztetni az olyan szavakat, amelyek csak egy hangban térnek el, például „ül” és „áll”.