„Pestiesen szólva, ügyes!” – mondhatnánk Papp László Tamás véleményét (Bayergate. Zsidózás kontra intellektuális lincskampány,hvg.hu,2008.március 28.) olvasva arról a felzúdulásról, amelyet Bayer Zsolt zsurnaliszta nyílt zsidózása keltett. Mivel azonban komolytalankodást messze nem érdemlő témáról van szó (méghozzá olyan országban, ahol néhány évtizede állampolgárok tömegei ellenkezés nélkül viszonyultak zsidó polgártársaik tömegeinek lealacsonyításához, kirablásához és végül lemészárlásához), javaslom – most – elhagyni a szerző tollforgató képességének méltatását. Ehelyett gondoljunk bele a cikk vitatható állításaiba, amelyekkel a dolgozat jegyzője alátámasztja a vizsgált aláírásgyűjtés elutasítását, „kontraproduktívnak” értékelve azt.

PLT egyetértően idézi Fehér Ferenc filozófust: „mint zsidó sem szeretem, hogy a másik embert antiszemita érzésének kinyilvánításában az béklyózza, hogy kirúghatják érte állásából. Természetesen szeretném, bár nem hiszek benne, ha az antiszemitizmus, mint érzés megszűnne. De semmiképpen nem akarom azt, hogy antiszemita érzésű polgártársaim szünet nélkül fenyegetve legyenek ezért az érzésükért. Ahogy én sem kívánok fenyegetve lenni bármilyen érzésemért.” Nos, a hivatkozás igencsak billeg. Tudniillik e sorok kifejezetten általános megfogalmazások. Konkrét ügyre alkalmazásukkal tehát szerfelett vigyázni kell. Mert Bayer nem akármilyen kenyérkereseti pozícióból követett el akármit, hanem egy országos napilap (jelesül a Magyar Hírlap) főmunkatársaként vétkezett. Olyasmit cselekedett, mintha a buszvezető azzal szórakozna, hogy le- és felszálláskor szándékosan az utasokra csukná az ajtókat, s ezen még jókat röhögne a mikrofonba…

Vagyis Bayer tette – az antifasizmust jogi szabályozással magáénak valló demokráciában! – rendkívüli módon ellentmond az adott szakma alapkötelmeinek. Ennél fogva megítélésében az szintén közömbös, hogy – hasonlatunkban – a járgány köz- vagy magántulajdonba sorolható, illetve kormányosa köz- vagy magánalkalmazottnak számít (így hiába hozakodik elő ezzel a körülménnyel PLT). Ráadásul már az érintett „szakszervezet” (pontosabban hivatásrendi szerveződés: esetünkben a MÚOSZ) is csatlakozott a kifogásolt tiltakozáshoz. A bírálat másik fő érvét jelentő üdvhadsereg-képpel, illetve addiktológiai utalással („Az ilyenfajta aláírásgyűjtő ellenállás körülbelül olyan hatékony, mintha transzparensekkel vonulnánk a kocsma elé, rajta a felirattal: ’Tiltakozunk az ellen, hogy maguk részegek!’”) ugyanez a téváltalánosítás a gond. Hiszen profi sofőrünk a munkavégzése alatt részegedett le.

Megint csak a konkrétság követelménye merül föl, amikor szerzőnk nem talál kivetnivalót Landeszmann György főrabbi valamikori pár szerencsétlen mondatának Széles Gábor nagytőkés laptulajdonos – Bayer munkaadója – által történt fölemlegetésében (aki ekként próbálta kettőjük felelősségét elkenni a botrányban). Mert – kérdezhető – egy újságíró kisasszony tapintatlan faggatódzásán (valami olyasmit kérdezett, hogy állít-e otthonában karácsonyfát?) felfortyant zsidó egyházfi ügyetlen feleletével (amiért különben az elkövető nyilvánosan bocsánatot kért), miképpen indokolható Bayer Zsolt közártalmas kulturálatlansága? Egyébként meg ilyen módon mentegetni valamit úriemberhez nem méltó, és jogilag „kontraproduktív”.

