szerző:
hvg.hu

Fedőneve: „szocializmus” címmel a napokban jelenik meg Gervai András újságíró új könyve, amely bepillantást enged a Kádár-korszak ma még nagyrészt feltáratlan területére: miképpen dolgoztak a titkosszolgálatok a filmesek világában. Az alábbiakban a Bódy Gábor tartótisztjeinek jelentéseivel, illetve a Szabó István ügynökmúltja feltárásának visszhangjával foglalkozó fejezetekből ismertetünk részleteket. A szerzővel készített interjút holnap közöljük.

Bódy Gábor aggódik, de azért jelent

Nehéz megérteni, hogy ez a nagy formátumú művész, radikális filmnyelvi újító egy másik, titkos szerepben, hálózati személyként éppen az elveivel ellentétesen viselkedett. Meggyőződésből vagy taktikai megfontolásból konzervatív, párthivatalnoknak is becsületére váló (kultúr)politikai nézeteket képviselt, s a kezdeti időszakot leszámítva, készségesen vett részt mások megfigyelésében, ellehetetlenítésében.

Bódy Gábor
©

Ráadásul többnyire mindenkiről negatív, pejoratív, nem ritkán kifejezetten gonoszkodó megjegyzéseket tett.  1973. november 19-én szervezi be „Pesti” fedőnéven Kazai Zoltán rendőr hadnagy és Hanusz Gyula rendőr őrnagy. A titkos megbízott beszervezési dossziéja nincs meg, így nem tudjuk, hogy mivel vették rá az együttműködésre. (Elképzelhető, hogy ez volt az ára a főiskolai felvételnek.) Az 1973. november 20-án kiállított 6-os karton szerint „A beszervezés alapja: hazafias, foglalkoztatási vonala: kulturális.” 1981. május 25-én „Pestit” kizárják a hálózatból. (A kartonján ez a bejegyzés szerepel: „Feladatát nem végezte.”)

Dossziéját 1973. november 26-án nyitják, 1981. április 9-én helyezik irattárba. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában csak az 1. kötet található, az is erősen hiányos, mindössze 65 oldalas. A kapcsolat intenzitását figyelembe véve nehéz elképzelni, hogy míg például 1974 első felében az állambiztonság tisztjei kilencszer találkoznak „Pestivel”, a másik félévben egyszer sem. (Mindamellett két 1974 eleji jelentés végén szerepel a következő találkozó időpontja, de azoknak nincs írásos nyoma.) A következő évek anyaga még feltűnőbben hiányos, manipulált: 1975-ből 2, 1976-ból 1, 1977-ből pedig 4 jelentést találunk.

„Pestinek” titkos megbízottként nem kell jelentéseket írnia, „csak” jelentenie a tartótisztjének, amit az később írásban rögzít. Személyének fontosságát mutatja, hogy a találkozókon tartótisztje, Kazai Zoltán rendőr hadnagy mellett gyakran jelen van annak felettese – a „Pestinek” Horvátként bemutatkozó – Hanusz  Gyula rendőr őrnagy (később alezredes) is. Kicsit partnerként kezelik, vitatkoznak vele, s talán tisztelik is. Újdonság az általam eddig megismert nagy mennyiségű dossziéhoz, ügyhöz képest, hogy „Pesti” tartótisztje – mint ez az általa készített jelentések stílusából, argumentációjából kiderül – a kollégáinál intelligensebb, felkészültebb, s a maga módján „ügyfelével” is viszonylag empatikusabban viselkedik.

A titkosszolgálatoknak „Pesti” nagy fogás lehet, „felfedezői”, beszervezői jól érzik meg benne a kitűnő hírszerző lehetőséget. A magyar szellemi élet ismert és elismert figurája, a társasági ember sok helyen megfordul. Népszerűségének, imponáló intellektusának köszönhetően bejáratos a meghatározó ellenzéki társaságokba, csoportosulásokba, jóban van neves ellenzékiekkel. Benne megbíznak, vele és előtte nyugodtan beszélnek, s ő minden mondatot, gondolatot pontosan tolmácsol is megbízóinak.

Az együttműködés nehezen indul. „Pestinek” fenntartásai, ellenérzései vannak. Mintha ellenállás lenne benne, s megbánta volna a titkosszolgálattal kötött (feltehetőleg kikényszerített) kapcsolatot. Eleinte győzködni kell szolgálatai szükségességéről.

Néhány nappal beszervezését követően 1973. november 22-én, s aztán 26-án a Béke szállóban soron kívül találkozik vele a tartótisztje, Kazai hadnagy, illetve Hanusz őrnagy, azzal a céllal, hogy „a velünk való együttműködéssel kapcsolatban még meglevő aggályait eloszlassuk, továbbá erősítsük a részéről történő segítségnyújtás szükségességéről való meggyőződését (...) valamint felmérjük kapcsolatai körét.”

