hvg.hu: A közalapítvány másfél milliárd forintját az év végéig zárolta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, most még kamatot sem tudnak fizetni. Akkor most mihez kezdenek? Több film forgatása jelenleg is folyik, ezekkel leállnak?

Körösi Zoltán: A közalapítvány éves támogatása 5,1 milliárd forint. Megjegyzem, érdemes ezt összevetni az Állami Operaház 4,7 milliárdos támogatásával, vagy a színházi szakma mintegy nyolcszor ekkora költségvetési finanszírozásával.  A felvett hitelek kamataira évente 1 milliárdot kell fizetni. A különböző hazai és nemzetközi kötelezettségek – hiszen a Közalapítvány az egész mozgóképi kultúrát támogatja, a filmterjesztéstől és -forgalmazástól egészen a folyóiratokig, az artmozikig, a nemzetközi tagdíjakig, díjakig – újabb egymilliárd forint. Így marad a második félévre, a működési költségek levonása után 2,5 milliárd, ebből zároltak most 1,5 milliárd forintot.

Körösi Zoltán

litera.hu

Miközben előremutató és a jövőt kereső tárgyalásokat folytattunk a minisztérium felső vezetésével, a kulturális államtitkárságtól, mint derült égből villámcsapás, érkezett a napiparancs, előzetes konzultáció nem volt. Nem gondolta senki, hogy az ország jelenlegi helyzetében érintetlenül maradhat a mozgókép finanszírozása, de a drasztikus elvonás mindenképpen megdöbbentő. Egyébként jelenleg nyolc film van készülőben, ebből hármat leforgattak, három éppen forgatás alatt áll, kettő pedig a közeljövőben indulna el. A zárolás esetén ezeknek lehetetlenné válik a finanszírozása, a filmek tehát forgatás közben vagy az utómunkák alatt fognak leállni.

hvg.hu: Lezárultak a vizsgálatok, 8 milliárdos a közalapítvány tartozása. Ez hogy jött össze?

K.Z.: 2003-ban Medgyessy Péter mint friss miniszterelnök az akkori Filmszemlén évente növekvő, komoly támogatást ígért a magyar filmszakmának. Villámgyorsan kiderült, hogy a Mozgókép Alapítvány vezetésén kívül ezt az ígéretet senki nem vette komolyan. Ahelyett, hogy leállították volna a nagyarányú finanszírozást, ekkor keletkezett az első komoly, mintegy 2,5 milliárdos túlköltés. Alig két év múltán, immár a Gyurcsány-kormány szakminisztériuma egy kerek éven át egyetlen fillért sem utalt át az alapítványnak a szerződés szerinti költségvetési támogatásból. Ehelyett kitalálták azt a máig élő rendszert, hogy a közalapítvány banki hitelt vegyen fel állami garanciára – így további 2,8 milliárddal nőtt az adósság. Innentől kezdve nem volt megállás: utófinanszírozásra állt át a filmes szakma, jelentős banki kamatokkal. S mindehhez jött, hogy a közalapítvány minden évben több pénzt ígért a játékfilmeseknek, mint amennyi rendelkezésére állt. A 8 milliárdos kinnlevőségből ma mintegy 6,5 milliárd a banki elkötelezettség.

Az Állami Számvevőszék kétszer is felemelte a szavát, ám ennek következménye nem volt. Részint politikai, részint taktikai megfontolás okán létezhetett ez a helyzet. A filmesek örültek a pénznek, a közalapítvány vezetőit megnyugtatta, hogy az országban sok hasonló példa akad. A minisztériumi vezetők pedig elfedték az egész folyamatot, mert sikertörténetet akartak látni és láttatni.

hvg.hu: Úgy hírlik, hogy évtizedeken keresztül ugyanaz a szűk kör saját magának osztogatta a pénzt. A filmszakmában sokan felvetik, hogy felelősségre kellene vonni Grunwalsky Ferencet, az MMKA egykori elnökét, Tóth Erzsébetet, a főtitkárt és Szakácsi Lajost, a kontrollingvezetőt. Kálomista Gábor producer már 2008 decemberében felszólította Grunwalsky Ferencet, hogy mondjon le. Nem mondott le, nem történt semmi. Vajon miért?

