Papp László Tamás

Messzi földek lakói a grönlandi eszkimóktól az indonéziai dajákokig nyilván elismerően csettintenek: “gazdag nép lehet a magyar, hogy négy közcsatornára is futja neki!” A tv-előfizetők többsége aligha lesz ilyen vidám, amikor kiderül, bizonyos szolgáltatóknál az új adó bevezetése az analóg szűrők lecserélését igényli. Ami plusz költséggel jár, melyet természetesen az ügyfelek fizetnek majd, ahogy őket terheli a megemelt átalánydíj is.

A magunkfajta kötözködő zsurnalisztának pedig rögtön eszébe jut pár kérdés. Például, hogy amennyiben a kormányzat az állam szerepének csökkentéséről, takarékos büdzséről kommunikál, akkor minek hoz létre egy gigantomániás vágyakat idéző köztévés médiaholdingot, amely lassan a kereskedelmi adókat is lepipálja. Egyáltalán, mi szükség újabb közcsatornára, amikor – hála az ostoba médiatörvénynek és a politikai érdekek szakmaiság fölötti hegemóniájának – a jelenlegi, adóforintból üzemeltetett médiarendszer sem képes feladatát teljesíteni. Helyette van pártok alfeléből kilógó szervilizmus és a magánszektorból kiszorult bulvár-ripacsok ámokfutása.

A most is pénzügyi, szakmai és morális csődközelben tántorgó közszolgálatnak bővítés helyett inkább karcsúsításra és alapos profiltisztításra lenne szüksége. Jelenleg a magáncsatornák helyi abszurdként közszolgálati feladatokra vannak kötelezve, az MTV pedig bulvárosodik. Pedig jobb lenne, ha mindenki azt csinálná, ami a tulajdonképpeni dolga. És ma is sok a létszámfeletti, szolgálatai jutalmául ott ragadt állampárti tévés káder, akinek tevékenysége Nahlik Gábor-díjat érdemlő pártszolgálatban merül ki, csak éppen a másik oldalra húzva.

Az illetékesek eddig nem sok időt fektettek abba, hogy elmagyarázzák a jó népnek, miért is nem tud meglenni ez a kis ország egy negyedik közkanális nélkül. Az ellenzék arra gyanakszik, állami költségen ellen-Hír Tv készül a magyar ugarba gyökerezni. A Hír Tv-ről valamennyien tudjuk, mi is akar lenni. Egy elfogultan pártos, Fidesz-közeli adó, amelynek legfőbb feladata az ellenzéki szavazók dresszírozása. De mivel magánbefektetők pénzén jött létre, természetes, hogy olyan párthű lehet, amilyen csak akar. Az ellen se lenne kifogásunk, ha baloldali nagyvállalkozók vagy liberális tőkések gründolnának vonalasan szoci vagy SZDSZ-es kábeltévét. De ha a köz vagyonát szeretné a mostani hatalom propagandacélokra használni, azzal szemben ugyanúgy tiltakoznunk kell, mint tettük ezt Orbán Viktor kormányzása idején.

A leendő új műsorforrást parlamenti csatornának is becézik. A kevés hivatalos indok egyike szerint azért is van szükség új intézményre, hogy a plebs onnan meríthessen butykosába tudásszomjat-oltó információt a parlamenti történésekről. Öröm látni, hogy a politika mennyire szívén viseli a köz tájékozottságát. Akkor már csak az a kérdés, hogy amennyiben vezetőink ily demokratikusak, akkor miért tiltotta ki Szili Katalin a kereskedelmi tévék forgatócsoportjait a parlamenti ülésteremből? Miért döntött úgy, miszerint a “ televíziós csatornák nem vihetik be saját kameráikat az ülésterembe, csupán azokat a felvételeket vehetik át, amelyeket az Országgyűlés Hivatala által kiépített és működtetett zárt láncú rendszer rögzít.” Pedig lehet, ha az ülésteremben is európai viszonyok uralkodnának, nem is lenne szükség parlamenti csatornára. Pusztán hagyni kellene, hogy a magántévék stábjai végezzék a dolgukat. Könnyebb és olcsóbb lenne, ha már kicsi, puritán államról beszélünk ugyebár.

Amúgy pedig keserű tapasztalat, hogy a sajtószabadságot nem az állam visszavonulása, hanem pont a túlterjeszkedése szokta csorbítani. Megértjük, hogy az összes pártnak szívügye médiaklientúrájának építése. De akkor legalább ne ilyen röhejesen átlátszó módon csinálják. A népet manipulálni csak pontosan, szépen, ahogy a műhold megy az égen, úgy érdemes.