Összeállt az Apple és a Samsung. No persze nem arról van szó, hogy a két cég mostantól közösen fog telefonokat készíteni, de azért mégiscsak egyfajta közös gyártásról lesz szó a cupertinói cég texasi üzemében. Az almás cég bejelentette, hogy egy innovatív új chipgyártási technológia bevezetésén dolgozik együtt a dél-koreai vállalattal, a The Financial Times pedig már azt is tudni véli, hogy a chipek az iPhone-hoz készülő csúcstechnológiás képérzékelők lehetnek.
Ha ez valóban így van, az azt is jelenti, hogy a jövőben már nem a Sony lesz az egyetlen vállalat, amely képérzékelőt szállít az Apple-nek.
A szóban forgó chipek állítólag háromrétegű, egymásra helyezett képérzékelők, amelyek gyors felvételi sebességet tesznek lehetővé az okostelefonok számára, valamint nagy képkocka/másodperc sebességgel tudnak majd 8K felbontású videót rögzíteni. Emellett csökkentik az úgynevezett gördülő zár nevű torzítás mértékét is.
Folyamatos harcban áll az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma és az ország legikonikusabb technológiai vállalata, az Apple. A minisztérium okostelefon-monopóliummal vádolja a tech-óriást, aki most hivatalosan is benyújtotta a vádakra adott válaszát.
A gördülő zár akkor fordul elő, amikor a kamera érzékelője nem egyszerre olvassa be az összes képpontot, hanem egymás utáni sorrendben, ami azt jelenti, hogy a kép különböző részeit különböző időpontokban rögzíti. Ez a nagysebességű témák (például egy autó) esetében a kép torzulásához vezet.
Nemrég a Sony, a Samsung és a Canon is bejelentette, hogy ilyen szenzoron dolgoznak.
A mostani megállapodás egyfajta békekötés is a két cég között. Az Apple még 2011-ben hagyta ott a Samsungot, hogy a TSMC legyen az elsődleges chipgyártója. A Samsung pedig most nemcsak az Apple partnerségét húzta be, hanem nemrég a Tesláét is.
Persze az üzlet egyben arra is szolgál, hogy a vállalatok megkerüljék Donald Trump vámjait. A Sony képérzékelőit jelenleg a TSMC gyártja szerződéses alapon Tajvanon, és a Sonynak nincsenek chipgyárai az Egyesült Államokban, így az Apple-nek is jobb üzlet, ha nem vele üzletel.
A Sony jelenleg 45 százalékos részesedéssel rendelkezik a 21,8 milliárd dolláros képérzékelő-piacon, szemben a Samsung körülbelül 19 százalékos tortaszeletével. A Sony dominanciájának egyik fő oka a csúcstechnológiája, a cég ugyanis szinte minden jelentős fejlesztést elsőként dobott piacra.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.