Az Európát sújtó orosz-ukrán gázháború, a grúz és a gázai konfliktus igazolhatja Samuel P. Huntington civilizációk harcáról szóló értekezését. A multikulturalizmus és a politikai korrektség hívei „kulturális rasszizmusnak” tartják a gondolatot, hogy különböző kultúrkörök alapértékei kizárják egymást, a gyakorlatban összeegyeztethetetlenek. Így az egyik civilizációból a másikban való átlépés asszimilációt, hitünk, meggyőződésünk, értékeink legalábbis részleges feladását követeli. Ez nem faji előítélet, csupán annak kimondása, hogy a kultúraváltásnak ára van.


Hazai példa után nézve: a magyar államiság (illetve aztán a modern nemzettudat) kialakulása pont ilyen „civilizációs zsilipbe” való belépéssel történt. Az államalapításnak, majd a XVIII-XIX. században a polgárosodásnak, a nyugatosodó felzárkózásnak alapfeltétele volt, hogy a magyarság fokozatosan eldobja először keleties nomád-törzsi, a polgári forradalom és a kiegyezés után pedig feudális, paraszti-dzsentri kultúráját. Mert ezek nem illenek bele az ipari (majd posztindusztriális, posztmodern) civilizációba. A fejlődés mindig együtt jár a tradíció bizonyos -   a modernitással nem párosítható - elemeinek beáldozásával. Gond ott kezdődik, ha valamely társadalom ezt nem tudja (vagy nem akarja) véghezvinni. Ehelyett kulturális határai közé zárkózik. Önkényuralmi mozdulatlanságba dermed, netán külső agresszióval vezeti le a belső feszültséget.

Az ukrán-orosz, orosz-grúz, vagy éppen a Hamász-Izrael közötti összeütközés értelmezhető „civilizációs határháborúként”. Oroszország, mint a bizánci cezaropapista rítus, a törzsökös önkényuralmi-totalitárius hagyomány, a parlament által (gyakorlatban legalábbis) hatékonyan soha nem korlátozott egyszemélyi vezérelv letéteményese, hadat üzent renitens, nyugatbarát szomszédainak. A nyugati demokráciának számító Izrael az őt rakétákkal lövő gázai „katonai teokrácia” városállama ellen harcol. Félrevisz, ha leragadunk a konkrétumok felszínes elemzésénél. Hogy a nemzetközi gazdasági, katonai és humanitárius jog tekintetében kinek, hogyan és mennyire van igaza.

Minden további nélkül elképzelhető, hogy az ukrán szolgáltató tényleg lopta a gázt, szerződésszegően viselkedett. A grúz hatalom esetleg tényleg sértette kisebbségi (abház és oszét) polgárainak belső önrendelkezési jogát. Izrael követhetett el hadviselése során tévedéseket, hibákat, még akár bűnöket is. De a fő narratív ösvény máshol húzódik. A különböző sérelmek (elszámolási vita, aránytalannak vélt csapás, bizonyos etnikumok védelme), csak ürügye, nem pedig oka a támadásnak.

A küzdelem tétje valójában az, milyen világrendben szeretnénk és fogunk élni. Szekuláris, pluralista demokráciában, mely garantálja a vélemények, életformák, alternatívák sokféleségét? Vagy politikai autokrácia gyámhatósága alatt, ahol legfeljebb a jelenkori abszolutizmus felvilágosult vagy nyers, barbár formája a választék? A nyugati sajtókörök palesztin- és oroszpárti részének fel kell tennie a kérdést: szívesen élne-e olyan rezsimben, amelyet - győzelme után - a Hamász teremtene az izraelieknek? Illetve amilyet Moszkva befolyása kívánna a grúz és ukrán nemzetnél? Vagy akár komfortosnak tartaná-e azt a létformát, melyet Putyin és a Hamasz saját népüknek berendeztek?

Az igazi lényeg nem ott van, egy világnézeti tusában adott időpillanatban melyik oldalon van a rész-és féligazság. Hanem ott, a játszma megnyerése után mihez kezdünk a győzelemmel, mi a végcélunk. A nemzeti önrendelkezés felől nézve Hitlernek például igaza volt 1938-ban, amikor követelte, hogy Ausztriában népszavazáson döntsenek az Anschlussról, a szudétanémetek pedig csatlakozhassanak az anyanemzetnek tekintett Németországhoz. De mindezzel a végcélja nem az volt, hogy egyesített nemzete békében (és demokráciában) létezhessen szomszédaival. Lépései csak világuralmi háborús törekvései előkészítését szolgálták. A harc konkrétan szólhat nemzetgazdasági, stratégiai dilemmák eldöntéséről. Felsőbb dimenzióban azonban értékek diadalra viteléért zajlik. Ukrajna Brüsszel és Washington felé gravitáló, nyugatbarát (és nyugati berendezkedésű) ország, vagy egy kijevi Lukasenko vezette Moszkva-párti autokrácia lesz-e? Képes lesz-e megvédeni pluralista oázisát Izrael, vagy eltűnik az iszlám fundamentalizmus sivatagának homokviharában? A geopolitikai befolyásszerzés, az energiahordozók, a nyersanyagok persze fontosak. De önmagukban csak holt források. Mi döntjük el, milyen életmódot alapozunk rájuk. Valamit azonban rögtön érdemes tisztázni.

