hvg.hu: A Fidesz alkotmánytervezetét, alighogy nyilvánosságra hozták, élesen bírálják a baloldalon. Készítőit túlzott hatalomkoncentrációval, diktatúra előkészítésével vádolják. Nem is vesznek részt az alkotmánytervezet körüli vitában. Nem lesz így túlságosan részrehajló az új alaptörvény?
Pokol Béla: Abból kell kiindulni, hogy egy pluralista demokráciában csak a nép által választott képviselők meghatározott többsége képes és jogosult az alkotmányozásra. Mindig lesz egy kisebbség, mely a többség döntéseit ellenzi.
Pokol Béla
Ez érvényes a kétharmados többség döntéseire is, ez így természetes. Azt, hogy száz százalékos legyen többség, vagyis a jelenlegi parlamentnek mind a 386 képviselője teljes egyetértésben fogadja el az új alkotmányt, elképzelhetetlen. Mint ahogy az is, hogy a kormánytöbbség az ellenzékkel együtt kormányozzon.
hvg.hu: A baloldal arra hivatkozik, hogy „nincs alkotmányozási kényszer”.
P.B.: Alkotmányozni általában nagy politikai szakadások, forradalmak után szoktak, amikor az előző hatalom képviselői eltűntek, de az újak még nem léptek színre, és a hatalmi viszonyok még nem artikulálódtak. Ez volt nálunk a helyzet 1989-90-ben, de ekkor nem alkottuk meg az új alkotmányt. Az történt, hogy egy néhány fős értelmiségi csapat a rendszerváltás utolsó hónapjaiban gyorsan átdolgozta, a demokrácia elvárásaihoz igazította az 1949-es alaptörvényt, majd az utolsó pártállami parlament jóváhagyta azt. Húsz év múlva, most jött el az idő, hogy a bevezetője szerint is átmeneti alkotmányt egy újabb, tartósabb alaptörvénnyel váltsuk fel.
Azok, akik kifogásolják is a jelenlegi alkotmányozás legitimitását, hogyan fogadják el legitimnek az, ami a rendszerváltáskor történt?! Az alkotmányokról mondják, hogy „csak milliók akaratából, a tömegek pecsétjével” születhetnek. Erről 1989-ben szó sem volt. A jelenlegi alkotmányozási kényszer onnan ered, hogy akkor nem tudtunk legitim alkotmányt létrehozni.
hvg.hu: Ön tehát azt sugallja, hogy konfliktusba került a hatalommegosztás igénye a hatékony kormányzást célzó törekvésekkel?
P.B.: A modern demokráciáknak alapvetően két modellje van ezen a téren, a brit és az amerikai. Az előbbiben a nép által választott alsóház a teljes államhatalmat birtokolja. Ennek ellensúlya kizárólag az ellenzék és a szabad sajtó. Ettől alapvetően különbözik az Egyesült Államok politikai rendszere, mely a hatalmat megosztja a különböző hatalmi ágak között, és így működteti a demokráciát. Az angoloktól vették át a modellt a 19. század második felében az európai országok is, kis módosításokkal. Az 1989-ben bevezetett, a hatalom egységére épülő magyar modell is lényegében a brit modellt követi. De az Alkotmánybíróság az idők folyamán hozott döntéseivel kikényszerítette a hatalmi ágak megosztását, bár ez ellentétben állt az alkotmány szövegével.
A Fidesz jelenlegi alkotmánytervezete visszatérést jelent az egységesebb hatalmi modellhez, amit én üdvözlök. Bár még ez a szöveg sem mentes bizonyos ellenmondástól. A B. cikkely 3. bekezdése kimondja, hogy a hatalom forrása a nép, amit a 4. bekezdés úgy önt formába, hogy a „a nép hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja”. Mégis, a C cikkely 1. bekezdése a hatalommegosztást deklarálja. Ez ellenmondást tükröz, vagyis azt, hogy az alkotmány kidolgozói nem tudták eldönteni, melyik modellt kövessék, a britet vagy az amerikait. Várható, hogy az alkotmánybíróság fel fogja oldani ezt az ellentmondást, természetesen úgy, hogy újra a hatalom megosztását preferálja majd, ami idővel újra egy szétszaggatott, legyengített állam létrehozásához vezethet.
hvg.hu: Ezek szerint ön üdvözli a hatalom koncentrációját az új alkotmányban, sőt, még ezt is kevesli. Nem gondol arra, hogy Magyarországon az erős, egységes hatalom eszméje mekkora visszatetszést kelt az ismert történelmi előzmények miatt?
P.B.: A hazai „main-stream” média valóban folyamatosan kifogásolja a hatalom koncentrációját. De ez nem mindig volt így. Emlékezzünk arra, hogy amikor Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök, mennyire kifogásolta, hogy néhány közjogi pozícióban - a hatalommegosztás működése miatt - az ellenzék emberei ülnek, és folyamatosan „párhuzamos államról”, beszélt, melyet fel kellene számolni. Ezt a domináns média akkor minden további nélkül elfogadta. Vagyis az erős államot általában a hatalmat gyakorlók támogatják, míg ugyanazok ellenzékben a hatalommegosztást preferálják.
