Új szerződést kötött a Meta, valami nagy dolog van készülőben
Jelentősen javulhat a Meta mesterséges intelligenciája, legalábbis ami a kép- és videógenerálást illeti.
HVG
Együttműködési megállapodást írt alá a Meta és a mesterséges intelligenciát fejlesztő Midjourney. Utóbbiról ismert, hogy egyszerű szöveges utasítások segítségével képes képeket és videókat generálni, így a mostani megállapodásnak köszönhetően minden bizonnyal előrébb lép majd a Meta saját szolgáltatása, a Meta AI.
Alexandr Wang, a Meta MI-fejlesztésért felelős vezetője szerint a vállalat a Midjourney „esztétikai technológiáját” licenceli majd a jövőbeli modelljeihez és termékeihez. „Annak érdekében, hogy a Meta a lehető legjobb termékeket tudja szállítani az embereknek, az iparág legjobb szereplőivel kell együttműködni” – emelte ki a szakember.
A Meta korábban már piacra dobta saját, a mesterséges intelligenciával működő képgenerátorát és videószerkesztőjét, de a Midjourney technológiája segíthet neki olyan szolgáltatásokat kínálni, amelyek valóban versenyképesek lehetnek például az OpenAI Sorajával, valamint a Google Veóval.
Körülbelül negyed évvel a megjelenése után már az EU-ban is elérhető az OpenAI Sora, igaz, nincs ingyen.
A Midjourney jelenleg a V7 modelljét használja alapértelmezettként a képgenerálásra, ami a cég szerint sokkal ügyesebben dolgozza fel a szöveges promptokat, mint az elődei. Emellett a videógenerálásra használható V1 modell lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy az általuk generált képeket egy rövid animált videóvá alakítsák.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.