„Pesti” felsorolja és értékeli az ismerősei közül azokat, akik állambiztonsági szempontból érdekesek lehetnek. A tisztek megkérik, hogy az elhangzottakat mondja magnóra, ezt azonban megtagadja. Arra hivatkozik, hogy zavarja a készülék, nem tud rögtönözni, de egyébként sem látja értelmét az egésznek, hiszen elmondott mindent, amit tudott. A tisztek erre kijelentik, hogy nem képesek mindent megjegyezni egy kétórás beszélgetésből, „Pesti” megígéri, hogy a következő találkozóra írásban jellemzi ismerőseit.

A következő, 1974. január 18-i találkozásukon „Pesti” megkérdezi, hogy mi lesz, ha Kazait, és Hanusz elvtársat elhelyezik a jelenlegi beosztásukból. „Erre még hosszú ideig nem fog sor kerülni – válaszolja Kazai – de ebben az esetben egy harmadik elvtárssal kell dolgoznia. Arra kért, hogy ha ez megtörténne, akkor szóljunk neki előre, mert ezt a munkát bizonyos fokig a kettőnk személye iránt érzett barátságból is teszi. Megnyugtattam azzal, hogy ez természetes kérés, s ez elől nem zárkózunk el.”

Legközelebb, február 15-én azért találkoznak, mert máris felmerült a gyanúja, hogy „Pesti” esetleg lelepleződött a környezete előtt. Azt állítja, meg akarta előzni, hogy a besúgottak esetleg őt gyanúsítsák, s ezért azt mesélte néhány érintettnek, hogy a XIV. kerületi rendőrkapitányságon alaposan kifaggatták.

A tartótiszt elmarasztalja „Pestit” „ezért a felelőtlen cselekedetért, különösképpen azért, mert ezt előre nem beszélte meg velünk, sőt a dolog megtörténte utáni találkozónkon sem említette.” Mivel hajlamos bizonyos dolgok elhallgatására, „ezért a hozzánk való őszinteségének mérése céljából ellenőrzési tervet dolgozunk ki.”

Négy hónappal a beszervezési nyilatkozat aláírása után „Pesti” már szeretné felmondani, megszakítani a hivatalos együttműködést. A március 19-i találkozón elmondja, hogy több helyről is hallotta, de maga az érintett is megerősítette, hogy Bíró Yvettet – akire ráállították – felmentették a Filmkultúra szerkesztése alól. Erre hivatkozva azzal a kéréssel áll elő: a tisztek vizsgálják felül kapcsolatuk minőségét. Ő úgy érzi, hogy az együttműködésük kezdete óta lezajlott események – Haraszti Miklós, Konrád György és Bíró Yvette „ügyeinek” kimenetele – szükségtelenné teszik az ő segítségnyújtását az eddigi formában. „Ezek után nem lát maga előtt konkrét feladatokat, ahhoz pedig, hogy a jövőben elbeszélgessünk politikai, kultúrpolitikai kérdésekről, ill. az itt jelentkező negatív tényezőkről, nem szükséges a korábban aláírt nyilatkozat megléte. Ez ugyanis hivatalos kapcsolatot jelent ő és az AB szervek között. mivel közvetlen veszélyt nem lát, így ennek nincs értelme. Információk adására továbbra is hajlandó, de a fenti nyilatkozat gátlásossá teszi.”

A tisztek azzal érvelnek, hogy az említett ügyek befejezése ellenére, ezek az emberek nem hagyták abba ellenséges tevékenységüket. Ha jelenleg nem is, de az adott politikai viszonyok között potenciális veszélyt jelentenek a társadalomra nézve, ezért szemmel tartásuk, látszólag veszélytelen ellenséges tevékenységük időbeni felderítése mindenképpen indokolt – ehhez kérik „Pesti” segítségét. Meglepőnek tartják, hogy nem lát maga előtt konkrét feladatot, hisz több beszélgetésükben is szó volt arról, hogy nyerje meg Bíró Yvettet, s rajta keresztül Konrád György bizalmát. „a már említett események miatt nevezettek is konspiráltabban dolgoznak.”

A megállapodási nyilatkozat aláírásával kapcsolatban a tisztek kijelentik, hogy ha ez „Pestinek” pszichikai konfliktust okoz, akkor később visszatérnek „a probléma megoldásához.” „Pesti” amiatt is aggódik – s egy év múlva majd újra előáll ezzel a félelmével –, hogy ha „ezekkel az emberekkel” bizalmas viszonyba kerül, a hivatalos vezetés azonosítja velük, s ez akadályozná céljai megvalósításában. A tisztek győzködik, hogy „ez nem így van, s ha jól együttműködünk, akkor erre nem kerülhet sor.”