Márpedig az elmúlt húsz év éppen arról szólt, hogy párhuzamos hatalmi centrumok működtek, melyek lebénították az állam működését, éppen akkor, amikor fel kellett volna lépnie Brüsszellel, illetve a globalizmus kihívásaival szemben. Én a brit modell híve vagyok Magyarországon. Az államnak egységesnek és ütőképesnek kell lennie, de mindig biztosítani kell a lehetőséget, hogy ha a kormány rosszul működik, az ellenzék leválthassa.
Kétségtelen, hogy mind a cseheknél, a lengyeleknél, mind az oroszoknál vagy az ukránoknál van egy bizonyos mértékű hatalommegosztás. A lengyeleknél például ismert volt az eltérő ciklusra választott miniszterelnök és az államfő hosszabb ideig tartó konfliktusa, a cseheknél is előfordultak hasonló ütközések. Ez az amerikai, hatalommegosztó modelltől eltérő „félprezidenciális” rendszer. Nálunk viszont a kormányfői hatalom kivételesen erős, ugyanakkor az új alkotmánytól kissé erősödni fog az államfői hatalom is. Ennek jele, hogy mostantól a Legfelsőbb Bíróság elnökét (új nevén: a Kúria elnökét) is csak az államelnök jelölésére választhatja meg az Országgyűlés, míg a lecserélésre kerülő alkotmányban csak a Legfőbb Ügyész jelölésére volt jogosítványa.
hvg.hu: Ám az Alkotmánybíróságnak némileg szűkül a jogköre.
P.B.: Ezen nem is lehet csodálkozni, tekintettel arra, hogy nálunk működött a legnagyobb hatalmú ilyen testület a világon. Szinte egy második törvényhozás második kamaráját alkotja, amely, a világon egyedülállóan széles módon, maga alá rendeli a sokmillió állampolgár által választott Országgyűlést és annak törvényeit. Egy ilyen széles jogkörrel szemben megalapozottak a kifogások, különös tekintettel arra, hogy ebben a demokratikus legitimációt nélkülöző testületben gyakran 6:5 arányban születnek a döntések. Antall József sok esetben Sólyom Lászlóval, és az általa vezetett alkotmánybírósággal összefogva hiusította meg 1990 és 1994 között a konzervatív többségű parlament döntéseit. A híres mondása, „tetszettek volna forradalmat csinálni!” ahhoz, hogy nagy változások legyenek, nem volt őszinte. Kormányfővé választása után nagyon erős volt kormányának alkotmányjogi helyzete, nagy változtatásokat tudott volna végrehajtani, mégsem tette.
A nagyhatalmú nyugati körök nyomására hallgatva Antall asszisztált a „túlbiztosított” politikai rendszer kiépítéséhez, mely garantálta, hogy a régi rendszer vezetői közül senkinek ne essen bántódása, és a privatizáció is akadálytalanul menjen végbe. De a hatalmi rendszer szétszabdalása idővel megbosszulta magát, és az MSZP kormányzatok 2002-től 2010-ig tartó, tehetetlen sodródásához vezetett. Ezen kíván most változtatni a Fidesz az új alkotmánytervezettel, kiváltva az ellenzék éles bírálatát, sőt, távol maradását az alkotmányozás folyamatától.
hvg.hu: Ön üdvözölte az ombudsmanok státuszára vonatkozó tervezett változtatásokat, vagyis hogy az alkotmánytervezet szerint a négy független ombudsman helyett csupán egy maradna. Ezt is a hatékony kormányzás iránti szimpátiától vezérelve?
P.B.: Az ombudsmani hivatal Skandináviában született, abból a célból, hogy jelezze a nyilvánosság számára a demokratikus törvényhozás alá rendelt kormányzat és minisztériumok bürokratikus visszaéléseit, és felhívjon a kisebb hatósági és igazgatási hibák kijavítására. Magyarországon azonban a négy ombudsman önálló, egyszemélyes alkotmánybíróként, alkotmányos alapjogvédőként működik. Nyugaton ilyen jellegű, nagyhatalmú ombudsmanok sehol sem találhatók. 1999-ben már oda jutottunk, hogy az általános ombudsman, aki akkor Gönczöl Katalin volt, a parlament demokratikus működését kezdte ellenőrizni. Ez ellen én akkor kifogást emeltem az Alkotmánybíróságon, ahol a beadványomnak helyt is adtak, és megsemmisítették az ebben az irányban is értelmezhető törvényi rendelkezéseket.
Az ombudsmani hivatal erejét persze igazán az adja, ha a domináns média embere kerül e pozícióba, és a kormánnyal szembeni kifogásait ezerszeres felhangosításban tálalják. Volt olyan ombudsman, Majtényi László, aki ha megszólalt, hetekig attól zengett a média, vagyis a nyilvánosság minden kezdeményezését felkarolta. Ugyanakkor volt olyan ombudsman, Lenkovics Barnabás, akit a sajtó szinte figyelemre sem méltatott, és megszólalásait agyonhallgatta. Az új alkotmány tervezete most egyetlen ombudsmani tisztséget tartana meg az eddigi négy helyett, ami üdvözlendő, de ennek a jogköre még így is példátlanul széles maradna azzal, hogy nem egyszerűen az igazgatási hibák elleni fellépést rögzíti feladatának, hanem az alapjogok védelmét.
