Van Bécsben egy Gonosz dolgok című kiállítás. Az első ilyen gyűjteményt több mint száz éve nyitotta meg Gustav Pazaurek művészettörténész. Pazaurek azt vallotta, hogy a múzeumoknak a nagyszerű és csodálatra méltó műtárgyak mellett közszemlére kellene tenniük a borzalmas ízlésficamokat is, mert így sokkal hatékonyabban formálhatják a közízlést, és megmutathatják, mi az, amit jó ízlésű ember nem tesz az ablakba, se a vitrinbe. Összetett, mindenre kiterjedő szempontrendszert dolgozott ki, amelyben helyet talált az agancsokból készült csillároknak, és a Ferenc Józsefet vagy Hindenburgot ábrázoló díszpárnáknak vagy malacperselyeknek is. Ma a portán bárki leadhatja az ajándékba kapott csöcsös hamutálat, így az állomány folyamatosan bővül.

Magyarországnak ma minden eddiginél nagyobb szüksége lenne egy ilyen intézményre. A bécsi kiállítás ugyan mindössze egy teremből áll, de mi egy hét alatt ennek a többszörösét tudnánk összedobni közadakozásból. Giccsel ugyanis remekül állunk, ebben mindig jól teljesítettünk, termelésben és fogyasztásban egyaránt. Székely himnusztól a miskakancsón és a trianonos bögrén át a herendi porcelánhegedűig – olyan giccsparádét tudnánk összedobni, hogy a bécsiek járnának ide álmélkodni.

Az osztrák kiállítás a Bécsi Bútormúzeumban található, amely állami intézmény. Ám ennek ellenére szívbaj nélkül teszik közszemlére és egyben köznevetség tárgyává a császári udvarból előtúrt, vastagon aranyozott szörnyűségeket, és emiatt senki sem kiált hazaárulást, hanem belátja, hogy bizony Sissi körül is vígan tenyészett az ízléstelenség.

A magyar giccsmúzeumot, ha létrejön, független mecénások fogják létrehozni, és biztosan nem az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Már csak azért sem, mert nem lehetne teljes az Alaptörvény festményei és a német megszállási emlékmű makettje nélkül. Azokkal együtt, és a magyarság eddig felhalmozott közös ízléstelenségével viszont miénk lehetne Európa legnagyobb giccskiállítása. És végre tényleg felnéznének ránk, a magyar név megint szép lenne. Úgy emlegetnének minket, mint egy nemzetet, amely képes röhögni saját magán.

Addig is röhögnek rajtunk nélkülünk.