Mentsen mindent, míg nem késő – megszűnik egy újabb jelszókezelő szolgáltatás
Rövid időn belül a második jelszókezelő szűnik meg, a Microsoft után a Dropbox is lakatot tesz erre a szolgáltatására. Mutatjuk, mit tehet, és meddig van ideje az átállásra.
HVG
Megszűnik a Dropbox jelszókezelője – derül ki a cég közleményéből. A Dropbox Passwords október 28-án szűnik meg végleg, de a kivezetés fokozatos, és van mód a meglévő adatai költöztetésére.
Mint a The Verge kifejti, augusztus 28-ától a szolgáltatásba új adatokat már nem lehet majd felvinni, csak a meglévő jelszavak lesznek kezelhetők a mobilappban és a böngészőbővítményben is. Ekkor az automatikus kitöltés funkció is megszűnik, tehát a Dropbox már nem ajánlja fel a felhasználónevét és a jelszavát, amikor megpróbál bejelentkezni valahová.
Szeptember 11-én a mobilapp végleg leáll, október 28-án pedig teljesen leáll a jelszókezelő – ettől az időponttól kezdődően már a korábban mentett adataihoz sem fér hozzá, így azokat le kell mentenie.
A Dropbox azzal magyarázza a szolgáltatás kivezetését, hogy szeretnének a „fő termékük”, avagy a felhőtárhely-szolgáltatás funkcióinak fejlesztésére fókuszálni. A cég még 2020-ban indította el a saját jelszókezelőjét, miután megvásárolta az ilyen funkciókat kínáló, Valt nevű szolgáltatást.
Már zajlik a jelszókezelő opció kivezetése, hamarosan végleg eltűnik a funkció a Microsoft Authenticator alkalmazásból. Beállításaitól függően lehet, hogy hamarosan az ön adatait is törli a cég – így jobb, ha legalább átnézi a dolgokat. Mutatjuk, mire figyeljen.
A Dropbox a 1Password szolgáltatást ajánlja alternatívaként, és egy videós segédletet is készítettek, amelyben megmutatják, hogyan költöztetheti át a jelszavait bele. Fontos ugyanakkor, hogy bármely más jelszókezelőbe átköltözhet, csak importálnia kell a jelszavait – ezt a Beállítások között teheti meg.
Nem a Dropbox az egyetlen megszűnő jelszókezelő mostanában: a Microsoft is kisöpri ezt a funkciót az egyik alkalmazásából – erről itt írtunk bővebben.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?