Simor András: „A jegybankelnöki lét meglehetősen küzdelmes lett”

– A Euromoney című szaklap Emerging Markets nevű kiadványa az idén önt választotta az év jegybankárának a felzárkózó európai régióban. A méltatás szerint ez kifejezi a piaci szereplők bizalmát. Nem gondolja, hogy az önt ért politikai támadásokra válaszul kapott ilyen erős nemzetközi támogatást?

 – Hadd válaszoljak egy történettel. Idén januárban, éppen a Euromoney bécsi konferenciájának egyik programjaként, a régió hét-nyolc jegybanki vezetőjével ültem egy asztalnál. A beszélgetés irányítója váratlanul feltette a kérdést: ki kivel cserélne, melyik másik országban dolgozna a legszívesebben. A legtöbben Magyarországra voksoltak, talán mert bankelnöktársaim úgy vélték, itt lehet a leglátványosabban sikert elérni. Ha ma megkérdeznék őket, aligha mondanák ugyanezt. Azóta a jegybankelnöki lét meglehetősen küzdelmes lett, és a makrogazdasági környezet is nagyon nehéz: az infláció még mindig az általunk megcélzott szint fölött van, a gazdaság pedig gyenge, most kezd kilábalni a recesszióból. Egy jegybankár számára talán ez a legbonyolultabb kombináció. Egyébként pedig, ha egy jegybankelnököt bárhol a világban politikai támadás ér, amögött általában az áll, hogy a kormány fájdalmas, de a fejlődés szempontjából szükséges reformok helyett a monetáris politika eszközeivel szeretne gyors látszateredményeket elérni.

– Egy másik szaklap, a The Banker 2006-ban Járai Zsigmondnak ítélte az év jegybankelnöke címet a régióban, díjazva, hogy ellenállt a kormányzati nyomásnak. Igaz, egy harmadik szaklap, a Global Finance ugyanakkor alaposan lepontozta őt. Az utóbbinál az idén ön sem szerepel túl jól. Mennyit érnek ezek a díjak, rangsorok?

– Az Emerging Markets-díj azért fontos számomra, mert erről nem újságírók döntenek, hanem a befektetők és az elemzők. Biztos vagyok benne, hogy véleményükben bizonyos mértékű szolidaritás is kifejeződik. Hadd hozzak egy példát más szakmából: a napokban színésztársai döntése alapján Haumann Péter lett a nemzet színésze, akinek nyilván fontos a közönség tapsa, de legalább olyan fontos, hogy a társai miképp vélekednek róla. Ami pedig a Global Finance rangsorát illeti, a lap tavaly jó minősítést adott nekem, az idén gyengébbet – bár egy kategóriába sorolt Ben Bernanke Fed-elnökkel és a kínai Csuo Hsziao-csuannal, ami nem rossz társaság.

Bánkuti András

– A díjat éppen az IMF közgyűlésén adták át, a szervezettel a kormány és a jegybank irányítói tárgyalnak. Beavatta önt a nyáron a kormányzat abba, hogy 10-20 milliárd eurós elővigyázatossági hitelt kíván felvenni?

– Nem, de abba sem, hogy ez az álláspont megváltozott. A tárgyalást akkor azzal fejeztük be, hogy folytatása következik. Azt pedig, hogy szükségünk van-e új IMF- és EU-hitelre, ma már rossz kérdésfelvetésnek tartom, mert azt a látszatot kelti, mintha Magyarország nem volna képes a piacról új kölcsönökhöz jutni. Ez pedig nem igaz. A hitelkeret idén júliusig, a tárgyalások félbeszakadásáig nyitva állt, és akkor már egy éve nem ebből, hanem a piacról finanszíroztuk az államadósságot.

– Drágábban, nagyobb kamatokkal, mint egy IMF-kölcsön.

– Ez igaz. Épp ezért az az igazi dilemma, hogy megéri-e egy új IMF–EU-megállapodás, hogy annak birtokában olcsóbban és biztonságosabban jutunk-e még piaci kölcsönökhöz is. Erre nagy valószínűséggel igen a válasz. A mérleg másik serpenyőjébe pedig az kerül, milyen gazdaságpolitikai kompromisszumot kell kötni egy esetleges kölcsön érdekében. Tehát az az igazi kérdés, mennyibe kerül a lakosságnak és az adófizetőknek a kormány gazdaságpolitikai szabadsága.

– No és mennyibe?

– Ez nehezen számszerűsíthető, mivel a magyar államadósság után fizetendő kamat sok tényezőn múlik. A magyar állampapírok kockázati felára a nyár óta 100 bázisponttal, azaz 1 százalékponttal emelkedett, és nagyjából ennyivel nőtt az állampapírok és a magyar devizakötvények hozama is. Azt azonban nem könnyű megállapítani, hogy ebből mennyit tulajdoníthatunk az IMF–EU-megállapodás hiányának, és mennyit a nemzetközi piaci környezet változásának. Fontos hangsúlyozni, hogy a tárgyalások nem az IMF-fel szakadtak meg, hanem az IMF–EU-párossal. A hitelszerződésben Brüsszelt és az IMF-et nem lehet egymástól különválasztani. Ezt bizonyítja Görögország esete is: eurózóna-tagállam esetében eddig még nem volt példa rá, hogy a stabilizációba az IMF-et is bevonják. Most mégis ez történt.