Undorodom és iszonyodom” – A Szabó-ügy visszhangja

2006. január 27.  (péntek)

Megjelent az Élet és Irodalomban (Egy ügynök azonosítása)

Reggel a TV2 Mokka című műsorában Havas Henrik beszélget velem, felkészülten, s meglepően türelmesen, empátiával. Mire hazaérek mintha bomba robbant, gát szakadt volna át. Délelőtt a lakásomban négy televíziós stáb is jelen van. Amíg az egyik forgat, a másik három várakozik, készülődik. Felvétel előtt két televíziós újságírót is megkérdezek, hogy olvasta-e az ÉS cikket, vagy belenézett-e. Mindketten azt válaszolják, hogy nem volt rá idejük. Közben szünet nélkül csöng a telefon, interjúkat kérnek tőlem. Nem is tudom hova, mire, kire figyeljek. Nem élvezem a szereplést, de tudom, ki kell állnom a nyilvánosság elé.

Szabó István
©

A Népszabadság – nyilván az Élet és Irodalomtól előző nap megkapott cikk alapján – ismertet néhány részletet, s megszólaltatja a rendezőt is. Azt nem tudni, hogy ki beszélgetett Szabóval, az van feltüntetve: „Munkatársainktól.” A cikk szerint a 48 „Képesi”-jelentés többségét „a szerző semmitmondónak, komolytalannak, sőt abszurdnak ítéli.” Érdemes idézni, hogy én mit írtam: „Szabó jelentéseivel – még ha azok nagy része a mából nézve kisszerűnek, szánalmasnak, olykor abszurdba hajlóan nevetségesnek is tűnik – többeknek árthatott.” A cikkben van még egy csúsztatás, miszerint „Gervai nem elégszik meg a jelentések elemzésével, az ügynökmúlt alapján átértékeli Szabó István későbbi (!) filmes munkásságát is.”

A Népszava igyekszik bagatellizálni Szabó ügynöki tevékenyégét, s ehhez – furcsa módon – engem idéz, miszerint „Az irományok tartalmukat tekintve semmitmondóak, a maguk érdektelenségében, gyermeteg mozgalmi frazeológiájukkal azonban nagyon is jól tükrözik a korszak bornírt légkörét, valóságát, politikai realitásait.” Az összeállítás (nem nevesített) szerzői „csak” azt felejtik el megemlíteni, hogy én ezt a hangulatjelentésekre értettem. „Az igazi gyúanyag – írtam az Élet és Irodalomban – a jellemzésekben, mini-portrékban rejlik”, s azt is, hogy Szabó „Összesen 21 ember (…) magánéleti titkairól, intimitásairól ad egy mondattól fél oldalig terjedő, jelenleg nem megismerhető jelentéseket.” A cikkben megszólaltatják Janisch Attila filmrendezőt, a filmszemletanács elnökét is:” Természetesen bízunk abban, hogy a cikk állításai nem igazak. Egy hír még ugyanis nem bizonyíték.”

Az Origón Szabó István felesége, Gyürey Vera úgy kommentálja a cikket, hogy „inkább a patkányokkal kellene foglalkozni, akik mindent elrontanak”.

[[ Oldaltörés (Folytatás) ]]

Január 28. (szombat)

A Népszabadság „Munkatársainktól” nagy, egész oldalas interjút közöl Szabó Istvánnal. A Magyar Hírlap Online egyik írásából (Miért büszke Szabó István a besúgói múltjára?) fény derül arra, hogy „a Népszabadság munkatársa, Gréczy Zsolt egy személyben Szabó legújabb filmjének, a Rokonoknak a sajtófőnöke is. A Népszabadság cikkét nem vállalta névvel a szerző, és a kézenfekvő kérdéseket sem tette fel.” (A Magyar Hírlap hétfőn majd újra visszatér erre a kérdésre, de a Népszabadság főszerkesztője, Vörös T. Károly nem hajlandó elárulni, hogy ki készítette az interjút.)

A Népszava többszerzős, egész oldalas összeállításában többek között megkérdezik Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsmant, aki kifejti: „Szabó István mindaddig nem minősül közszereplőnek, amíg erről meg nem kérdezik és magát annak nem vallja.” Ma már egyébként filmszakírónak nevez a Népszava, tegnap még csak „egykori filmkritikus” voltam.

Január 29. (vasárnap)

E-mail-t kapok egy ismeretlen, de magát megnevező feladótól, egy budapesti művészettörténésztől:  „(…) mindig is hátborzongatónak tartottam, hogy az ember embertársának nem csak haragból, félelemből, hirtelen felindulásból vagy éppen közönyből képes ártani (épp elég ez is), hanem gonosz tud lenni hozzá ’önként, kéjjel’ is. (….) Undorodom és iszonyodom attól, amit tett. Szégyellje magát (…)”

Este a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában Győrffy Miklós beszélget Szabó Istvánnal, s felteszi a kényes, megkerülhetetlen kérdéseket is. Például, hogy ha önszántából nyilvánosságra hozta volna a beszervezése tényét, akkor megmenekült volna a leleplezéstől, Szabó úgy válaszol, hogy „engem meg akarnak ölni, mert az összes hírügynökségnek szétkürtölték és az egész világon megjelenik az újságokban, hogy az egyetlen magyar Oscar-díjas, mit tudom én, rendőrségi ügynök.”

