Szapáry György

Szapáry György: A magyar gazdaságban megrendült a bizalom: mind a külföldi, mind pedig a belföldi szereplők kivárásra játszanak. Tudnivaló, hogy Magyarországon a megtakarítások messze nem fedezik a beruházások forrásigényét, égető szükség van a külföldi tőke bevonására. A külföldi befektetők most elkerülnek bennünket, s ezen csak a bizalom visszaállításával lehet változtatni. Sajnos, a miniszterelnök hétfőn bejelentett intézkedései erre nem voltak alkalmasak.  Gyurcsány legújabb csomagjában van adócsökkentés,  adónövelés, vagyis az adóátcsoportosítás nullszaldós. A kormány még mindig nem szánta el magát a költségvetési kiadások határozott visszafogására, és még mindig nem jelentett be olyan szerkezeti átalakításokat, melyeknek a hatása csak később lesz ugyan érzékelhető, de meggyőzi a világot arról, hogy végre itt van egy kabinet, mely ténylegesen tesz valamit, intézkedik.

hvg.hu: Gyurcsány felszólította a Magyar Nemzeti Bankot, ha kell, rendkívüli intézkedésekkel védje a forint árfolyamát. Mit tehet a bank?

Sz.Gy: Egy jegybank akkor tud a legjobban működni, ha a politikusok békén hagyják. Nálunk 1990 óta folyamatosan érik politikai támadások a jegybankot. Jelen pillanatban azonban nem a monetáris politikával van a legnagyobb baj Magyarországon, hanem a költségvetési politikával. Az MNB természetesen nem hagyhatja figyelmen kívül, mi történik a forint árfolyamával, de csak két eszköze van arra, hogy beavatkozzon a folyamatokba: a kamat és az intervenció. Az utóbbi mindenképpen csak átmeneti lehet. Viszont a jegybank azzal is kedvező irányban befolyásolhatja a kormányt, ha a nyilvánosság előtt hangoztatja a véleményét, ha szükségesnek látja, vállalva akár azt is, hogy ezzel kiváltja a mindenkori kormány nemtetszését. Amikor az MNB alelnöke voltam, mi is ezt tettünk, figyelmeztettünk a költségvetési hiány következményeire. Keserű elégtétel, de elmondhatjuk, hogy igazunk volt.

hvg.hu: Rendben van, hogy mindenki keményebb intézkedéseket követel a kormánytól, de azért a kiadások lefaragását megszenvedik az emberek.

Sz.P: Igaz, nem könnyűek ezek az intézkedések. De ebben a katasztrofális helyzetben már nem lehet szent tehén a költségvetésben. Mindenütt takarékoskodni kell, ahol csak lehet, mert ez állítja vissza a bizalmat. Ha marad a jelenlegi helyzet, feltartóztathatatlan a süllyedés. Elkerülésére minden eszközt be kell vetni. Egyébként csodálom,, hogy az IMF ebben a kritikus helyzetben elfogadott egy ilyen, viszonylag "puha" programot a kormánytól. A Valutaalapnál töltött hosszú évek alatt szereztem tapasztalatokat a krízisek menedzselésben. Az 1979-es második olajválság után ez volt a feladat Dél-Koreában, azután a nyolcvanas évek közepén Ázsia más országaiban, és Jugoszláviában. Érdemes felidézni a két olajválság példáját. Azok az országok, melyek 1973-ban, az első olajárrobbanás után megtették a szükséges intézkedéseket, és idejében lenyelték a békát, az 1979-es második olajválságot már sokkal jobban át tudták vészelni. Ám ahol 1973-ban halogatták a fájdalmas intézkedéseket, és védték a fogyasztóikat, azokat nagyon súlyosan érintette a második olajárrobbanás is, és szigorú intézkedésekre kényszerültek ahhoz, hogy talpon tudjanak maradni.

hvg.hu: Akkoriban a Valutaalap tényleg hatékony volt, de mostanra mintha a szervezet nem igazán találná a helyét, elbizonytalanodott abban is, hogy milyen recepttel próbálja gyógyítgatni a beteg gazdaságokat.