K.Z.: Azt hiszem, nem fogta fel senki, milyen óriási pénzekről van szó. Maguk a kuratórium tagjai sem voltak tisztában a hitelállomány nagyságával. Akár szándékos vakság, akár kvalitásbeli problémák okán, szerintem az apparátus sem tudta igazán, hogy hol tartanak. Ami a számonkérést illeti, el kell különíteni a jogtalanság és a felelőtlenség fogalmait. A Mozgókép Közalapítvány elmúlt évi döntéseit nem csupán a kuratóriumi határozatok szentesítették, hanem a felügyeleti szerv, a Kulturális Minisztérium is. Ettől még áll, hogy az alapítványnál felelőtlen és célszerűtlen gazdálkodás folyt, s hozzáteszem, szakmai értelemben is súlyos vétségek történtek. Amúgy pedig ezek a közpénzek nem tűntek el, hanem a megengedhetetlenül túlfűtött magyar filmgyártásba, azon belül is a játékfilmgyártásba vándoroltak. Igaz, voltak a közalapítványnál olyan „tanácsadók”, akik közel 3 millió forintot számláztak havonta, ám őket eltávolítottuk, jogi értelemben azonban nem ők viselték a felelősséget, hanem a Kuratórium.

hvg.hu: Közben az elkészült filmek nézettsége állandóan csökkent.

K.Z.: Nem egyszerűen arról van szó, hogy készültek nézhetetlen magyar filmek az elmúlt években. Magyarországon szép csendesen összeomlott a magyar filmterjesztés, a hazai mozihálózat több mint 85 százaléka külföldi kézben van. A kis- és középtelepülésen élő embereknek nincsen elérhető mozijuk. Hol néznék a magyar filmeket?  Ma e tekintetben az országunk súlyos kulturális esélyegyenlőtlenségben él, ahol a vidéken élők immár legalább két generáció óta nem juthatnak hozzá a magyar filmkultúra kortárs és klasszikus alkotásaihoz. Milyen ország az, ahol az adófizetők pénzéből létrehoznak alkotásokat, és aztán nem törődnek azzal, hogy az el is jusson az adófizetőkhöz?

Tőlünk nyugatabbra az elmúlt években felismerték, hogy a mozi nem egyszerűen kulturális értékeket közvetít, szórakoztat, de közösségi élményt is ad, ezért a digitális technika révén Skandináviától Németországig megteremtették az átállást a digitális mozizásra. Ez annyit jelent, hogy kicsi költséggel felszerelhetőek a meglévő közösségi terek mozifilmek vetítésére alkalmas eszközökkel, s íme, újjáéled a kultúrház, a könyvtár, s újjáélednek a közösségek is. Érdemes megnézni mondjuk a finn vagy a dán példát.

hvg.hu: Az eddigi pénzosztási gyakorlat szövevényes és átláthatatlan volt. Hogyan tudja ezt megváltoztatni anélkül, hogy egy csomó embert magára haragítana?

K.Z.: Valóban, amerre lépek, szinte csak érdekeket sértek. Az eddigi forrásokból sikeresen működő filmesek szeretnék fenntartani a helyzetüket, azok pedig, akik eddig nem jutottak forrásokhoz, kiéhezetten arra számítanak, hogy most jön el az ő idejük. Mégis, őszintén hiszek abban, hogy kemény, kiszámítható, átlátható működés révén támogatókra tudok szert tenni a filmesek között. Az európai pályázati szisztémában mozgó producerek, rendezők között látom is azokat, akik értik, érzik, hogy csakis ez lehet a jövő. Transzparens és felelős gazdálkodást kell teremtenünk, ehhez egyébként már hozzá is kezdtünk. Más pályáztatási rendszer kell, ezt is kidolgoztuk. Felelős viszonyok kellenek, ezeket megteremtettük. De attól még itt van a nyakunkon az elmúlt sok év.

hvg.hu: Lehet-e piaci elvek alapján elosztani a támogatásokat?

