Ami most van Magyarországon, az még nem pénzügyi válság, csak baj - állítja Antal László, a makroökonómiai folyamatok egyik legelismertebb hazai szakembere. A 63 esztendős közgazdász sem a Pénzügyminisztérium, sem a Magyar Nemzeti Bank elemzéseinek nem hisz.
Karrierjét a Pénzügyminisztériumban kezdte, 1977-től a Pénzügykutató Rt. osztályvezetője, 1987-től igazgatóhelyettese volt, majd annak a pénzügyminiszternek - Medgyessy Péternek - a helyettese, aki becsukatta az ellenzéki műhelyként számon tartott kutatóintézetet. A rendszerváltás előestéjén a szamizdatban terjesztett Fordulat és Reform tanulmány társszerzője a rendszerváltáskor kormányfőtanácsos, utána pedig két ízben választáson is szerepel az SZDSZ listáján. Most a Magyar Külkereskedelmi Bank elnöki tanácsadója. Magyarország egyik legokosabb embere - mondják róla, akik már dolgoztak vele. Akár húsz ellenféllel is képes szimultán sakkozni, vakon, a tábláknak háttal állva. Ész ide vagy oda, az ország költségvetését - vallja be - még ő sem látja át.
HVG: Egyre gyakrabban fordul elő, hogy az állam nem fizet, visszatartja elvégzett munkák ellenértékét, elnyert pályázati pénzeket, adó-visszatérítést, ösztöndíjat. Ez már itt az államcsőd? Egyáltalán: miről ismerszik meg egy államcsőd?Antal László
A. L.: Pontos definícióval sajnos nem tudok szolgálni, de például államcsőd volt 1946-ban, a hiperinfláció idején, amikor a pénznyomás 90 százalékban az állami kiadások fedezetére irányult, és a bankókkal szemben nem állt árualap. Az államcsőd körülbelül az, amikor az állam sorozatosan nem tud eleget tenni olyan fontos kötelezettségeinek, mint az államkötvények törlesztése vagy a nyugdíjak kifizetése. Ami 2002-ben Argentínában történt, az sem államcsőd: a valutaleértékelés miatt a megtakarítások, az ingatlanok és a gyárak értéke hirtelen a harmadára zuhant. De az állam nem vált fizetésképtelenné, úgyhogy ez válság volt. Nálunk 1994-ben is csak a küszöbön állt a válság, amikor a kormány kénytelen volt megszüntetni, illetve alaposan megszigorítani bizonyos ellátási rendszereket. Igaz, a kormány most is változtat a munkanélküli-segély feltételein, és megcsinálja a munkahely-keresési bónusszal kombinált segélyrendszert, de ez nem az állami juttatások elértéktelenítése, és nem közvetlen kényszer hatására történik. Nincs tömeges munkanélküliség és gazdasági visszaesés sem. Magyarországon nincs válság, sőt most még közvetlen fenyegetettség sincsen.
HVG: És mi van?© Bánkuti András
A. L.: Baj. Helyzetromlás. Már jó ideje. Ha ezen a pályán megyünk tovább, előbb-utóbb belerohanunk egy válságba. Hogy mikor, nem tudni, ezek a függvények ugyanis soha nem folytonosak: egy ponton egyszer csak elszakad a cérna. Néhányszor elkövettem azt a hibát, amit Jónás próféta, aki azt jövendölte, hogy "még negyven nap, és Ninive elpusztul", aztán nem történt semmi. De hogy mégis mondjak valami kézzelfoghatót: korábban 5 százalékos fizetésimérleg-hiányt szoktak tűrhetőnek tekinteni. Ez nálunk most beragadt 8 százalékon. Húsz éve ezt nem fogadta volna el a nemzetközi tőkepiac, most elfogadja. Ettől még a 8 százalék hosszú távon tarthatatlan. Két-három éven belül csökkennie kell, gondolom, úgy 5 százalék körülire. A válságot előre jelezni a legritkábban sikerül, holott nagyon sok elméleti munka foglalkozik ezzel. Gyűjtik az olyan válságindikátorokat, mint hogy a jegybanki devizatartalékok nem nyújtanak fedezetet háromhavi importra, vagy hogy az eladósodás rapid módon felrepül. De az állami kifizetések mostani halogatása nem a fizetésképtelenség jele, csak pozíciójavító trükközés.
