A világ nyelveinek közel háromnegyedét kitevő, 5239 nyelv alapszókincsét, pontosabban alapszavainak átlagos hangzásvilágát (a beszédhangok hangosságát) elemezte egy kínai és német nyelvészekből álló csapat néhány évvel ezelőtt. Vizsgálatukkal megerősítették a hangzásvilág és a helyi hőmérséklet közötti összefüggést.
Azt találták, hogy a melegebb éghajlaton kialakult nyelvek általában rezonánsabb hangzásúak, amit a nyelvészek „zengősebbnek” neveznek. Ez több magánhangzót, folyékonyabb hangokat és nagyobb nyitottságot jelent a szájban. Ezek a nyelvek egyúttal hangosabbak is. Viszont a hidegebb helyeken élők által használt nyelvek jóval több mássalhangzót tartalmaznak, keményebbek, vágottabbak. Összességében az alacsony hőmérséklet a hangzásvilág csökkenéséhez vezetett az évszázadok alatt. És ezek nem csupán kulturális sajátosságok. Egyes tudósok szerint a nyelv és az éghajlat összetett kölcsönhatását tükrözhetik – utal a ZME Science a PNAS Nexus folyóiratban megjelent korábbi tanulmányra.
A kutatók az ASJP (Automated Similarity Judgment Program) nevű óriási nyelvi adathalmaz segítségével kiszámították az egyes nyelvek „átlagos hangzásindexét”, és ezeket a globális éghajlati adatokhoz rendelték. Kiderült, hogy például az Egyenlítő közelében, különösen az óceániai és afrikai élő nyelvek mutatták a legmagasabb hangzásértékeket, viszont a hidegebb régiók nyelveihez, például Észak-Amerika északnyugati partvidékén beszélthez, a legalacsonyabb hangzásértékek társultak.
De vajon mi lehet ennek az oka? Többféle magyarázat is létezik, amelyek közül az egyik fiziológiai. Mivel beszéd és hallgatás közben levegő vesz körül minket, a levegő fizikai tulajdonságai befolyásolhatják, hogy milyen könnyen tudunk beszédet előállítani és hallani. A hideg levegő száraz, és ez a szárazság irritálja a hangszálakat, megnehezítve a zöngés hangok, például a magánhangzók előállítását, amelykhez a hangszálak rezgése szükséges.
A másik magyarázat akusztikai. A meleg levegő jobban elnyeli a magas frekvenciájú hangokat, mint a hideg, potenciálisan elnémítva a mássalhangzókat. Ez arra ösztönözhette a forró éghajlaton élő nyelveket, hogy az alacsonyabb frekvenciájú, rezonáns hangok felé hajoljanak, amelyek jobban ellenállnak a távolság miatti torzulásnak.
Érdekes viszont, hogy a nyelvcsaládokon belüli kapcsolatokat vizsgálva a szakemberek nem találtak egyértelmű mintázatot. „Az a tény, hogy a kapcsolat csak a nyelvcsaládok szintjén jósolható meg, arra utal, hogy a hőmérséklet hatása a hangzásra lassan fejlődik, és a nyelv hangjait csak évszázados vagy akár évezredes nyelvi evolúciós időskálákon alakítja – hosszabb időn belül, mint egy adott nyelv átlagos élettartama” – vélik a kutatók.
Ettől függetlenül állítják, hogy az eredményeik összhangban vannak az akusztikus adaptációs hipotézissel, amely elmélet szerint az állatok és persze az emberek is, az élőhelyükhöz leginkább illeszkedő hangképzést fejlesztik ki. Ha viszont a hangzás tükrözheti azt a környezetet, amelyben egy nyelv eredetileg fejlődött, az akkor is megmarad, ha a beszélői később máshová költöznek. Ez pedig arra is utal, hogy az ősi vagy elszigetelt nyelvek hangjainak tanulmányozásával bepillantást nyerhetünk a rég elveszett éghajlatokba és vándorlási útvonalakba. Megkérdőjelezi a nyelvészetben régóta fennálló feltételezéseket is, miszerint a nyelvek a környezetüktől függetlenül fejlődnek.
Széleskörűsége ellenére a tanulmány azért vitákra ad okot. Például még mindig nem világos, hogy a hideg éghajlat erősebben csökkenti-e a hangzást, illetve a melegebb éghajlat valóban növeli-e. Az adatok arra utalnak, hogy a hideg levegőnek erősebb a tompító hatása, de ez is még további, célzottabb kutatást igényel. Ettől függetlenül ez a tanulmány egy érdekes üzenetet is hordoz: a beszédmódunk nem csupán a történelem és az identitás terméke, hanem a levegőé is.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