K.Z.: Olcsó és félrevezető a piacot mint megoldóképletet emlegetni. Európában nincsen olyan ország, ahol ne támogatnák a nemzeti filmgyártást, hiszen máskülönben nem tudna talpon maradni a tengerentúli konkurenciával szemben. A mi tragédiánk az, hogy a köztelevíziózás csődje összekapcsolódott a filmterjesztés összeomlásával, s a felelőtlen filmfinanszírozást elfedték az összekacsintások. Szerintem ennek vége, de azt nem gondolhatja senki, hogy majd a piac hoz erre megoldást. Aki ilyet mond, az nincsen tisztában a kultúra mibenlétével, s nincsen tisztában Magyarország demográfiai, településszerkezeti és anyagi állapotával. Az ide érkező bérmunkák természetesen nagyon fontosak, adóbevételt hoznak az országnak, de a magyar filmkultúrához roppant kevés közük van.

hvg.hu: Érdemes-e ennyi közpénzt áldozni a magyar filmekre egy olyan gazdasági helyzetben, amiben jelenleg van az ország? Feladata-e egy közalapítványnak a sok középszerű vagy éppen kommersz film támogatása?

K.Z.: A közalapítványnak, mint említettem, a filmek támogatása csak az egyik feladata. Itt egyetlen cél lehet: a jó filmek támogatása. Hamis az a szembeállítás, hogy közönségfilmek és művészfilmek vannak. Szerintem ez egy olyan takaró volt, ami alá szívesen bebújt mindenki, aki unalmas vagy silány minőségű filmet készített. Ami pedig a közpénzt illeti: Ausztriában a sokszorosát, Lengyelországban a háromszorosát, Csehországban a dupláját adják sokkal kevesebb feladatra, mint nálunk, kimondottan a filmek finanszírozásra. A magyar mozgóképi kultúra rettenetesen alul van finanszírozva, s ezt tovább erősítette az elmúlt években, hogy a nem elegendő pénzt is rossz szerkezetben használta fel. A korábbi túlköltés szinte kizárólag a játékfilmeknél volt megfigyelhető: ennek a gyakorlatnak a többi műfaj látta kárát, így a jövőben a dokumentum-, az animációs és a kisjátékfilmeknek nagyobb figyelmet kell kapniuk.

hvg.hu: Milyennek vizionálja a jövő Magyar Mozgókép Közalapítványát?

K.Z.: Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, Európában rengeteg sikeres stratégia létezik. Érdemes megvizsgálni a skandináv, a lengyel vagy az ír, a német vagy a francia modellt. Mindezen országok tudatos stratégiával, hosszú távon gondolkodva építik a mozgóképi kultúrájukat, s közben védik az örökségüket is. Magyarországon az utolsó percben vagyunk, hiszen már legalább két generáció nőtt fel úgy, hogy nem épült bele az életébe, nem tanulta meg, hogy létezik magyar mozgókép is. Sajnos, a kultúra természetéhez az is hozzá tartozik, hogy az évtizedek alatt bekövetkezett mulasztásokat csak hosszú idő után, nagy erőfeszítések árán lehet pótolni.

hvg.hu: Ön sikeres író. Miért vállal el az ember ilyen népszerűtlen munkát, jelen esetben az MMKA kuratóriumi elnökségét? Elég ereje van hozzá, hogy a mások által ott hagyott szemetet eltakarítsa?

K.Z.: Másfél évtizeden át ilyen-olyan vezetőként dolgoztam a médiában, s mindig is jól egyezett az életemben a hivatali munka és az otthoni alkotás. De ami a lényeg: azért nem egészen ilyen feladatra számítottam. Filmekről, filmstratégiáról, európai alapítványi működésről gondolkodtam, amikor megkerestek, hogy vállalnám-e a mozgóképi elnökséget. Ezzel szemben csődgondnoki és szanálási munkát kell végeznem, amiben itt-ott néha felbukkan egy-egy filmes szakmai kérdés is. Kitűnő kurátortársaim vannak, olyan emberek, mint Bod Péter Ákos, Baán László vagy Kovács Árpád, s ez nagy segítség, de nem tagadom, egymás között felvetettük, vajon meddig érdemes ezt a széket elfoglalnunk. Úgy döntöttünk, hogy akkor járunk el etikusan és felelősen, ha elvégezzük a ránk háruló feladatot.