Vannak, akiknek a munkáját csak lassítja a mesterséges intelligencia

Tapasztalt szoftverfejlesztőkkel teszteltek egy népszerű, programozást segítő alkalmazást, de nem az lett az eredmény, amit vártak.

  • HVG HVG
Vannak, akiknek a munkáját csak lassítja a mesterséges intelligencia

Egy tanulmány szerint a mesterséges intelligencia lassítja a tapasztalt programozók munkáját, ha olyan kódokon dolgoznak, amelyeket már ismernek – írja a Reuters.

A mesterséges intelligencia képességeit kutató METR nevű szervezet a kutatást tapasztalt fejlesztők részvételével végezte, akik a Cursort, egy népszerű mesterségesintelligencia-alapú, programozást segítő szoftvert használták nyílt forráskódú projektekhez. A fejlesztők arra számítottak, hogy a mesterséges intelligencia összességében 24 százalékkal felgyorsíthatja a munkájukat, a végén azonban kiderült, hogy az ellenkezője történt: 19 százalékkal lassította.

Az eredmény a tanulmány vezető szerzőit, Joel Beckert és Nate Rush-t is megdöbbentették: utóbbi biztos volt abban, hogy a mesterséges intelligencia kétszeresére gyorsíthatja a munkát.

A Reuters megjegyzi: jelentős befektetéseket vonzott az ezzel foglalkozó cégekbe az a hiedelem, hogy a mesterséges intelligencia minden esetben hatékonyabbá teszi a fejlesztőket, de a kutatás most ezt kérdőjelezi meg. A mesterséges intelligenciától azt is várják, hogy helyettesíti a kezdő programozók munkáját.

Korábbi kutatások ugyan azt állapították meg, hogy a mesterséges intelligencia akár 56 százalékkal is felgyorsíthatja a programozók munkáját, a METR szerint azonban ez korántsem vonatkozik minden esetre. Ennél a kutatásnál a lassulás abból fakadt, hogy a fejlesztőknek, akiknek alapos ismereteik voltak arról a projektről, amellyel dolgoztak, ellenőrizniük és korrigálniuk kellett a mesterséges intelligencia javaslatait. Becker szerint a mesterséges intelligencia általában jó irányban tett javaslatokat, de nem pont azt, amire a fejlesztőknek szükségük volt.

Ennek ellenére a tanulmány szerzői, és a benne résztvevők többsége továbbra is használja a Cursort, a szerzők szerint azért, mert mégiscsak megkönnyíti és kellemesebbé teszi a munkát: „mintha egy esszét szerkesztenének, ahelyett, hogy egy üres lapot bámulnak”.

Ismerje meg a nőt, akit azért fizetnek, hogy kijavítsa, amit elront az MI

A szövegíróként is dolgozó amerikai Sarah Kidd óránként több mint 30 ezer forintnyi összeget keres annak köszönhetően, hogy a vállalkozások úgy gondolják, a mesterséges intelligenciában 100 százalékig megbízhatnak.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.