HVG: Az egyik nagy hitelminősítő, a londoni Fitch Ratings a minap leminősítette a magyar hosszú lejáratú devizaadósságot "A"-ról "BBB+"-ra. Drágábban fogunk hitelhez jutni. Mennyibe kerül ez nekünk?
A. L.: A leminősítés már rég lejátszódott bennem. Hogy a kamatfelárak miképpen alakulnak, nem tudom, de hogy növekszenek, az biztos, a hosszú távú állampapírok hozamaival egyetemben. Szinte biztos vagyok, hogy az Államadósság-kezelő Központ lassítja majd a devizában történő hitelfelvételt, és visszafordul a hazai piachoz.
HVG: Vajon mikor jár jobban Magyarország? Ha tartja magát az EU - egyesek szerint értelmetlenül szigorú - maastrichti előírásaihoz, és öt éven belül itt az euró, vagy ha lazít, s elbabrál még egy ideig a forinttal?
A. L.: A maastrichti rendszer nem hülyeség, csak túl merev. Az euróba sietni kell, de csak azon a határon belül, hogy a belépés ne okozzon törésszerű gazdasági visszaesést. Hogy ez a határ hol húzódik, senki nem tudja. A növekedési trend most 3-3,5 százalékra tehető, nem többre. Ennek nem szabad 1-1,5 százalékra csökkennie, mert akkor már képtelen volna az ország akkumulálni.
HVG: Fogadna mondjuk 100 euróban arra, hogy 2010-ben lesz eurónk - ahogy a kormány állítja? Vagy inkább a Fitch elemzőinek a véleményét osztja, akik szerint inkább csak 2014-ben?
A. L.: Még ha az EU mindent a lehető legszigorúbban vesz is figyelembe a költségvetési elszámolásoknál, akkor is lehet eurónk mondjuk 2012-ben. Ha pedig nagyvonalúan elfogad bizonyos könyvelési módokat, például az autópályák ppp-konstrukcióban történő építését, idehaza pedig szigorú pénzgazdálkodás folyik, akkor a 2010 is tartható anélkül, hogy ez súlyos visszalépéssel járna.
HVG: De hát az EU már megmondta, hogy az autópályák építésének elszámolását nem fogadja el...
A. L.: Az eddigiek nem igazi ppp-ben épültek: megépítette őket az állam, majd utóbb ppp-nek titulálta a konstrukciót. Ezt nem fogadta el az EU.
HVG: Nemzeti hősnek vagy hazaárulónak tartja Szapáry Györgyöt, a jegybank alelnökét, aki az uniós pénzügyminiszterek és központi bankárok manchesteri tanácskozásán fölhívta a figyelmet erre a stiklire?© Bánkuti András
A. L.: Egyiknek sem. De kénytelen vagyok illúziót rombolni: nem igaz, hogy a stiklire csak most jött rá az EU. Sokszor voltak itt Brüsszelből az elszámolásokat egyeztetni, jártak Szapárynál is, a Pénzügyminisztériumban is rákérdeztek a dologra. Csak nem beszéltek róla nyíltan, mert az EU-nak sem jó, ha lehetetlen helyzetbe hozza a fegyelmezetlen országokat. Az a jó neki, ha szép csendben, politikai nyomással tereli be a nyájat a karámba. A nyáj tagjainak pedig - nemcsak nekünk - az a jó, ha menet közben még ügyeskedhetnek kicsit, a megszorításokat ugyanis nem szeretik, nem szeretik a növekedési áldozatokat sem, mi több, azt sem, ha valaki bebizonyítja, hogy a kétéves növekedési áldozat tíz év múlva már növekedési pluszt hozna a számukra. Többeknek is kellemetlen volt hát, amikor Szapáry bemondta: a király igenis meztelen. Ezután Brüsszel kénytelen szigorúbban és nyíltabban fellépni.
