A vádaskodások alapvető motívumai egy mindenre elszánt nyilas hazaáruló, náci kollaboráns, tehát »háborús bűnös személye körül keringenek, aki amellett még egy aljas családi politika megalapítója és kifejlesztője is. A nyilas hazaáruló összedolgozik a kommunista hazafi testvérrel, egymást kölcsönösen támogatják és arra alapozzák politikai jövőjüket és sikerüket, hogy ami az egyiküknek nem, a másiknak bizonnyal sikerülni fog. A felháborodás szülte 1949 őszén, néhány héttel Rajk László kivégzése után ezeket a sorokat. A nem sokkal korábban még vasökléről ismert kommunista belügyminiszter hungarista eszméket valló bátyja, Rajk Endre - az 1944-es Szálasi-puccs után készletgazdálkodási kormánybiztos (vagyis közellátásügyi miniszterhelyettes) - németországi emigrációjában vetette papírra teljes terjedelmében máig publikálatlan emlékiratát. A László öcsémmel beszélgetek című memoár pedig az egyik fő forrása A Rajk fivérek című, a könyvfesztiválra megjelenő, Duncan Shiels jegyezte kötetnek.

A múlt év őszén elhunyt, a magyarországi könyvpremiert már meg nem érő angol újságíró - élete utolsó éveiben a Reuters tudósítója - oknyomozó riportban dolgozta fel a történelmi pikantériákban gazdag sztorit. Mert ha az 1949-ben, a Rajk-per vádiratában közreadott verzió szemenszedett koholmány is, számos részlet nagyon is valóságos. 1945. március 23-án például az a számonkérő széknek nevezett nyilas bíróság, amely három hónappal korábban halálba küldte a Bajcsy-Zsilinszky Endre és Kis János altábornagy irányította nemzeti ellenállás reprezentánsait, jogi csűrés-csavarással eltekintett a magyarországi illegális kommunista párt első számú vezetőjének, Rajk Lászlónak bitóra juttatásától. A vésztörvényszéki tárgyaláson ugyanis - nyilas egyenruhában, a vezetőknek kijáró árpádsávos karszalaggal (HVG, 2007. április 7.) - megjelent és öccse életét megmentő tanúvallomást tett Rajk Endre, akit négy hónappal később egy, a háborús főbűnösökre szakosodott amerikai katonai egység vett őrizetbe. Kihallgatásai során Rajk Endre mindvégig Szálasi hívének vallotta magát, csak azt kérte ki magának, ha vallatói nem hungaristának, hanem nácinak titulálták. Ilyenkor újra és újra hosszasan ecsetelte a különbséget a két ideológia között, melyek - felfogása szerint - legalább annyira eltértek egymástól, mint a hungarizmus a kommunizmustól.

Rajk Endre szokatlanul hosszú ideig, két évig volt a salzburgi internálótábor lakója. Fogolytársainak többsége onnan került a hitleri csatlós országokban felállított népbíróságok elé. A háborús (fő)bűnösök felelősségre vonását már 1944 őszén szorgalmazta az illegális kommunista párt több röplapja. Az egyiket - a letartóztatással, vagyonelkobzással és kíméletlen "népítélet elé állítással" fenyegető Mit kíván a magyar nép a háború befejezése után? címűt - röviddel nyilas fogságba esése előtt, éppen Rajk László fogalmazta meg. Szálasi közellátásügyi miniszterhelyettese tehát aligha kerülte volna el a népbírósági procedúrát, ha az 1945 utáni magyar kormányok bármelyike kikérte volna őt a tábort felügyelő Szövetséges Ellenőrző Bizottságtól. Erre azonban sosem került sor. Ungváry Krisztián történész egy 2004-es dolgozatában azt vélelmezi, a báty tevékenységével foglalkozó dokumentumok és népügyészségi iratok azért nem lelhetők fel mindmáig, mert azokat "Rajk László hathatós közreműködésével" eltüntették. Ezt erősíti meg az a családi legenda is, amit most Duncan Shiels idézett fel. Eszerint Rajk László azzal a más ügyekben figyelmen kívül hagyott érvvel győzködte kommunista párttársait (akik pontosan ismerték a báty mentőtanúi szerepét), hogy "stratégiai hiba lenne olyasvalakit hazahozatni, akinek nem tapad vér a kezéhez".

Az 1947-ben végül is szabadon bocsátott s Németországban új életet kezdő Rajk Endre aligha ragad tollat két esztendővel később, ha a fivérek "összedolgozásának" elméletét nem fűzik bele a Rajk-per szövetébe, és ha nem fedezi fel a tőle "áthidalhatatlan politikai szemléletre" került öccse üzenetét. A legképtelenebb vádakat is magára vállaló Rajk László vallomásának első pillanataiban egy eltéveszthetetlen személyes adatának megváltoztatásával, rejtjelezve közölte, semmi sem igaz abból, ami következik: a bíró első kérdésére március 8-a helyett május 8-át jelölte meg születése napjának.

Noha fő vonásaiban a Rajk-saga történészberkekben nem volt ismeretlen, a történetet mélységeiben mégis az 1980-as évek második felében nyelvtanárként Magyarországra érkező Duncan Shiels tárta fel. A magyar történelemre némiképp kívülről és felülről tekintő szerző - akinek neve sokaknak az East együttes 1990-es évekbeli, A változások szele című slágerének szövegírójaként csenghet ismerősen - krónikájában nem elégszik meg a két fivér "homlokegyenest ellentétes politikai pályájának" felvázolásával. A kötet egy népes erdélyi szász család 20. századi története is, melynek egyes tagjai csak elszenvedték azt, hogy rokonaik közül ketten, történelemformálóan, meglehetős ismertségre vergődtek.

