Az ő kedvükért bemutatnám, erről:

El is magyarázom. Európa egyfelől kulturális közösség. Akár tetszik, akár nem, a történelemben sokkal több minden köti össze a kontinens államait, mint ami elválasztja őket, és a főbb játékszabályok mindenütt ugyanazok. Persze, számos kulturális különbség van, de nagyjából tudjuk, mit illik és mit nem illik bizonyos szituációkban, és ebben nincsenek nagy eltérések. Másfelől Európa a négy alapszabadságot, a munkaerő, a tőke, az áruk és szolgáltatások szabad áramlását biztosító egységes piac. A kettő együtt teszi lehetővé, hogy világszinten versenyképes, csúcstechnológiát létrehozni képes tudás jöjjön létre. Erre önmagában egy európai nemzetállam sem képes.

Az Európai Unió célja, hogy ez az integráció jól szervezett és hatékony legyen, ez ugyanis Európa túlélésének kulcsa, nemcsak gazdasági, de szellemi téren is. Még egyszerűbb nézőpontból: egyetlen szabályrendszernek megfelelő terméket fejleszteni kis túlzással huszonnyolcadannyiba kerül, mint huszonnyolc különböző szabálynak megfelelőt.

Az egységes szabályrendszer, a monetáris unió, végül pedig a föderalista államszervezet ennek a folyamatnak logikus lépései, nem pedig ördögi német gyarmatosítás, ami ráadásul lopakodik a kertek alatt. Az elmúlt évtized a fokozatosan tényleg integrálódó európai intézményrendszer felépüléséről szólt, és eljutottunk odáig, hogy az óvatos Angela Merkel is nyíltan támogatta a föderációpárti Juncker bizottsági elnöki kinevezését.

Ehhez képest úgy tűnt, a választáson előretörtek a (főleg jobboldali) euroszkeptikus erők: Franciaországban nyert a Front National, Ausztriában jól szerepelt az FPÖ, itthon a Jobbik, az angolok pedig nagy létszámban szavaztak az uniós kilépést hirdető UKIP-re. Azonban ne felejtsük el, ezek közül az évtizedes átlaghoz képest egyedül az UKIP tudott valódi szavazatszám-növekedést elérni.

Mivel kampányolnak ezek a pártok? Leginkább azzal, hogy ők nem a megunt, második világháború vége óta létező nagy politikai tömbök. Aztán meg a jellemzően EU-n kívülről érkező migránsok elleni kemény fellépéssel (illetve itthon a cigányellenességgel), amiről sokat lehetne ennél elmélyültebben értekezni.

A harmadik érv, hogy azért kell megakadályozni, hogy az EU föderációvá alakuljon, mert akkor az az ún. nemzetállamoknak rossz lesz, összedől a kultúránk, továbbá kötelező lesz buzulni. Hogy ezek között ki milyen logikai sorrendet állít fel, az változó, de tulajdonképp lényegtelen, mivel az érvelés egyik sorrendben sem állja meg a helyét.

Mert hát eleve senki nem ígérte, hogy a nemzetállamok örökké fognak tartani. Nem is léteznek örök idők óta, a modern nemzetállamok fogalma, intézményrendszere az utóbbi pár száz évben született meg és azóta is folyamatosan változik. Igen valószínű, hogy a továbbiakban is változni fog, és az EU a kulturális jelentőségű részleteket nem tudja és nem is akarja felülírni. Az EU nem tiltja be az angol királynőt. Számos más, praktikus jelentőségű intézmény életében valóban változásokat hoz, azonban ezeket praktikus szemmel kell nézni, mert hát minimum fura, ha valaki kulturális identitása részének tekinti mondjuk a Klebelsberg Központot, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, a kereskedelmi kamarát, vagy valami hasonlót. Az, hogy az ilyen szervezetek hasonlóan, föderális rendszerben működjenek, az alapszabadságokból fakadó közérdek. Nem is kell nagyon bizonygatni, mindenki tetszőleges számú példát tud mondani Magyarország elmúlt éveiből, amikor a „nemzeti érdek” valójában versenyképtelen, korrupt érdekcsoportok helyzetbe hozását takarta.

Szintén nem kell a kultúrát, vagy pontosabban az életmódhoz kapcsolódó részét félteni, az ugyanis egy jól alátámasztható tévhit, hogy régen minden jobb volt. Régen minden pont ugyanilyen volt, az emberiség soha nem volt erényesebb, soha nem foglalkoztak magasztosabb dolgokkal a tömegek, és így tovább. Még a most referenciának tekintett, XIX. század végi, XX. század eleji meglehetősen szabályozott társadalmakban sem. A korábbi időszakokban meg végképp nem. Ehhez elég megnézni bármilyen nyomot, ami a korabeli tömegkultúrából fennmaradt, az egészen elterjed és ma megbotránkoztatóan pajzán népdaloktól a diáknótákig. Ami azt illeti, a ma magasnak tekintett kultúra is ugyanilyen volt, Európa valaha volt leghíresebb énekesei közt van egy kasztrált, Shakespeare nőszereplőit fiatal fiúk játszották, és így tovább – mi ezekhez képest Conchita Wurst, már azon túl, hogy nagyon rondán énekel?

Ha már itt tartunk, buzulni sem lesz kötelező. Igen, a nyugat-európai jóléti államok baloldali pártjainak egy kisebb részének nincs jobb dolga, mint a nagyonsokadik generációs jogokat abszolutizálni, ezekhez precedenseket és hivatalokat teremteni, és így tovább, de ezek nem lesznek tartósak, mert a fenyegetésül használt extremitásokra nincs tömeges igény. Hogy példát mondjak, a melegek házasságára van igény, azonban ezzel nyilvánvalóan csak a melegek fognak élni, és nem fog belőle következni mondjuk a négy férfi és két szamár alkotta frigy iránti igény, ennek pszichológiai és bizony gazdasági okai is vannak. Igaz továbbá, hogy az extrém progresszív kezdeményezések valóban csorbítani akarnak más alapjogokat, például a szólás- és sajtószabadságot. De egyrészt ez ellen nem a még sokkal radikálisabb szabadságellenes politika jelenti a megoldást. Másrészt különösen Magyarországon, a sajtószabadság és egyéb alapjogok közismert állapota mellett vajon milyen vastag arcbőr kell ahhoz, hogy a hazai jobboldal az ezek elleni védekezéssel kampányoljon?

Egy társadalom jóléte alapvetően két tényezőn múlik. Az, hogy mennyire gazdag, lényegében csak attól függ, milyen hatékonyan képes az új technológiákat alkalmazni és részt venni velük a világ kereskedelmében – számos további mutató, a demográfiától a boldogság mindenféle mérőszámáig ezzel korrelál. Az, hogy az állampolgárok objektíve mennyire szabadok, az pedig jelentős mértékben a politikai intézményrendszeren múlik (nemcsak a szereplők minőségén).

A föderalista irányba haladó EU másutt is, Magyarországon is csak hozzátett ehhez. Meg lehet gondolni, vajon jót akar-e a saját nemzetének, aki megpróbálja ezzel szembetolni a belső-ázsiai hülyevonatot.