Pelle János
Pelle János
Tetszett a cikk?

Sokféle, nemzetközileg összehasonlítható mérőszámot alkalmaznak az egészségügyi statisztikákban: így a születéskor várható élettartamot, a betegek és hozzátartozóik elégedettségi színtjét, a ráfordítások GDP-hez mért arányát, az egy főre jutó ráfordítást. Magyarország a WHO rangsorában még mindig elég jól áll, ám az EU tagországokat nézve, az utolsók között van.

A KSH most megjelent „Egészségügyi kiadások 2003-2009” című kiadványából kiderül, hogy egészen 2007-ig nominális értéken folyamatosan nőtt a magyar egészségügyre fordított összeg, 2005-2006-ban reálértéken, tehát változatlan árakon számolva is.  2007–2009 között reálértéken számolva csökkentek a ráfordítások, sőt, 2008 kivételével, még nominálértéken is. Összegszerűen: az egészségügyi kiadások 2003-ban 1567 milliárd forint volt, ez 2008-ra 1932 milliárd forintra emelkedett. 2003-ban egy főre vetítve 155 ezer, 2008-ban 192 ezer forintot tett ki. Magyarországon a születéskor várható átlagos élettartam nem éri el a 74 évet (bár az utóbbi két évtizedben emelkedő tendenciát mutat).  Míg 2006-ban a 191 ország adatait tartalmazó WHO-rangsor 35. helyén állt Magyarország, 2007-re a 38. helyre csúszott vissza, és ott maradt 2008-ban is. Az EU tagországai között Magyarország a 21. helyen áll, Szlovákia is megelőz bennünket.

A magyar egészségügyi kiadások GDP-hez viszonyított aránya 2003–2006 között 8 százalék fölött volt, 2007-ben 7,5, 2008-ban pedig 7,2 százalékra esett vissza. 2009-ben a bruttó hazai termék jelentős csökkenése mellett azonos szinten maradt a kiadási arány. Abban, hogy megállt a költségek növekedése, vitathatatlanul szerepe volt a vizitdíj bevezetésének, még akkor is, ha azt 2008 márciusában a népszavazás eltörölte. Hatására az emberek kevesebbszer fordultak orvoshoz, mintha rádöbbentek volna arra, hogy a szolgáltatás nem ingyenes, nem érdemes indokolatlan esetekben orvoshoz fordulni.

Sok az a pénz, amit az egészségügyre költünk, vagy kevés? Ha nőnének a költségvetés ráfordításai ezen a téren, javulna a szolgáltatás minősége? Egyértelmű, és biztos választ senki sem tud adni, és a nemzetközi összehasonlításból sem lehet egyértelmű következtetést levonni. Egyfelől igaz, hogy az egy főre jutó GDP-t tekintve a leggazdagabb, és az egészségügyre a legtöbbet költő európai országokban (Svájcban, Luxemburgban, Norvégiában) sokáig élnek az emberek. Ugyanakkor az ugyanerre a célra fele ennyit fordító Japánban a legmagasabb az átlagos életkor a világon, de Olaszországban, Görögországban is magas, jóval nyolcvan év feletti. A leglátványosabb ellentmondást az Egyesült Államok produkálja, ugyanis a legtöbbet, a GDP 16 százalékát fordítják az egészségügyre, fejenként közel 7500 dollárt, ám az átlagéletkor nem éri el a 78 évet. (Ezt a jelenséget az amerikai társadalom tagoltsága magyarázza, ugyanis a legszegényebbek évtizedekkel rövidebb életre számíthatnak, mint a jómódúak.)

 Az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságát a statisztikusok a várható élettartammal szokták jellemezni.. A költségek oldaláról vizsgálva, csak a ráfordítást lehet kimutatni, vagyis azt, hogy a bruttó nemzeti termékből mennyi jut a gyógyításra és megelőzésre. Azt már nem, hogy a gyógyult betegek, a munkájukhoz visszatérve, mennyi értéket termelnek még az életük során. Mint ahogy azt is nehéz megbecsülni, hogy az idő előtt elhalálozás (65 éves kor alatt) mennyi termeléskieséssel és bevétel elmaradással (pl. adók, járulékok) jár] . Lényeges kritérium az is, hogy a páciensek, illetve hozzátartozóik mennyire elégedettek saját egészségi állapotukkal, illetve az egészségügyi szolgáltatással.

 Az elégedettségi színt mérésére Magyarországon 2009 őszén  került sor, az első Európai Lakossági Egészségfelmérésre (ELEF) keretében. (Ezt a felmérést az EU tagországaiban, Brüsszel előírása szerint, ötévenként kell elvégezni.)  A tavalyi felmérés most nyilvánosságra hozott adataiból kiderül, hogy a magyar lakosság nem annyira elégedetlen az egészségügyi ellátással, mint ahogy ezt az utóbbi években a média sugallta. Pontosabban: háziorvosukkal sokkal elégedettebbek, mint a kórházi ellátással, a legtöbben az utóbbit kifogásolják. A szakorvosi ellátással közepesen elégedettek.

Jó okunk van feltételezni, hogy Magyarországon javulna az egészségügyi ráfordítások hatékonysága, ha a közel kétezer milliárd forintból többet fordítanának egészségügyi felvilágosításra, illetve prevencióra. Jelenleg a különféle programokra (anya-, gyermek- és csecsemővédelemre, iskola- és üzemegészségügyre, valamint a fertőző és nem fertőző betegségek megelőzésére) szánt kiadások a teljes összeg 4 százalékát teszik ki. Ez a pénz meglehetősen kevés, ha tekintetbe vesszük, mennyire alacsony szintűek bizonyos társadalmi rétegek egészségügyi ismeretei, hány rabja van nálunk az önpusztító szenvedélyeknek, és hogy százezrek képtelenek idejében felismerni a daganatos betegségeiket, elhanyagolják magas vérnyomásukat, magas vércukrukat, 

Az ELEF felméréseiből kiderült, hogy a túlzott alkoholfogyasztás elsősorban az iskolázatlan férfiakat, és az iskolázott nőket (főleg a felsőfokú végzettséggel rendelkezőket) veszélyezteti Magyarországon. Az egészségügy paraméterei összefüggenek az egyes régiókban élő emberek szociális helyzetével, korösszetételével, iskolázottságával, a munkanélküliséggel. A statisztikai felmérés megerősítette: a lakosság egészségi állapota a legrosszabb Észak-kelet-  és Kelet-Magyarországon, illetve a Dél-Dunántúlon, ott, ahol arányai tekintve a legtöbben dohányoznak, és ahol súlyos probléma az alkohol.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!