Csóválhatjuk fejünket egy neves történészünk minden valóságtartalmat nélkülöző jellemzésén is. PLT ugyanis a részéről kritizált tiltakozó megmozdulást hiteltelenítőnek minősíti, mivel „a Gulag szörnyűségeinek relativizálásában imponáló érdemeket felmutató Krausz Tamás” a demonstráló „figurák” (sic!) között lehet. „Aki nem tud arabusul…” illik ide. Hiszen éppen Krausz Tamás, az ELTE Ruszisztikai Központot, a Kelet-Európai Történeti Tanszéket irányító tanszékvezető egyetemi tanár, a történettudományok doktora, röviden Krausz professzor az a baloldali értelmiségi, aki a baloldalon nem megszokott elkötelezettséggel lép föl mindennemű antiszemitizmussal szemben, aki nem osztályszemléleten fanyalog, amikor zsidóként bántott-üldözött embertársairól van szó. Ő az, aki - szaktörténészi közhely következik - a hazai (és nemzetközi!) történettudományban egyik alapmunkának számító művet szerkesztette (részben írta is) a szovjet lágerekről. (Gulag. Pannonica Kiadó, 2001) Ellenben Auschwitzot tényleg soha nem engedte relativizálni Krausz Tamás. Ez a baj vele?

Én megértem, hogy a hvg.hu érzékeny a tőke szabadságára, különösen, ha egy nagytőkés (Széles Gábor) politikai akaratának szabadsága a tét. Elnézést kérek, amennyiben igaztalan megállapítást írtam le, de ellenállhatatlanul kikívánkozott. Nem beszélve arról, hogy nem tudhatjuk, miből, mikor és hol kel ki az újnáci cserebogár. Legalábbis a történelmi tapasztalatok alapján.

Gábor György: Képzelt lincskampány kontra intellektualitás

Papp László Tamás széles erudícióját [műveltségét] – amely a Nagy Fideszkönyv c. párttörténeti interjúkötettől a Kurucinfóig terjed – nem rest mozgásba hozni, rávilágítván, hogy Bayer nem először formált „a zsidóságra nézve dehonesztálónak is gondolható véleményt”, valamint megosztva az ő nagyérdeműjével revelatív megvilágosodását, miszerint nem jelenthető ki, hogy „a főáramú jobbos sajtóban ő az egyetlen, aki ezt szinte napi rendszerességgel csinálja. Ilyen alapon tehát minden héten többször is felszólíthatnának valaki(ke)t az elhatárolódásra.”

Ha PLT még egyszer-kétszer nekigyürkőzik a szövegnek, előbb-utóbb tán szemet szúr neki, hogy elhatárolódásra való felszólításról leginkább ő fantáziál, a szöveg mást tartalmaz. Ám ha PLT-nek ezen a szinten támadnak hermeneutikai [értelmezési] nehézségei, akkor félő, hogy az alábbi okfejtéssel is csak nagy nehézségek árán lesz képes megbirkózni. De ne adjuk fel.

Bayer szövegének egyediségét az alábbi következtetési láncolat adja:
1. Van valaki (nyilvánvalóan zsidó), aki belefújja „rohadt taknyát” egy medencébe.
2. Vannak (nyilvánvalóan zsidók), akik a diktatúra idején bértollnokokként Izraelt szidalmazták.
3. Ma ugyanezek (a zsidók) az arabokat támadják.
4. Meg is neveztetnek eme zsidók, akik nyilvános konfesszió során aligha tettek vallomást vallási-felekezeti hovatartozásukról. De zsidók mind, hiszen BZS annak mondja őket. (Sajnos nem derül ki, hogy minek alapján: külső, antropológiai jegyekből következtetve, a zsidóknak tulajdonított attribútumok nyomán, amelyeknek vizualizálásában élen jártak az egykori Stürmer boszorkányos kézügyességű karikaturistái, avagy más, önálló megfigyelésekre és tapasztalatokra támaszkodva?)
5. Eme „pesti zsidó újságírók” még a Fideszt is támadni merészelik.
6. Konklúzió: a fentiekből következően jogos az antiszemitizmus, hiszen ezeknek a puszta léte – azaz zsidóságuk – okot szolgáltat minderre (megátalkodott gonoszságuk tértől és időtől függetlenül a vérükben van).

Nos, ez teszi különlegessé a szöveget: az, hogy BZS az antiszemitizmust megindokolhatónak, jogosnak és racionálisnak tartja, azaz önmagára nézve is elfogadhatónak és vállalhatónak.

