Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a koronavírus elleni védőoltások rengeteg ember életét mentették meg, a milánói Università Cattolica del Sacro Cuore kutatói azonban most számszerűsíteni is tudták, hogy ez pontosan mit jelent. A JAMA Health Forumban megjelent elemzésük szerint 2020 és 2024 között 2,5 millió ember köszönhette az életét ennek a védőoltásnak.
A szakemberek szerint ha ezt összesítenénk, akkor az jönne ki, hogy összesen 14,4 millió életévet sikerült megmenteni, a világon pedig átlagosan minden 900 oltásra jut egy emberi élet megmentése.
Az IFLScience szerint a koronavírus elleni védőoltások megjelenése előtt az intenzív osztályra került betegek 44 százaléka meghalt. A becslések szerint 2020. január 1-je és 2021. december 31-e között világszerte mintegy 14,9 millió többlethaláleset történt.
Mindezt látva érthető, miért volt szükség arra, hogy minél gyorsabban elkészüljenek a vakcinák. A védőoltások a nemzetközi összefogásnak köszönhetően gyorsan eljutottak a klinikai kísérleti fázisig, ma pedig már jól látni, mennyire jó döntés volt ez.
Az olasz szakemberek által végzett elemzés szerint a védőoltások az esetek 82 százalékában azokna a életét mentette meg, akik megelőzésként kapták meg az oltást. A legtöbb életet – 57 százalékát – az omikron variáns okozta járványhullám idején sikerült megmenteni, 90 százalékuk pedig 60 éves, vagy annál is idősebb volt. A tanulmány szerzői megjegyzik: korábban már kiderült, hogy a fiatalok kevésbé veszélyeztetettek.
A szakemberek szerint ugyanakkor érdemes azt is látni, hogy bár rengeteg életet mentett meg a vakcina, a beadatás aránya még mindig jóval alacsonyabb, mint más védőoltásoké. A vizsgált időszakban például a kanyaró elleni védőoltást 30-szor többen adatták be, mint a koronavírus ellenit. Éppen ezért úgy vélik, a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni az oltási programok népszerűsítésére.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.