A jelek szerint úgy érzi a Microsoft, hogy négy év után ideje adni a felhasználók szavára, és javítani a Windows 11 teljesítményén.
HVG
Lassan négy éve már annak, hogy 2021 őszén piacra dobta a Microsoft a Windows 11-et. Az operációs rendszer megítélése azóta is vegyes: vannak, akik szeretik, és vannak, akik ódzkodnak tőle. A terjedését az is nehezíti, hogy rendkívül szigorúak a hardverkövetelményei – rengeteg eszköz egyszerűen nem alkalmas a futtatására.
Néhány hónapon belül új funkciókat kaphat a Windows 11, mert megjelenik a rendszer idei nagy frissítése.
A Microsoft „megoldása” abból áll, hogy visszajelzéseket gyűjtenek a felhasználóktól a Windows 11 „lassú vagy lomha teljesítményéről”. A rendszer egyik tesztváltozatában már próbálgatják azt a megoldást, ami automatikusan gyűjti a teljesítménynaplókat. Ezt persze előbb engedélyeznie kell a felhasználónak, de a Microsoft szavai szerint ezáltal hamarabb megtalálhatják majd a problémák gyökerét – írja a The Verge.
A tapasztalatokból a Microsoft jó eséllyel javíthatja majd a Windows 11 teljesítményét az idén érkező nagy frissítőcsomag, a 25H2 fedélzezén. Hogy a gyakorlatban ebből mit érezhetnek majd a felhasználók, az egyelőre nem ismert – mindenesetre, mindig jó ötlet visszajelzést adni a Microsoftnak, ha valamilyen szokatlan problémát tapasztal. Ezt többnyire fel is ajánlja a rendszer.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.