Elindultak a Földre az űrben rekedt asztronauták
Egy hét helyett közel kilenc és fél hónap után térnek haza.
Egy hét helyett közel kilenc és fél hónap után térnek haza.
hvg.hu
Bár a júniusban indult, eredetileg 8 naposra tervezett küldetés egyedülálló módon hosszúra nyúlt, a leghosszabb űrutazás rekordját meg sem közelítették a napokban hazatérő asztronauták. Az űrhajósok közérzetét sok minden befolyásolja, valaki egy évet is el tud tölteni a súlytalanságban, valakit viszont egyetlen hét is egy életre megvisel.
HVG
83 ezer tonnányi nehézfém lehetett a felrobbantott ukrajnai víztározó üledékében, melynek egyelőre csupán töredéke szabadult fel egy friss kutatás szerint.
HVG
Kaliforniai kutatóknak sikerült először szintetizálniuk a rozmaringban és a zsályában is megtalálható karnozinsavat, és úgy tűnik, ez komoly segítséget jelenthet az Alzheimer-kór elleni küzdelemben.
HVG
Új helyzetet eredményezhet, ha valóban képesek tartósan kiiktatni a siklóbombák műholdas navigációját.
HVG
Két új mesterségesintelligencia-modellt is kiadott a „kínai Google-ként” is emlegetett Baidu: az Ernie X1, valamint az Ernie 4.5 a cég szerint az OpenAI-jal és a DeepSekkel is versenyre tud kelni.
HVG
A Huawei vezérigazgatója, Richard Yu egy rövid videóban, néhány képkocka erejéig mutatta meg a vállalat új összecsukható mobilját.
HVG
Az egyre melegebb nyarak gyorsítják az öregedést – sugallja egy amerikai kutatás.
HVG
Sokan hiába keresik a Copilot chatbotot a Windows legújabb frissítése után, egyszerűen kámforrá vált a rendszerből. Az eszköz azonban nem szűnt meg, csak a Microsoft rendszere bicsaklott egyet.
HVG
A Bloomberg jelentése szerint az elődökhöz képest 60 százalékkal több fogyott el az iPhone 16e-ből, ami alapján úgy tűnik, a felhasználók elnézik az Apple-nek az áremelést.
HVG
A kínai fúróhajó, a Meng Hsziang képes lehet olyan mélyre fúrni, hogy elérhetik vele a tudósok a földköpenyt.
HVG
Idén érkezhet az Apple valaha volt legvékonyabb iPhone-ja, melynek tervezésekor több dolgot is célként tűzött ki a cég. Van, ami miatt a tervezőasztalhoz is visszaküldték a mérnököket, míg mást a jelek szerint elvetettek.
HVG
Az amerikai Firefly Aerospace eszköze, a Blue Ghost sikeresen örökítette meg, ahogy a Föld bekerült a Nap és a Hold közé.
HVG
Ugyan 7 nap helyett csupán 12 óráig tartott a küldetése, így is értékes adatokat gyűjtött, valamint egy látványos 360 fokos felvételt is készített az Athena holdszonda. Most az is kiderült, hogy a leállása után még egy pillanatra magához tért.
HVG
Bár egyelőre még csak a fejlesztők számára használható eszközökben érhető el a Google Gemini 2.0 Flash, a jelek szerint a vállalat nem szabott túl sok korlátot a használatához.
HVG
Hasznos új funkció érkezett az androidos mobilok készülékkeresőjéhez, az engedélyük birtokában már szemmel tarthatja, merre járnak a rokonai, ismerősei.
HVG
Kimutatható mértékben veszélyesebbek a pénteki műtétek, állapította meg egy amerikai-kanadai kutatás.
HVG
A Ford Capri az amerikai márka öreg kontinensre szánt sportautója, sok európai számára maga a megtestesült nyolcvanas évek. Pedig a modell története régebbre nyúlik vissza, mostani megújulásával pedig folytatja a Ford pár éve elkezdett új fejezetét.
Ford KKE Kft.
Butch Wilmore és Suni Williams a tervek szerint csak nyolc napot töltött volna az űrállomáson.
hvg.hu
Teljesen új repülési mód alkalmazásával repülhetnek a jövő drónjai a Marson.
MTI