„Béke nem építhető üres gyomorra”

A norvég származású tudós 1914. március 25-én született az Iowa állambeli Cresco egyik gazdaságán. Crecóban járt középiskolába, közben – már hétéves korától – a családi birtok munkálataiból is kivette részét: halászott, vadászott, a kukoricásban dolgozott és az állattenyésztésben is segédkezett. A Minnesotai Egyetem hallgatója lett, ahol 1937-ben megszerezte a mezőgazdasági tudományok doktora címet. Közben az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumán belül működő Erdőgazdálkodási Hivatal munkatársa volt, majd a Minnesotai Egyetemen oktatott és tanult. 1939-ben növénykórtanból diplomázott, 1942-ben doktorált. A DuPont Mikrobiológiai Intézetben a haszonnövények kórokozói elleni eljárások hatékonyabbá tételén szorgoskodott 1944-ig, majd a mexikói kormánynak a Rockefeller Alapítvány által támogatott gabonatermelési programját szervezte és irányította. A programot utóbb kiterjesztették Afganisztánra, Ceylonra, a Fülöp-szigetekre, Indiára, Kolumbiára, Nigériára és Pakisztánra.

1952-ben Borlaugot azzal bízták meg, hogy a Rockefeller Alapítvány társigazgatójaként legyen az Egyesült Államok gabonakutató és -termelő programjának a vezetője. Fő tevékenységeként azon dolgozott, hogy a világ sűrűn lakott, gazdaságilag elmaradott térségeiben új termelési módszerek bevezetésével, nemesített fajtákkal növelje a terméshozamot.

Kutatásainak eredményeként 1960 és 1990 között a világ gabonatermelése megduplázódott, míg ezalatt a világ összlakossága „csak” 1,75-szeresére, hárommilliárdról 5,25 milliárdra nőtt. Szakértők szerint Borlaug munkássága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a XX. század második felének zöld forradalma következtében nem robbant ki világméretű éhínség, amelynek milliók estek volna áldozatul.

A zöld forradalom tudományos előzményei jó kétszáz évesek. Thomas Robert Malthus már 1798-ban (!!!) – amikor a világ összlakossága még, ha nem is sokkal, de egymilliárd fő alatt volt – arra a veszélyre hívta föl a figyelmet, amelyet az akkor még csak kezdődő népességrobbanás jelentett. Malthus szerint a Föld lélekszám-növekedését a mezőgazdasági termelékenység fejlődése nem fogja tudni követni. Malthaust követően számos tudós jósolta meg, hogy, amennyiben a világ népessége n (mely n egy egyre nagyobb és nagyobb számot jelentett) fő fölé emelkedik, a Föld mezőgazdasága nem fog bírni ellátni annyi embert. Jóslatuk bejött: a XIX. században és a XX. század első felében százezrek haltak éhen, milliók éheztek és haltak meg az elvileg lehetségesnél jóval fiatalabban a kalória-, a fehérje- és vitaminhiány miatt.

Ennek a helyzetnek a megváltoztatásáért tett rendkívül sokat a II. világháború után Borlaug. A leginkább az ő nevéhez köthető zöld forradalom alapkoncepciója a „hal helyett hálót” elmélete volt: gabonanemesítő és technológiafejlesztő tevékenysége nyomán a korábban rendszeresen éhínségekkel sújtott Mexikó gabonaexportáló ország lett, míg Indiában, Pakisztánban és Afrika számos országában parasztokat és kutatókat tanított meg arra, hogy lehet a zöld forradalom eredményeit az adott termőfölddel, gazdasággal és társadalommal kompatibilissé tenni.

Ma, amikor óránként mintegy kilencezer, évente nyolcvanmillió fővel – ennyi Németország lakossága – nő a világ népessége, az emberiség átlagos élelmiszerellátása jobb, mint valaha. 1970-ben, amikor Borlaug megkapta a Nobel-díjat, 2360 kilokalória, az ezredfordulón 2740 kilokalória jutott átlagosan egy napra egy embernek, s ez nagymértékben a most elhunyt tudósnak köszönhető.