Valamint az, hogy mindezt nem egy, a szellemi és közéleti perifériára szorult szerző fejti ki (mondjuk Szentmihályi Szabó Péter, avagy a Kurucinfó valamely erőssége), hanem a jobboldali sajtó egyik meghatározó személyisége, korábbiakban a Magyar Nemzet és a Hír TV, manapság a Magyar Hírlap és az Echo TV frontembere, a hatalomra jó eséllyel pályázó ellenzéki párt legbensőbb körének kedvelt, elfogadott és megbecsült tagja.

A felhívás szövegét PLT minősítheti, ahogy akarja, émelyítően álnaívnak is, ha úgy gondolja, csakhogy Széles válaszolt a felhívásra, s válasza nem mentes a tanulságoktól. A belőle fakadó konklúziót nem a felhívás kezdeményezői, hanem a felnőtt és ivarérett nagyközönség vonja majd le. Esetleg PLT is.

„A zsidóellenesség minimalizálásáért sokféle módon lehet küzdeni. De aligha célravezető, ha mindezt harci alakzatba tömörülve, lincshangulatú, politikailag korrekt hisztériát gerjesztve, egyénközi vita helyett kórusban rohamozva tesszük.” Bayer kivégzőosztagot, Széles Gábor boszorkányüldözést és hajtóvadászatot felidéző sorai köszönnek vissza PLT „lincshangulatot” emlegető apokaliptikus látomásában. Azonos érzelmek, azonos gondolatok, azonos félelmek. Mindez legyen PLT-nek mondva, ez az ő szövegértelmezése. Opciós javaslata: „egyénközi vita”. „Egyénközi vita” a zsigeri gyűlölködéssel, az irracionális állításokkal. Vágjon bele, legyen úttörő: argumentumokkal az argumentumok hiányával szemben. Kognitív csoda.

Végül: nem feladatom az aláírók személye melletti kiállás. „Sok tucat neves(nek tartott) értelmiségi” – írja PLT, s majd egyszer a pszichiáter visszakérdez: mi fáj, gyere mesélj? Az aláírók persze nem képeznek semmiféle szakmai-intellektuális közösséget, csupán annyiban, amennyiben az aláírói szándék itt és most azonos oldalra állította őket. Ha egyiknek-másiknak a munkásságával akad PLT-nek problémája, annak más terepen kéne hangot adnia. Ugyanis ilyen körülmények között csak az unos-untig fölemlegetett, másoktól elhalászott, s legfeljebb a megfelelési igyekezetét kifejezni óhajtó lózungokat vetheti papírra, az meg a „hisztéria gerjesztéséhez” elég ugyan, ám az „egyénközi vitához” kevéske. Mindezzel együtt Krausz Tamás történetírói munkásságát lehet kritizálni (felkészült „egyénközi vita során”), de Krauszt Gulág-relativizálónak nevezni, azaz azonos lapon emlegetni – teszem azt – a hírhedt holokausztrevizionista Ernst Zündellel vagy David Irvinggel, nettó ostobaság.

Akár a lincshangulat. Vagy a kioktató semmit mondás.

Szalai Erzsébet: Felháborító denunciálás

A hvg.hu oldalán Papp László Tamás újságíró a Bayer Zsolt antiszemita írásával szemben tiltakozó „Nyílt levelet” és aláíróit azzal vádolja, hogy egyfelől eltúlozzák a szélsőjobboldal jelentőségét, másfelől denunciálja a dokumentumot aláíró Krausz Tamást, az ismert történészt, mint „Gulag-relativistát”.

A politikai szándék nyilvánvaló: lejáratni és ellehetetleníteni a baloldaliak és a liberálisok együttműködését az erősödő és egyre agresszívabban fellépő szélsőjobboldallal szemben. Krausz Tamás denunciálása önmagában tekintve is felháborító, hiszen aki ismeri munkásságát, pontosan tudja, hogy ő és hazai, illetve külföldi kollégái voltak az elsők, akik a Gulag tudományosan megírt történetével megismertették a magyar olvasókat. A történész annyit állított, hogy tudományosan a fasizmus és a kommunizmus, másfelől Auschwitz és a Gulag közé nem tehető egyenlőségjel. Egyébként ez a mai nemzetközi tudományos konszenzus is. Erre Papp László Tamás nem reagál, helyette dilettáns módon ítélkezik, azzal a céllal, hogy lejárassa Krausz Tamást, a baloldali értelmiségit. Kinek jó ez? Csak az akarhatja szétverni a demokratikus és antifasiszta együttműködés morális, intellektuális és politikai alapjait, aki a széles összefogás szétrombolására törekszik.