Sz.Gy: Az az igazság, hogy a washingtoni székhelyű IMF kijött a válságkezelési gyakorlatból. Több mint tíz évig nem volt komolyabb recesszió a világban, a tapasztalt emberek nagy része önként, vagy mert elbocsátották, elment a cégtől. Már az is szóba került, hogy az IMF-et úgy, ahogy van, tokkal-vonóval is meg kellene szüntetni, mert nincs szükség rá. Ez persze naivitás, válságok mindig lesznek, szükség lesz az IMF-re és a szakértelemre. Sajnos, ma olyan emberek ülnek az IMF-ben, még vezető pozícióban is, akik válságkezelő programokról még soha nem tárgyaltak. A Magyarországra érkezett küldöttségben sem volt egyetlen ember sem, akinek lett volna válságkezelő tapasztalata.

hvg.hu: Ez legalábbis részben magyarázza a nekünk felajánlott hitel "puha" feltételeit. De nem inkább arról lehet szó, hogy nem akarták a Gyurcsány-kormányt túlságosan nehéz helyzetbe hozni? Kérdés, számukra mennyire lesz megnyugtató Gyurcsány minapi előterjesztése.

Sz.Gy .: Lehet, hogy ők is felkapták a fejüket: a kormány olyan lépéseket jelentett be, melyeket majd 2011 után fognak bevezetni. Nemcsak arról van szó, hogy ez a kormány nem tehet ígéreteket a következő nevében, hanem arról is, hogy addigra végérvényesen elkésünk. S miközben halogatja az érdemi reformokat, rövid távon igyekszik megkímélni a baloldali szavazókat, akik, mint mindenütt a világban, nálunk is a legszegényebbek közül kerülnek ki. Pedig a kiigazítások halogatásával végső soron nekik okoznak kárt, mert ha a gazdaság stagnál és az infláció megugrik, rosszul járnak a nyugdíjasok és a segélyre szorulók is. A szegénység ellen a leghatékonyabban úgy lehet küzdeni, ha olyan helyzetet teremtünk, amelyben a gazdaság megerősödik. A legbiztosabb szociális védőháló a gazdasági növekedés. Ennek a feltételeit kell most megteremteni.

hvg.hu: Talán mégsem ennyire drámai a helyzet. A kormánypárthoz közeli közgazdászok felhívják a figyelmet: bizonyos mutatók terén nem is mi vagyunk a legrosszabbak az Európai Unión belül. Ez igaz?

Sz.Gy: Figyelembe kell venni, hogy a válságos helyzetben bizonyos makrogazdasági mutatók nem ugyanazt jelentik, mint normális viszonyok között. Nem lehet arra hivatkozni, hogy a költségvetési hiány most három százalékos, de néhány éve még kilenc százalékos volt. Ilyen mértékű kiigazítás másutt is előfordult, s a hiánycsökkentés hatása mindig a körülményektől függ. Ez a teljesítmény keveset ér akkor, amikor egy ország válságban van. Olyan lépésekre van ugyanis szükség, melyek helyreállítják a bizalmat. Ha ehhez nullszaldósnak kell lennie a költségvetésnek, akkor ilyen büdzsét kell produkálni. Másrészt tudnivaló, a recesszió nemcsak Magyarországot, de az egész régiót is érinti. Sajnos, bennünket súlyosabban, mint más országokat. Erre a térségre eleve úgy tekintettek a befektetők, hogy itt felzárkózó országok vannak, ahol a kockázatok nagyobbak. Mivel egységes megítélés alá esünk, felmerül a kérdés: nem kellene-e Magyarországnak, Romániának, Lengyelországnak bizonyos gazdaságpolitikai lépéseiket összehangolni, hogy a térség megítélése javuljon?

hvg.hu: Valóban jó lenne összefogni a „válságövezet” országainak. Ám kormányunk mintha állandó fáziskésésben lenne:  akkor lép, amikor már késő.  Aminek még egy-másfél éve lehetett volna hatása a gazdaságra, mára már kevésnek bizonyul.

