A kapitalizmus lenyúlta a karácsonyt az egyháztól?

A válság ellopta a karácsony szellemét vagy pont helyreállította azt? Minden attól függ, honnan nézzük. Tény: a nemzetközi hitelkrízis rögtön elérte, amit a tömegkultúrát és fogyasztói társadalmat ostorozó fundamentalista prédikátorok nem tudtak: az előrejelzések szerint  csökken a (túl)fogyasztás. A kereskedők szószólói úgy vélik,  „a fogyasztás visszaesésének fő oka a gazdasági válság, ezen belül különösen a munkanélküliség növekedése, a fogyasztási hitelfelvételek nehezülése, de az általános forgalmi adókulcs júliusi emelése is visszavetette a vásárlási kedvet.”

Örülhetnénk, hogy az emberek immáron nem verik magukat adósságba, felesleges luxus- és presztízskiadásokba. Csakhogy az öncélú vásárlással a karitatív adakozókedv is hullámvölgybe ment át. Ráadásul azon munkahelyek is veszélybe kerülnek, amelyeket épp az irracionális, bankhitelekből fedezett ajándékőrület vagy státusszimbólum-halmozás tartott fenn. Kétségtelen ugyanakkor: a lehetőségeken való, - boldogságpótlékul szolgáló - mértéktelen túlterjeszkedés hosszú távon többeket tesz tönkre,  mint ahány egzisztenciát megteremt.

Ha a dolgot globális, „ünnepfilozófiai” dimenzióba tesszük, akkor felmerül pár kérdés. Konzervatív véleményformálók régóta hangsúlyozzák: a szeretet, a belső értékek időszakaként indult karácsony elüzletisedett. S ebben ők a végromlás jelét látják. Igazuk van-e? Mielőtt erre válaszolni próbálnánk, tegyünk egy kitérőt. Ugyanis az általánosságok szintjén rekedő – jellemzően valláserkölcsi – bírálatok elfednek valamit. Ami a kritikusoknak még jobban fáj. Hogy a karácsony (számos más hagyományos ünneppel együtt) laicizálódott, egyben globalizálódott. Kilúgozódott belőle a hitéleti tartalom, illetve a hollywoodi mozikultúra révén elszakadt a keresztény civilizációtól, világméretű hedonista rituálévá nőtt. A karácsonyfa állítása, az ünnepi dalok éneklése, a gyertyagyújtás az átlagembernél nem kötődik az egyház tanításainak betartásához. Mi több, eme szertartásokat olyanok is gyakorolják, akik zsidók, ateisták, nyugaton élő, elvilágiasodott mozlimok, vagy egyszerűen vallásilag közömbösök.

Manapság a keresztény gyökerű ünnepek (pl. a húsvét) megtartása nem azonos a hit, a világnézet kinyilvánításával. Miként a káromkodásban Istenre vonatkozó sértő szavak sem jelentik feltétlenül azt, hogy az illető vallásos, csak most épp haragban van az Úrral. A keresztény vallás úgy látja, a szekuláris, örömelvű világkultúra lenyúlta az ünnepet, melyet korábban az ő monopóliuma volt. Ironikus amúgy, hogy eredetileg a karácsony is egy pogány – római – ünnep, a Szaturnália  „keresztényesítésével” jött létre. Így töltődött fel a pogány ünnep keresztény tartalommal.  De szinte az összes jelentős ünnepnapnak (pl. a halottak napjának is) megvolt a pogány előképe/előfutára, melyet aztán az államvallássá lett kereszténység átvett vagy kisajátított. Ehhez hasonlóan itatta át a modern kor populáris világi szellemisége az ünnep hitéleti jellegét.

Visszatérve a karácsony elanyagiasodására: lehet természetesen a véleményszabadság jegyében azt mondani, hogy a karácsony (általában az ünnep) ne legyen, nem lehet üzlet. Csak így, kategorikus kizárólagossággal fogalmazva ez ugyanolyan tarthatatlan, mint az, hogy az egészség(ügy) nem lehet üzlet. Ugyanis egyik sem csak üzlet, de mindkettő az is. Helyesebb úgy fogalmazni: az ünnep nemcsak üzlet vagy elsősorban nem üzlet. Nem tagadható, hogy a szeretet (akár az egészség) pénzkérdés is. Rengeteg ember profitál abból, hogy betegek vagyunk. Gyógyszer-és műszergyártók, kórházi beszállítók, patikusok, a diagnosztikai géppark üzemeltetői. A korszerű gyógyítás haszonszerzés nélkül működésképtelen. Ugyanígy iparág épül a szeretet, a gondoskodás jelképeinek tekintett ajándékokra is. Tulajdonképp, ha kicsit felülről nézzük, akkor valahol minden üzlet. A vallás is. Csak annak követői nem földi, hanem túlvilági nyereségre hajtanak.

Bár azért evilágira is. Hisz a kegytárgyak, vallási kiadványok, televíziós evangélisták haknikörútjai, a csodatévő szentélyek körüli turizmus is szép bevételt hoznak. Nem az üzlet a rossz az ünnepben, hanem az, amennyiben az általa produkált kínálat beszerzése torz öncéllá válik. Plurális és nyitott társadalomban az ünnepnek, a szeretetnek is sokféle – egymással versengő – felfogása lehet. Az egyház akkor jár el bölcsen, ha belátja: nézetei az egyik választható, nem pedig az egyetlen, kizárólagos ideológia a sok közül. A karácsonyon pedig nincs sem egyházi, sem világi copyright. Mindenki úgy értelmezi és ünnepli békésen, ahogy neki tetszik.