Ödipusz két fiának, Eteocles-nek és Polynices-nek harca a thébai trónért sokban hasonlít a kommunista Rajk László, és 10 évvel idősebb bátyja, a nyilaskeresztes mozgalomban Szálasi Ferenc államtitkárává emelkedő kormánybiztos, Rajk Endre történetéhez. Igaz, a sorstragédiában a két testvér egymás kezétől esik el, míg Rajkot Rákosi Mátyás akasztatja fel, és Endre németországi emigrációban, ágyban, párnák között hal meg. A huszadik századi magyar történelem sorstragédiáját próbálja megragadni a szerző, Duncan Shiels angol újságíró.

A HVG április 11-i számában Murányi Gábor Kötél és kötelék címmel írt cikkében felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy válságos helyzetekben a két testvér visszariadt a végső leszámolástól, megmentette a másik életét. Az 1949 szeptemberi Rajk-perben vádként hangzott el, hogy 1945 márciusában Sopronkőhídán Lászlót nyilas államtitkár bátyjának vallomása mentette meg az akasztófától. Kevésbé volt ismert, amit Duncan Shiels publikált,  miután ifjabb Rajk Lászlótól  megkapta  Endre emigrációban írt memoárját. Ebből kiderült,  László, a kommunista belügyminiszter 1945 nyarán megakadályozta, hogy a magyar hatóságok az amerikai katonai nyomozó szervektől Endre bátyja kiadatását kérjék. Ezt azzal indokolta, hogy „stratégiai hiba lenne olyasvalakit hazahozatni, akinek nem tapad vér a kezéhez”

Az 1944-45-ben közellátási kormánybiztosként működő Endre  1949-ben, öccse elitélése után,  németországi emigrációban irta  meg visszaemlékezéseit, László öcsémmel beszélgetek címmmel.  A könyv szerzője megtalálta egy másik Rajk testvér, Gyula irredenta szellemű írását is, továbbá rendelkezésére állt az összes fellelhető családi fénykép és dokumentum. Emellett számos interjút készített az igencsak népes, tizenegy testvérből álló Rajk család életben maradt tagjaival, valamint mindazokkal, akik közelről ismerték a család leghíresebb tagját, Rajk Lászlót, illetve tanúi voltak elitéltetésének, kivégzésének és rehabilitációjának. Ahhoz, hogy ilyen „családi nyomozást” folytathasson, szüksége volt a nyolcvanas években ellenzéki politizálásában nevet szerző, majd az 1989-90-es rendszerváltásban fontos szerepet játszó ifj. Rajk László támogatására, mely nélkül esélye sem lett volna a könyv elkészítésére. Ő bizonyos értelemben az előző nemzedék két ismert alakja, kivégzett apja, és németországi emigrációban meghalt nagybátyja mellett a harmadik személyiség, akiről a könyv szól.

Az időközben elhalálozott angol újságíró-szerző soraiból érezhető, hogy hősként tekint Rajkné Földi Júliára és fiára, ifj. Rajk Lászlóra. Utóbbit olyan embernek tartja, akinek sikerült túllépnie a két diktatórikus rendszeren, melyeket apja és nagybátyja testesítettek meg, s hozzájárult a demokrácia és a piacgazdaság megteremtéséhez Magyarországon. Napjainkban, amikor válság repedései mutatkoznak politikai és társadalmi berendezkedésünkön, s a valóság sok tekintetben sivárabb annál, ahogy azt a rendszerváltás idején elképzeltük, ez a dicshimnusz kissé naívnak tűnik, de érthető: a szerző nyilvánvalóan túl közel került témájához, és átvette a sikerek útjára lépett hőse és mentora szempontjait.