Az euroatlanti civilizáció jogosan van meggyőződve értékei (demokrácia, piacgazdaság, tolerancia) morális fölényéről. Végzetes hibát ott követett el, hogy nem vette észre: a fejlődő világ bizonyos civilizációinak társadalmai ugyanígy hisznek saját berendezkedésük igaz voltában. Az USA olyan tévhitben foglalta el Afganisztánt és Irakot, hogy a két ország népei gyűlölik tömeggyilkos elnyomóikat, s a demokratizálást majd isteni adománynak tekintik. Valójában a „felszabadítottak” többsége nem diktátori parancsszóra, hanem önként és lelkesen tart rendjén valónak olyan dolgokat, melyeket egy nyugati demokrácia borzadva utasít el: a nők alacsonyrendűségének dogmáját, a kegyetlen törzsi szokásjogot, a vallási alapú törvénykezést, a hitetlenség és a világi örömök üldözését. A nyugati katonákat pedig inkább megszállónak tekinti. És nemcsak őket gyilkolják, hanem a más törzshöz (vagy az iszlám másik ágához) tartozó honfitársaikat is.

Pedig a nyugati civilizáció okulhatott volna a szocialista világrendszer összeomlásából. Csak azokból a kommunista országokból lett stabil demokrácia, ahol ennek voltak legalább eszmetörténeti hagyományai. Vagyis Közép- és Délkelet-Európa néhány kisállamában. Ázsiában a kommunista párt diktatúrája lényegében mindenütt fennmaradt (Kína, Vietnam, Észak-Korea), de az eurázsiai Oroszország és a volt szovjet Közép-Ázsia sem a politikai váltógazdálkodásról híresültek el. Mivel ilyen szisztémát csak olyan helyen lehet egyik napról a másikra kiépíteni, ahol azelőtt is létezett – mint egyéni létforma és közösségi hagyomány. Tudomásul kell venni: a „globális demokrácia” víziója talán évszázadokra csak ábránd marad. Ugyanis nincsenek meg hozzá a szükséges civilizációs, kulturális, piaci, mentális és néplélektani adottságok. Szomorú, de úgy tűnik: miként az univerzum sok milliárd bolygójának csak töredékén jöttek létre a magasabb rendű intelligencia kialakulásának feltételei, akképp a mi sártekénknek is csak kisebb (szerencsésebb) részén létezhet párhuzamosan demokrácia, biztonság és jólét. Ott, ahol a társadalmi alrendszerek önállóak, létrejöttek a szabadság kis körei. 

Peremrégiók dilemmája (Oldaltörés)

Ugyanakkor nagy hiba lenne az euroatlanti világon kívüli régiókat egy kalap alá tolni. A nyugatosító modernizációnak vannak fejlődő világbeli sikertörténetei. Melyek tőkebefektetési övezetből tőke- és hitelexportőrré váltak (illetve jó úton tartanak afelé). Japán, India, Dél-Korea nemcsak a piacgazdaságot vette át a nyugatról, de a népképviseleti intézményeket is. Ugyanezen ösvényen jár a posztkemáli Törökország is. A helyi sajátosságok alakította demokráciájuk tagadhatatlanul üzemképes. Képesek voltak a tradíció rugalmas értelmezésére. Más államok (Kína, Szingapúr stb.) nem honosították ugyan meg a demokráciát, de nyitott gazdaságaikat racionális elvek mentén szervezik. Legalább annyira rá vannak utalva a nyugati tőkére, mint a nyugati fogyasztók a náluk gyártott olcsó árukra. A fejlődés kényszere miatt bátorítják polgáraik kreativitását, innovációs készségét, eltűrik az ezzel együtt járó spontaneitást.

Gyökeresen más - zsákutcás - pályát jár a fejlődők másik véglete. Jelentős, kiterjedt olaj- és gázkészletekkel, (vagy egyéb stratégiai ásványkincsekkel)  nem bíró, az euroatlanti és távol-keleti tőkeövezeten kívül eső régiók (Fekete-Afrika, Közép-Amerika, Délkelet- és Elő-Ázsia, pl. Burma, Kambodzsa, Afganisztán, olajszegény arab vidékek) népei évszázadok óta csak vegetálnak. Monokulturális agrár- és pásztorgazdaságok, némi drog-és gyémántüzlettel spékelve. A turistaparadicsomok és csillogó felhőkarcolók kirakata mögött a lakosság 80-90 százaléka törzsi kötelékekben (vagy megalopoliszok nyomornegyedeiben) tengődő alattvaló, akinek a düledező viskóját (és maga szőtte ruháját) leszámítva semmije nincs. Latifundium-rabszolga, segédmunkás vagy kokain- és heroin-őstermelő, gyerekkatona, gyerekprostituált, bűnöző. Netán gyémántbányász kuli, kőkorszaki gyűjtögető-vadászó ember. Mégis, aki járt ezekben az országokban, arról számolt be, milyen vidámak, derűsek ordító szegénységük dacára az ottaniak. Inkább úgy fogalmazhatnánk: egykedvűek, filozofikusan belenyugvóak. Az ottani kortársnak már a dédapja is jogon kívüli (és jognélküli) pária volt. S úgy véli, a dédunokája is az lesz. Mivel a puszta életét leszámítva nincs több veszítenivalója, az időként rátörő népirtást, polgárháborút, deportálást, önkényuralmat, törzsi sovinizmust  úgy fogadja, mint elháríthatatlan természeti csapást.