HVG: Évtizedek óta minden pénzügyminisztert ismer, tudja, miképpen gondolkodnak, mennyire szavahihetőek, milyen formátumúak. Kit tart a legnagyobbra? És mitől jó egyáltalán egy pénzügyminiszter?
A. L.: Jó néhány felkészült pénzügyminiszterünk volt, de talán Hetényi Istvánt becsülöm a leginkább, aki 1980-tól hat esztendeig ült a bársonyszékben. Ő az egyetlen államférfi, akit személyesen ismerek. A pénzügyminiszternek erős embernek kell lennie, aki felelősséggel dönt, nem a levegőbe beszél. Az, hogy mostanában a hiány az év utolsó hónapjában rendre megnő, azt mutatja, hogy a döntési eljárásban túl sokan rúgnak a labdába. Az apparátusbéliek nem hülyék, tudják már korábban, hogy nagyobb lesz a hiány, de nem mondják, mert a miniszternek azonnali eredményeket kell szállítania. Így van ez minden pénzügyminiszterrel az utóbbi időben. A hiány tekintetében pedig nem a korrupció és a lopás a legfőbb probléma - nem is az, hogy a kormányzati apparátusban léhűtők lézengenek -, hanem hogy annyian beleszólnak a döntésekbe, és az egyeztetéseken oly gyenge a pénzügyminiszter pozíciója, hogy már képtelen koordinálni. Nincs karmester. A zenekar összevissza játszik. 1994-ben, amikor Bokros Lajos jött, a politikai vezetés kollektívan érezte a vészhelyzetet. Horn olyan embert keresett, aki kő kövön nem marad stílusban meglépi, amit kell. Azóta békeidő van, nem keresnek a pénzügyminiszteri pozícióra Bokros típusú, öntörvényű, önjáró valakit, csak olyanokat, akik az adott politikai erőtéren belül manőverezgetnek.
HVG: A pénzügyek tekintetében lát-e lényeges különbséget a két nagy párt között? E szempontból számít-e még egyáltalán, ki kerül tavasszal kormányra?
A. L.: A Fidesz mindig szervezettebb volt. Sokkal kevésbé volt szavahihető, mint a szocik, pedig ők sem igazán azok. Amit a Fidesz csúcsvezetése akar, azt általában keresztül is viszi, mert ez egy erősen centralizált párt. Én mégsem szeretek tátott szájjal nézni egy vezérre, még ha a csapata hatékonyabb is, mint a gyakran egymás marásával foglalatoskodó szocialistáké.
HVG: Amikor két éve a kormány keresztülvitte a kamatpolitikát meghatározó monetáris tanács kibővítését, az ön neve is szóba került a lehetséges tagokéi között. Csalódott, hogy végül nem került be a testületbe?
A. L.: Igen. Ha mást mondanék, kénytelenek lennének úgy lefordítani: savanyú a szőlő.
HVG: Általában kiknek az elemzéseivel ért egyet, a jegybankéival avagy a pénzügyi tárcáéival?
A. L.: Egyikéivel sem. A Pénzügyben nem épült ki jó elemzőgárda. Az MNB-nek szakmailag és módszertanilag jól megalapozott elemzéssorozata van, de a stáb túlságosan jól tanult meg egy gazdaságpolitikai iskolát, amely szerint minél nagyobb a költségvetés deficitje, annál inkább megszorító monetáris politikát kell folytatni. Ez néha borzasztóan káros. Ráadásul a stáb elfogult, olykor kifejezetten válsághangulatot keltve kommunikál. Miközben az egész inflációscél-követési rendszer a kommunikációra és az általa alakított várakozásokra épül. Mi tagadás: Járai nem Greenspan.
HVG: Ezt hogy értsük? Túlságosan monetarista vagy túl politikus a most leköszönő legendás amerikai jegybankelnökhöz képest?
A L.: Inkább azt mondanám, erősen befolyásolják politikai motívumok. Nem volt ő mindig ilyen monetarista.
LŐKE ANDRÁS
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.
