Angol nyelvterületen gyakran használt mondás, hogy az ár minden csónakot

© Horváth Szabolcs

felemel, legyen az luxusjacht vagy ütött-kopott ladik, a lényeg a vízszint. Márpedig a vízszint most olyan magas, mint még soha. A feltörekvő piacok árfolyamait követő MSCI-index az utóbbi két évben szintén megduplázódott, és az idén fergeteges, 42 százalékos teljesítményével a budapesti értéktőzsde "csak" a nyolcadik a legjobb hozamot nyújtó részvénypiacok listáján. Vagyis a hegymenetben nincs semmi különös, nincs szó magyar csodáról.

Honnan a sok víz? A piacokat munkakörükből fakadóan figyelők már régóta sejtik a választ, de a köztudatba ez talán még nem szivárgott át teljesen. A 2000-2001-es minirecessziót követően a világ vezető jegybankjai drámai módon lazítottak politikájukon, és példátlanul alacsonyra vitték le irányadó kamataikat. Magyarán: a pénz olcsó, és sok van belőle. A történelem már számtalanszor megmutatta, hogy ilyenkor a befektetők a kockázatosabb irányba mozdulnak, hiszen nekik nem elég a zéró reálkamat. Ezt látjuk most a világban: minden kelendő, ami viszonylag magas hozamot ígér. Legyen az spekulatív kategóriájú vállalati kötvény, egzotikus hitelderivatív termék vagy részvény a feltörekvő piacokon (például a magyar papírok), veszik, mint a cukrot. A piacot most nem a kockázat, csak a potenciális hozam érdekli.

Mindez semmit sem von le a tőzsdén jegyzett vállalatok teljesítményének értékéből. Profitnövekedés nélkül a Mol, az OTP és társaik nyilván nem lehetnének ott, ahol vannak: a lyukas hajón a dagály sem segít. De finom túlzás csak a cégeknek tulajdonítani az árfolyam-alakulást, és kifejezetten félrevisz, ha valaki a magyar tőzsde vagy a magyar gazdaságpolitika sikerét látja bizonyítottnak a BUX rekordjában.

Ami a tőzsdét illeti, hiába a több mint húszezer pont, a nyugdíjalapok hazai részvényaránya továbbra is mulatságosan alacsony, 5-6 százalék, a nyilvános nyíltvégű alapokban pedig az első félév végére 10 százalék alá csökkent a hazai részvények súlya (miközben a befektetési alapokba özönlik a pénz). A tőzsde kampánya egyszerűen nem működik. Ennek a másik oldala, és tökéletesen egybevág a fent elmondottakkal, hogy a tőzsdei cégekben a külföldiek tulajdoni aránya már a 80 százalékot közelíti.

A részvénybefektetők szempontjából pedig már-már sértő a gazdaságpolitika hivatkozása a BUX-ra. Vajon hol lenne a tőzsdeindex, ha mondjuk a nemzetközi piaci hangulat kifejezetten kedvezőtlenre fordulna, és a maga teljes valójában kibontakozna az önkontrollra nem, könyvelési kontrollra annál inkább képes államháztartás, és ami vele jár, a folyó fizetési mérleg óriási deficitjének hatása? Az inkább csak vicces, hogy évente egyszer elmegyünk a tőzsdére, és ott pezsgővel koccintgatunk, majd teljes támogatásunkról biztosítjuk a tőzsdei befektetőket.

Az amerikai pénzügyminiszter utoljára valószínűleg a szeptember 11-ei támadások után volt a Wall Streeten, mert nagyon jól tudja, hogy neki ott nem sok keresnivalója van. Amit magyar kollégája tenni tudna, az egyrészt a hosszú távú megtakarítások szerkezetének átalakítása - de ez egyelőre nem megy -, másrészt a makrogazdasági egyensúly megteremtése. Hogy az utolsókat is kifacsarjam hasonlatomból: a kormányos a kezével tömi be a lyukakat a magyar hajón. S mint párszor már volt alkalmunk látni, vízbetörések esetén a magyar kormányosok általában nem állnak a helyzet magaslatán. Ha valóban segíteni akarnak a tőzsdének, tegyék a kötelességüket, és tartósan stabilizálják az ország hajóját.

 

(A szerző az ING Alapkezelő vezérigazgatója)