A zöld forradalomnak köszönhetően a hatvanas évek elejétől a harmadik világ népességének többsége megmenekült az éhezéstől. 1960 körül hárommilliárd volt a világ össznépessége, s közülük egymilliárd éhezett. Ma több mint kétszer annyi a Föld összlakossága, mint 1960-ban, az éhezők – vagyis a napi legfeljebb 2000-2100 kilokalóriát fogyasztók – száma viszont „csak” nyolcszázmillió fő, tehát nemcsak arányuk, hanem még számuk is csökkent.

Borlaugot azonban számos kritika is érte. Bírálói szerint úgy oldott meg egy problémát, hogy létrehozott helyette egy másikat: főleg a műtrágyázásban kulminálódó mezőgazdasági környezetszennyezést: 1961 és 1996 között a globális műtrágya-fölhasználás megnégyszereződött, ami a hetvenes-nyolcvanas években, elsősorban Nyugat-Európában megerősödő zöldmozgalmak ellenérzését váltotta ki. A Nobel-díjas tudós azonban nem állt meg félúton: élete alkonyán a sokak által szintén erősen bírált géntechnológiának is lelkes hívévé vált, reményt látva benne hatmilliárd ember táplálására.

Tudományos kutatásait a gyakorlatban hasznosítható filantrópia vezette: újfajta gabonatermelési módszerek kidolgozásán dolgozott – tette mindezt azzal a céllal, hogy a világ élelmiszerellátásán javítson – ahogy ő fogalmazott: „átmeneti siker az éhség és a nélkülözés elleni háborúban”. Munkásságának eredményei főleg Mexikóban, Indiában és Pakisztánban kiemelkedő jelentőségűek. Borlaug különböző újításokkal olyan, a betegségeknek ellenálló búzafajtát fejlesztett ki, amelynek hozama jóval nagyobb volt, mint a hagyományos búzafajtáké. Ugyanezzel az eljárással rizst és kukoricát is elterjesztett Ázsiában, Dél-Amerikában és Afrikában.

Éppen Mexikóban dolgozott, amikor 1970 őszén a Nobel-díj Bizottság munkatársai fölhívták telefonon a hírrel, hogy ő kapja a Nobel-díjat. Bár Mexikóban még csak hajnali négy volt, ő már a mezőn tesztelte az újonnan kifejlesztett gabonáit. Felesége vette föl a telefont, aki chauffeurt rendelt, hogy a búzamező közepén mielőbb közölhesse urával a hírt. Borlaug nem akarta elhinni az egészet: azt hitte, hogy valamilyen tréfa áldozata.

A Nobel-díj Bizottság egyebek mellett úgy fogalmazott a kitüntetés megindokolásában, hogy Borlaug „minden más kortársánál többet tett azért, hogy az embereknek kenyeret adjon”. A kitüntetett tudós kutatóintézetének jelszavára, mely szerint „béke nem építhető üres gyomorra” rímel a Nobel-díj Bizottság következő mondata: „az éhínség megszüntetése békéhez is vezet”.

A díj átvételekor tartott beszédében Borlaug egyebek mellett arra hívta föl a figyelmet, hogy az éhség elleni harc akkor lehet igazán sikeres, ha az élelmiszertermelés növekedésére irányuló erőfeszítések együtt járnak a népességrobbanás elleni hatékony föllépéssel. A beszéd elhangzásakor 3,7 milliárd volt a világ összlakossága, most közel 6,8 milliárd.

Borlaug 1984-től a Texasi A&M Egyetemen tanított, közben ingázott Texas és Mexikó között, ugyanis Mexikóban a Nemzetközi Kukorica- és Gabonafejlesztő Központban (CIMMYT) vezetett kutatásokat. A Nobel-díj mellett Borlaug számos más kitüntetés és cím birtokosa volt. Többek közt 1980-ban tiszteletbeli tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. Mexikóban, ahol különösen nagy tiszteletnek örvendett, még életében utcát neveztek el róla.

Norman Ernest Borlaug dallasi otthonában, nyirokcsomórák következtében hunyt el életének kilencvenhatodik évében. A Nobel-díjas tudós özvegyként halt meg: felesége, Margaret Gibson – szintén kilencvenöt évesen – 2007 márciusában halt meg. Hatvankilenc éven át voltak házasok. Borlaugot egy fia, egy lánya, öt unokája és hat dédunokája gyászolja.

Szegő Péter