Sz.Gy: Az eredendő bűnt akkor követte el a gazdaságvezetés, amikor magasra feltornászta a költségvetés és a folyó fizetési mérleg hiányát. S bár ezen a téren sikerült javulást elérni, a piacok továbbra is büntetnek bennünket. A bizalom helyreállítása végett az eddigieknél jóval erőteljesebben kell mérsékelni a vállalkozásokat sújtó elvonásokat, mindenekelőtt az adókat és a járulékokat, egyidejűleg pedig drasztikusan vissza kell fogni a kiadásokat úgy, hogy a költségvetési hiány és az államadósság csökkenjen. Ezt annak kell megtennie, aki kormányoz.

A fejlett világban belátható időn belül véget ér a válság, megkezdődik a gazdasági fellendülés. A "lakmusz-teszt" a kelet-európai országok számára az lesz, hogy melyikük lesz képes ezt a fellendülést maximálisan kihasználni és saját gazdaságát dinamikus felzárkózási pályára terelni, és melyikük marad le ezen a téren és süllyed bele a recesszióba. Nyilvánvaló, hogy az az ország lesz képes talpra állni, amelyik az utóbbi időben meghozza azokat az intézkedéseket, melyekkel helyreállítja a megingott bizalmat. De azok a viszonyok, melyek 2006-ig, 2007-ig uralkodtak, jó ideig nem térnek vissza. Ekkor még óriási többletlikviditás uralkodott a világgazdaságban, egyes országokba valósággal tömték a pénzt, figyelmen kívül hagyva a nyilvánvaló kockázatokat, mint például a hatalmas költségvetési és fizetésimérleg-hiánnyal küzdő Magyarországon. Ha vége lesz a világválságnak, csak lassan tér majd vissza a tőke ebbe a térségbe, de csakis azokba az országokba, amelyek racionalizálták gazdaságukat, maximális erőfeszítéseket tettek a kilábalás érdekében.

hvg.hu: Nemrég érkezett haza Brüsszelből, ahol térségünk gazdasági kilátásairól tanácskoztak. Mire jutottak?

Sz.Gy: Az Európai Parlamentben rendeztek egy szemináriumot arról, hogy melyek az eurózóna bővítésének kilátásai, különös tekintettel a válságra. Másokkal együtt az volt a véleményem, hogy az eurózónához való tartozás egyfelől védelmet jelent a nagy árfolyamkilengések és hirtelen kamatváltozások ellen, másfelől azonban a világválság miatt most nehezebb teljesíteni a maastrichti kritériumokat, mint akár néhány éve. A válság előtt úgy tűnt, az euró bevezetésének legnehezebb feltétele az infláció leszorítása és alacsonyan tartása. Ma már a recesszió miatt az infláció kisebb problémának tűnik, nagyobb gond a költségvetési hiány és az államadósság, valamint a hosszú távú kamatok problémája. A hosszú távú állampapírok kamatai jó ideig alacsonyak voltak, hála a külföldi befektetők élénk keresletének. Most, hogy nem történik tőkebeáramlás, és az állampapírok nem kelendőek, a hosszú távú kamatoknak magas szinten kell maradniuk. Így aztán összességében a maastrichti kritériumok teljesítése nehezebb, mint korábban. Ebből az a tanulság, hogy egy országnak akkor kell teljesítenie az eurózónába való belépés feltételeit, amikor még jó a légkör, kedvező a gazdasági helyzet. És amikor rosszabb idők jönnek, megfelelő védelemben részesülhet az eurózóna biztonságot nyújtó falai mögött. Mi kihagytuk ezt a jó lehetőséget.  

Pelle János