A társadalomszerkezet merev, kasztosodott, mintha az idődimenzió távkapcsolóján lenyomták volna a „pause” billentyűt. Van egy szűk, összetartó, belterjes - országtól függően autark vagy komprádor - elit. A nyomorult tömegekből, aki tehetséges, kalandvágyó, azt korrumpálják. Lesz belőle az elitet szolgáló rendőr, intéző, hivatalnok,  populista hordószónok, bábdiktátor, diplomata. Ugyanakkor a becsületes (és boldogulni akaró) maradék kivándorol vagy lemészárolják, bebörtönzik. Ha jön tőke, csak a piszkos hajcsármunkát végezteti itt. Független középosztály, értelmiség sehol. A népesség viszont szaporodik, így a migráció a biztonsági szelep. A rendszer exportálja az önmaga kitermelte nyomort. A törzsi mentalitást a gyarmatosítók sem tudták (és nem is akarták) felülírni. Megfelelt nekik az "oszd meg és uralkodj". Legnagyobb biztonságpolitikai rizikófaktora ennek a térségnek nyugati szempontból a tömeges, szinte ellenőrizhetetlen (a zsúfolt mentőcsónakot borulással fenyegető) bevándorlás. Illetve a migránsok integrációs nehézségei, beilleszkedési zavarai. Továbbá az előretörő törzsi-vallási fundamentalizmus.

Kétesélyes, köztes tartományt alkot a feudálkapitalista (vagy kollektivista-államkapitalista) energiadonor zóna. (az Arab-félsziget, a volt Szovjetunió az oroszoktól a türkménekig) Itt az olaj- és gázpénzeknek köszönhetően a tekintélyuralmi-abszolutista rendszerek látszatra prosperálnak. Mert a népnek van mit a tejbe aprítania. Többek között alanyi jogú közszolgáltatásokban, a fejlődő régiók átlagához mérve bőkezű szociális juttatásokban részesül, térítésmentesen hozzájut a közép- és felsőfokú oktatáshoz. Az energiahordozóban szűkölködő peremvilágok bizonyos részei azért nem fejlődnek, mert nincs miből (a segélyeket ellopják, a tőke pedig nem jön), az energiában gazdagok viszont azért nem, mert nincs miért. Minek, ha így is dől a pénz? A kiábrándult, dekadens fiatalok egy része azonban így is (vagy pont ezért) a bűnözés vagy a fundamentalizmus talajára lép.

Ha a fosszilis bőségszaru kiürül, ezen országoknak - szemben Honduras, Banglades vagy Etiópia átlagpolgáraival - igencsak lesz mit veszíteniük. Ugyanakkor a populáció itt is gyarapodik. Választhatnak: vagy gazdasági-politikai reformokat vezetnek be, vagy lesüllyednek a banánköztársaságok, az elefántcsont és gyémánt véres halálzónájának szintjére. Papíron akár fejlődhetnek is. A demokrácia és a piac hagyományának hiánya miatt többségüknél inkább a második forgatókönyv sanszos.

Többen megpendítették, hogy a népességrobbanás és energiaínség együtt Észak és Dél (Kelet és Nyugat) civilizációs világháborújába torkollhat. Hogyan lehet ezt megakadályozni? E sorok írója - a nyugati civilizáció határvidékének szkeptikus lakójaként - egyedül a provinciális, belpolitika-centrikus látómező kiszélesítésére tud buzdítani. Mivel fentiekre orvosság csak civilizációközi méretekben létezik.

Papp László Tamás

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az élelmiszerek jó része már azelőtt eltűnik, hogy a boltba kerülne

Az élelmiszerek jó része már azelőtt eltűnik, hogy a boltba kerülne

Felkapcsolták a Puskás Aréna lámpáit, elment a közvilágítás a környéken

Felkapcsolták a Puskás Aréna lámpáit, elment a közvilágítás a környéken

Indul a Vodafone TV Magyarországon

Indul a Vodafone TV Magyarországon

Több mint 70 embert kellett ellátni a Katalóniában történt éjszakai tüntetések után

Több mint 70 embert kellett ellátni a Katalóniában történt éjszakai tüntetések után

Karácsony: November elején alakulhat meg a Fővárosi Közgyűlés

Karácsony: November elején alakulhat meg a Fővárosi Közgyűlés

Országszerte megrohanták a rendőrök a Kreml fő ellenségének számító Navalnij irodáit

Országszerte megrohanták a rendőrök a Kreml fő ellenségének számító Navalnij irodáit