Érdemes eltűnődni azon a gondolaton, amit Ungváry Krisztián vet fel egy tanulmányában, amely a kommunista és nyilas mozgalom szemléleti hasonlóságával, kapcsolódási pontjaival is magyarázza Endre és László eltérő, de kritikus pontokon mégis összekapcsolódó pályafutását. „Kik azok a nyilasok?” című tanulmányában, amely a Beszélő, 2003. júniusi számában jelent meg, paradigma-jellegűnek tartja a két Rajk-fivér pályafutását. „Kommunizmus és nyilas rokonszenvek egymás mellett élésére jó példa Rajk Endre és László sorsa. A tizenegy Rajk testvér Székelyudvarhelyen született, szegény sorsú családban. A nélkülözés mellett elsősorban a romániai nemzeti elnyomás alakította politikai nézeteiket. ’Alig volt itt magyar család, amelyik valamilyen formában nem hozott áldozatot e trianoni mellékoltáron. Minthogy apám nem akart semmi neki felkínált jó állásért és más kilátásba helyezett előnyökért Rajkból Rajku lenni, minthogy még egy »u« betűt sem volt hajlandó ettől a rezsimtől elfogadni annak ellenére, hogy mindenképpen bizonygatták, hogy ő voltaképpen román származású, hisz íme a neve »Rajku« is mutatja ezt , hát neki adóval s gyermekei egyikének-másikának bottal vagy korbáccsal, kiutasítással kellett megismerkedniök…’,írta 1949-ben Rajk Endre.

Endre 1936-ban sikertelen kísérletet tett öccse meggyőzésére, de hasztalan. ’A nemzetiszocializmus (…) a proletariátus felszabadításának egyetlen lehetőségét nem a burzsoázia és a még megmaradt polgári rend kiirtásában vagy felszámolásában látja, hanem egy, a természetes fejlődés és a természetes társadalmi rend helyreállítását szolgáló társadalomszervezésben, és a nemzetgazdálkodás átszervezésében. Társadalmi privilégiumokat nem ismer el, s ilyet senkinek, még a proletariátusnak sem hajlandó adni’, írta visszaemlékezve e hiábavaló meggyőzési kísérletre Nyilvánvaló, hogy mindkét személyt a nemzetiségi kérdés és a szociális állapotok megoldatlansága radikalizálta a szélsőségek felé: Endre a nyilasok, László a kommunisták politikai koncepcióit választotta, és ezek közösek voltak abban, hogy elutasították a történelmi előjogokra épülő társadalmi és politikai állapotokat. Hozzá kell tennünk: Endre nyilassága nem jelentett szükségszerűen eliminatorikus antiszemitizmust: számára a zsidóellenesség a kapitalizmusellenesség egy részlete volt csupán.”

Ungváry tehát úgy véli, a kommunista és a nyilas eszmék a harmincas években a társadalmi radikalizmus két különböző válfaját képviselték, de lényegében ugyanarról a tőről fakadtak. Érdemes emlékeztetni arra, hogy a magyar történelem legnagyobb bányászsztrájkját 1940 őszén a nyilasok szervezték. Voltak olyan meggyőződéses nyilasok is, mint például a László öccsénél tíz évvel idősebb Endre, akiknek világszemléletében az antiszemitizmus nem foglalt el centrális helyet, legalábbis alárendelt jellegű maradt a társadalmi igazságtalanságok orvoslásának vágyához képest – ám ezek az emberek azt sem voltak képesek felmérni, hogy az utókor kizárólag a kilátástalan háború folytatásával, a halálmenetekkel, a zsidó munkaszolgálatosok legyilkolásával hozza összefüggésbe a Szálasi-kormány tevékenységét, és e büntettek miatt ítélkezik felette.

Duncan Shiels a Rajk-fivérek című könyve vitathatatlanul Ungváry Krisztián árnyalt szemléletét támasztja alá a kommunista és a nyilas mozgalom rejtett összefüggéseiről. Jó lenne, ha ez a szemlélet valamiképp az oktatásban és a médiában is meghonosodna, anélkül, hogy a legkisebb mértékben is elhomályosodnának azok a rémtettek, melyet 1944-ben és 1945-ben a nyilasok elkövettek. (Megjegyzendő, hogy a közelmúlt ostoba médiavitái az Árpád-sávos zászlóról nem mutattak ebbe az irányba.) A nyilasok bűnei évtizedeken át hivatkozási alapul szolgáltak annak a kommunista diktatúrának, amelynek egyik építője, majd egyik első kommunista áldozata éppen Rajk László lett. Újratemetése olyan eseménysorozat kiindulópontja lett, amely azután meghúzta a lélekharangot a „létező szocializmus” felett.

Pelle János