E-mail egy írótól: „Szabó ifjúkori jellemtelensége hajmeresztő és elképesztő. Effektíve tönkretett embereket. Te ne hagyd magad – negyven évvel később. Hogy Jancsó és még néhányan mentegetik őt, lovagiasságból, azt értem és helyeslem. No, de azok, akiknek nincs ilyen kötelezettsége a névsorban, a Népszabadságban (hol is másutt?), nem tudom, mit mondjak, ha találkozunk. Iszonyodom tőlük. Micsoda ország ez!”

Január 30. (hétfő)

Kora reggel a Naptévébe kell mennem, hogy Orosz Józseffel beszélgessek. Nem várok sok jót ettől az interjútól, annak ismeretében, hogy Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője  elújságolta, hogy Orosz e-mailben jelezte neki, a történtek után nem kívánja olvasni az Élet és Irodalmat. A felvétel előtt a meglehetősen kihalt váróhelyiségben kezembe kerül a Népszabadság aznapi száma. Először azon a nyilatkozaton akad meg a szemem, amelyben a magyar szellemi élet száznál több jeles személyisége változatlan szeretetéről és tiszteletéről biztosítja Szabót. Az aláírók között ott van Göncz Árpád és még néhány SZDSZ-es politikus (Bauer Tamás, Eörsi Mátyás, Kórodi Mária), a Rokonok szereplői, stábtagjai és sok filmes. Ott van a magát filmtörténésznek nevező Tóth Lóránd, az MSZM KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának filmmel foglalkozó egykori filmes munkatársa, aki levezényelte többek között Gazdag Gyula Bástyasétány’74 című filmjének betiltását. Vagy ott van például Fényi Tibor, egykori ügynök. És az aláírók között felfedezem – ezen már meg sem lepődőm – Orosz József nevét is.

A szolidaritási nyilatkozat alatt Kamondi Zoltán filmrendező hosszú írása. „Nyílt levél az ’Egy ügynök azonosítása’ című cikk szerzőjének.” Nevemet még leírni sem érdemes…. Kamondi a cikkében – amelyben többször is gunyorosan kedves úrnak szólít – azt állítja, hogy 1988-ban az Objektív Stúdió sajtófelelőse voltam, s ilyen minőségemben Szabó a főnököm volt. (Ezzel kimondatlanul is azt sugallja, hogy leleplezésem az egykori beosztott bosszúja.)  A valóság ezzel szemben az, hogy 1984-től 1990-ig a Film Színház Muzsikánál dolgoztam szerkesztőként. Külsősként szerkesztettem kiadványokat az Objektív Stúdiónak (de a Hunniának is), s mindig a stúdióvezetővel, Babarczy Lászlóval beszéltem meg a kiadványokat, Szabóval nem.

(...) A stúdóbeli beszélgetés a legpesszimistább elképzeléseimet is felülmúlja. Orosz igazából nem interjút készít velem, hanem inkvizíciós eljárásnak vet alá. Előzőleg azt terveztem, a legrosszabb esetben felállok, s kijövök a stúdióból. Erre azonban képtelen vagyok, a szám is többször összeragad az idegességtől, de azért egy ponton nem állom meg, s megjegyzem a kihallgatómnak, hogy a Kovácsnak küldött e-mailből már sejteni lehetett, hogy képtelen az elfogulatlan és tárgyilagos megközelítésre. A riporter erre csupán annyit mond, hogy nem e-mailt, hanem SMS-t küldött Kovácsnak.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Nem tervez CEU-vizsgálatot az Oktatási Hivatal

Nem tervez CEU-vizsgálatot az Oktatási Hivatal

"Ha közéjük tartozol, tartani kell a szádat"

"Ha közéjük tartozol, tartani kell a szádat"

Szalay Bence: Nehéz eldönteni, hogyan legyél most pasi

Szalay Bence: Nehéz eldönteni, hogyan legyél most pasi

Megérkezett Gemencre Zoltán, a fekete gólya

Megérkezett Gemencre Zoltán, a fekete gólya

159 ezer nyertes szelvény lett az ötös lottón

159 ezer nyertes szelvény lett az ötös lottón

És akkor a Fidesz arca megmaradt, de mi lesz az országéval?

És akkor a Fidesz arca megmaradt, de mi lesz az országéval?