– Az IMF szakértői állítólag azt is kifogásolták, hogy a kormány nem konzultált velük 29 pontos akciótervéről. És önökkel?

– Velünk sem, de általános gazdaságpolitikai szempontokról nem is kötelező a jegybankkal egyeztetnie, bár lehet ennek haszna a kormány számára. Ugyanakkor a jegybanktörvény világosan meghatározza: a pénzügyi rendszer működésével, a jegybank feladatkörével kapcsolatos döntések és jogszabályok tervezeteiről ki kell kérni az MNB véleményét, mi több, a jegybank elnökét meg kell hívni az ilyen ügyeket tárgyaló kormányülésre. Például a bankadó vagy a deviza-jelzáloghitelek tiltása esetében ennek kellett volna történnie, de a törvényalkotói rohammunkában az egyeztetés elmaradt.

– A minap a nemzetgazdasági miniszter azzal állt elő, hogy a jegybanknak ki kell vennie a részét a gazdaság élénkítéséből, mivel a költségvetés ezt nem teheti meg. Erre ön hogyan reagált?

– A jegybank nem a mindenkori pénzügyi vagy gazdasági miniszter által a sajtóban számunkra megjelölt célokat követi, hanem az Országgyűlés által törvényben rögzített feladatot látja el. Ez pedig, unalomig ismételve, elsősorban az árstabilitás elérése és fenntartása. Mivel ezt a kegyelmi állapotot még nem értük el, a jelenleginél lazább monetáris politika nehezen volna indokolható. Ráadásul a kamatszint meghatározásakor Magyarország kockázati megítélését is kénytelenek vagyunk figyelembe venni, márpedig az az elmúlt három-négy hónapban inkább romlott, mint javult.

– Matolcsy György szerint ahhoz, hogy jövőre 2-3 százalékos gazdasági növekedés legyen, a jegybanknak változtatni kell a politikáján. Ön lesz az oka, ha mégsem lesz ekkora növekedés?

– Oka nem leszek, legfeljebb ürügye.

– A kormányzat által sugallt recept szerint a jegybanknak meg kellene vásárolnia a Magyar Fejlesztési Bank kötvényeit, utóbbi pedig ebből a kölcsönből élénkítené a gazdaságot. Brüsszel megengedné az efféle lazítást?

– Az uniós szerződés tiltja, hogy a jegybank az államadósságot vagy az államháztartás hiányát finanszírozza, közvetlenül vásároljon az állami intézmények által kibocsátott kötvényekből. Ezeket sem az Államadósság-kezelő Központtól, sem az állami tulajdonú MFB-től nem veheti meg, csak a másodlagos piacon. Csakhogy az MFB-kötvényeknek jelenleg nincs másodlagos piacuk. Vagyis először az MFB-nek kellene jelentősebb mennyiségű kötvényre vevőt találnia a befektetők körében, ezt követően jöhet szóba, hogy a jegybank a másodpiaci forgalmat élénkítse. Egyébként mi is tettünk úgynevezett nem konvencionális lépéseket, amelyekkel a magyar pénz- és tőkepiac működését kívánjuk elősegíteni, például jelzáloglevelek vásárlásával próbáljuk a forintalapú jelzáloglevelek forgalmát és felárát csökkenteni, azokat vonzóbbá tenni.

– A Kósa–Rogán-javaslat után miért állt elő a jegybank saját ötletekkel a hitelezési kockázatok mérséklésére?

– Fontos különbség, hogy a mi javaslataink nem a devizahitelesekről szólnak, bár van átfedés a két csomag között, mert a képviselő urak is az ügyfelek pozícióját erősítenék a bankokkal szemben. Bármennyire nehéz is kimondani, mert ellenkezik a bajbajutottak megsegítésének természetes emberi igényével, a Magyar Nemzeti Banknak nem feladata az efféle segítségnyújtás. Hadd hozzak egy példát: egy balesethez kijön a mentő és a rendőr is, de más-más feladatot látnak el. A mentő elsősegélyt nyújt, a rendőr pedig többek között átveszi a forgalom irányítását. Mi ennek szellemében tettünk javaslatokat. Nemcsak a nehéz helyzetben lévő, hanem az összes hitelfelvevő érdekében, az átláthatóságot és a kiszámíthatóságot szem előtt tartva, inkább a hosszabb időre rögzített, netán referenciakamathoz kötött kamatozású hitelek nyújtását szorgalmaznánk. Annál is inkább erre fókuszálunk, mert az árfolyamgyengülésen túl ezek hiányából érte a lakosságot a legnagyobb veszteség az elmúlt két évben. A jegybank javaslatai figyelembe veszik az üzleti környezet kiszámíthatóságát, nem rontják a bankok hitelezési hajlandóságát, így támogatják a magyar gazdaság fellendülését.

FARKAS ZOLTÁN