A családtörténet a megelőző század végére nyúlik vissza: a díszes női csizmák készítésére szakosodott székelyudvarhelyi Reich József 30 évesen, 1890-ben vette nőül a helybéli ács leányát, Mészáros Vilmát. A gyermekszerető, s a házasságkötés után nevét Rajkra magyarosító párnak 1891 és 1913 között nyolc fia és három lánya született, Endre 1899-ben hatodikként, a nála 10 évvel fiatalabb László kilencedikként. A világháború nemcsak a családfő virágzó műhelyét sorvasztotta el, de a családot is szétszórta: az utolsó olyan fénykép, amelyen mind a tizenhárman együtt vannak, 1916-ban készült. Trianon pedig fizikailag is kettévágta a családot a Székelyudvarhelyen maradókra és az Erdélyből kimenekültekre. A magyar fővárosban szerzett orvosi praxist, s egyengette öccsei útját Lajos, anyagi értelemben pedig Gyula nőtte ki magát kihelyezett családfővé. Az őket követő, a Hangya Szövetkezetnél biztos egzisztenciát kiépítő Endre 1924-ben, amikor először látogatott haza a székelyföldi faluból, testvérei példáját követve az akkor 15 éves Laci öccsét mentette át, és a Csonka-Magyarországon vállalta gimnáziumi taníttatásának költségeit. A Pázmány Péter-egyetem tandíját már a másik báty, a banktisztviselő Gyula fizette.

Miközben egyetemi évei alatt Rajk László mind közelebb került a kommunista mozgalomhoz (1932-ben röplapterjesztés, három évvel később sztrájk szervezése miatt le is tartóztatják), Endre a hungarista mozgalom alapítója, Szálasi Ferenc holdudvarába került. A két fivér 1935-ben egy heves vitákkal spékelt beszélgetésben - mielőtt majd' egy évtizedre elszakadnak egymástól - már csak abban értett egyet, hogy "új rendre van szükség". László újabb letartóztatásokon, börtönökön, spanyolországi barikádokon keresztül ment választott útján, Endre Szálasi hűséggyűrűjének kiérdemlésével, majd az 1944-es puccs után fontos megbízatásának szakszerű teljesítésével, olyannyira, hogy a nemzetvezető változatlan bizalma jeléül még az öcs megmenekítésére is áldását adta.

Shiels könyvéből egyébként az derül ki, hogy Rajk Endrének, majd később Rajk Lászlónak is önmagát kellett legyőznie ahhoz, hogy ideológiai, politikai meggyőződésén felülkerekedjen a testvéri szeretet. A családi legendárium megőrizte például azokat a gyors egymásutánban ismétlődő jeleneteket, amikor is először 1944-ben Sopronban (az oda menekült nyilas közigazgatás székhelyén) az egymás nézeteit kérlelhetetlenül elutasító fivérek lánytestvérei "letérdelve könyörögtek" Endrének, ne hagyja veszni öccsét. Rajk László ugyanis nem volt hajlandó elfogadni a testvéri segítség feltételét, azt, hogy írásba adja: egyszer s mindenkorra hátat fordít a politikának. Ennek hiányában pedig, jelentette ki Endre, nem hajlandó a közbenjárásra. Aztán, a család nyomására, győzedelmeskedett a testvéri ragaszkodás. A tárgyalás szünetében pedig a két - egyébként életükben utoljára találkozó - fivér (a szintén letartóztatásban és életveszélyben lévő, később Rajk László feleségévé lett Földi Júlia emlékei szerint), mindössze tíz percet beszélve egymással, "kibékült".

A térden állva könyörgés állítólag néhány hónap múlva megismétlődött, a családtagok ezúttal Endre életéért vetették földre magukat - megint csak nem eredménytelenül. Rajk Endre kétéves internálása után második feleségével és két gyermekével háborítatlanul élt a Német Szövetségi Köztársaságban, s mint említett emlékiratának Szálasitól kölcsönvett mottója - "Inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!" - tanúsítja, 1960-ban bekövetkezett haláláig meglehetős nosztalgiával és önigazolással tekintett vissza arra az időszakra, amikor a nyilas mozgalom volt a "bolsevizmus elleni harc utolsó bástyája".

A Rákosi Mátyás utáni második ember "hathatós közbenjárásával" az ügy a (testvéri) lovagiasság szabályai szerint lezárult. Egészen a Rajk-perig, amikor is egész koncepció épült a rokoni kapcsolatra és a segítségnyújtásra. Eszerint a kommunista pártba furfangosan beépülő Rajk László már első letartóztatásakor rendőrspicli lett, "fasiszta bátyja" pedig mindvégig fedezte üzelmeit. 1945 márciusában pedig kezességvállalásával úgymond csak azért mentette meg öccse életét, hogy az tovább folytathassa a kommunista párton belül kártékony és hazaáruló tevékenységét. A viszontgesztusról ugyanakkor egyetlen szó sem esett: egy volt nyilas megmentésének felemlítésétől még a legfantáziadúsabb koncepciógyártók is tartózkodtak, mivel a második világháború utáni években jó néhány ezer egykori nyilaskeresztes - a korabeli pártzsargonban: kisnyilas - lett sokszor hiperaktív tagja a kommunista pártnak.

MURÁNYI GÁBOR