Az Orbán-kormány és a Fidesz tavaly év végén megkezdődött népszerűségvesztése jelentős részben a társadalompolitika területén meghozott, nagy vihart kavart intézkedéseknek köszönhető (pl. a magán-nyugdíjpénztári vagyon 97%-ának államosítása, az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer miatt keletkező nettó bércsökkenés, a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjazásának szűkítése, a közmunkaprogram átszabása).

A múlt év második felében még úgy tűnt, hogy a kormány szembefordult a külföldi hitelezőkkel és a multinacionális cégekkel. Igaz, itt megfigyelhető volt némi kettős mérce, ugyanis tipikusan azon ágazatokat sújtotta a válságadó (pl. a telekommunikációs ágazatot, a bankszektort, a hipermarketeket), amelyek esetében az országból való kivonulást technikailag nehezebb kivitelezni, másrészt az autógyártást pedig egyedi kedvezményekkel támogatja a kormány.

Veszélyes front

Ez évtől viszont az ország pénzügyi hitelességének növelése érdekében már más területekre helyeződött át a kormánypolitika súlypontja. A kormány újabb jelentős és veszélyes frontot nyitott: a mintegy másfél-két millió főt számláló, magánszektorban dolgozó alkalmazottat érintő szabályozásra készül. Az első hírek április 20-án  még úgy szóltak, hogy  Munka Törvénykönyve (Mt.) a következőképpen módosulna: az eddigi három hónapos próbaidőt hat hónapra emelnék fel, azaz a munkáltató ezen időszak alatt indoklás nélkül megválhat beosztottjától. A szakszervezek azonnal bejelentették tiltakozásukat a terv ellen. A kormány portálján április 22-én nyilvánosságra hozott tervezet is lehetővé tenné a hat hónapos próbaidőt, de csak a kollektív szerződés rendelkezése alapján, amelynek megkötéséhez a munkahelyen lévő szakszervezet is szükséges.

Szakszervezeti értesülések szerint felülvizsgálnák az éjszakai és a hétvégi bérpótlék, a végkielégítések és a felmondási idő csökkentésének lehetőségét is, valamint a folyamatos üzemű vállalkozásoknál az 5,5 munkanapos munkahét bevezetését.  A szabadságolást illetően az Mt. már eddig is a cégvezetőknek kedvezett, mert kimondta, hogy a munkavállalónak járó szabadságnak csak egynegyedét kötelesek a munkavállaló kérésére kiadni, a fennmaradó rész kiadási rendjéről ők dönthetnek. A mostani jogszabály előírja azt is, hogy a szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére szabad kiadni. Ehhez képest a munkaadó számára további könnyítés lenne, hogy nem volna köteles két hétnél hosszabb szabadságot kiadni alkalmazottjának.

Egy jobboldali kormány természetétől általában eleve idegen a munkavállalói jogok harcias képviselete. A jobboldali kormányok inkább hajlamosak abban bízni, hogy a tehetős és sikeres személyek és vállalatok majd mozgásba hozzák a gazdaságot. Ebből a szempontból nem is tűnik annyira logikátlannak, ha az Orbán-kormány gesztusokat kíván gyakorolni a munkaadók felé.

Politikai szempontból ugyanakkor kockázatosnak tűnik az elképzelés. Ha a kormány a munkavállalói jogokat durván leépítő szereplőként tűnik fel, az sokakban ellenérzést szül majd, beleértve a magánszektorban dolgozókat. A sértett munkavállalók pedig a sérelmeiket majd a soron következő választáson a Fideszen torolhatják meg.

A kormánynak nem is a szakszervezetektől van tehát elsősorban félnivalója, mert – ahogyan arról már írtunk –, azok meglehetősen gyengék Magyarországon. Ez nem Franciaország, ahol pár évnyi nyugdíjkorhatár-emelés miatt a szakszervezetek felhívására tavaly százezrek voltak képesek heteken át folyamatosan (tehát nem egy fél napig) tüntetni, sztrájkolni, útlezárásokat végrehajtani. Mégis, érdemes volna komolyan venni a szakszervezetek véleményét: ezek a testületek ugyanis szervezett formában közvetítik a hatalom felé az elégedetlenséget, jó előre felhívják a figyelmet egy-egy tervezett lépés buktatóira, nem bujtogatnak erőszakos akciókra, hanem tárgyalóasztalnál kívánják problémáikat rendezni.  Ebben rejlik a szakszervezeteknek az érdek-aggregációs folyamatban megnyilvánuló hasznossága – hasonlóan más szervezetekhez.

Megkurtított munkanélküli-segély

Komoly megszorítást jelent a Széll Kálmán-tervben, illetve a konvergenciaprogramban megfogalmazott hivatalos kormányzati szándék, amelyik szerint példátlanul rövid időre, mindössze három hónapra csökkentenék a munkanélküli-segély időtartamát, méghozzá olyan módon, hogy az álláskeresési járadék az eddigi 270 nap helyett csak 90 napig járna, az álláskeresési segély pedig megszűnne. Az elképzelések szerint az állam a segély helyett közmunkaprogramot ajánlana fel. A kormány nem is titkolja, hogy ezzel komoly összeget kíván megspórolni az államadósság lefaragása, valamint az EU által elvárt minél alacsonyabb költségvetési hiány teljesítése érdekében.

A konvergenciaprogram azonban több kérdést vet fel ebben a tekintetben, mint amennyit megválaszol.  A közmunkáért járó jövedelem (ha négyórás) nem éri el a minimálbér szintjét, másrészt maga a konvergenciaprogram sem igazán bízik abban, hogy a magánszektor ebben a ciklusban képes lenne a munka nélkül maradtak nagy részét felszívni. Ez áll a Brüsszelnek elküldött dokumentumban: „A Széll Kálmán Terv pozitív munkaerő-piaci hatásait konzervatívan becsülve, nagyobb mértékű, 1,5%-ot meghaladó foglalkoztatottság-bővülésre 2014-től lehet számítani.” Az optimista verzió a foglalkoztatottak számának 300 ezer fővel történő emelkedésével számol a 2014-es évre, ám az nem derül ki, hogy ebbe a számba beleszámítják-e a közmunkaprogram résztvevőit. Mert ha igen, akkor a foglalkoztatottság bővüléséből alig fognak érezni valamit az aktív álláskeresők, legfeljebb akkor, ha a gazdasági növekedés és keresletbővülés miatt a magánszektorban keletkeznek új munkahelyek százezrei.

Erősen kérdéses, készültek-e hatástanulmányok arról, mi történik azokkal a tartós munkanélküliekkel, akiknek nem sikerül nemhogy három vagy hat hónap, hanem másfél év alatt munkát találni. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat márciusi adatai szerint a 650 ezer álláskereső közül tartósan regisztrált álláskeresők száma 174 ezer főt tesz ki, ennek 58%-a keres egy-két éve munkát, az átlagos regisztrációs idő 341 nap. Ha valakit tehát elbocsátanak állásából, nem tűnik számára biztatónak, hogy csak három hónapra járna neki az álláskeresési járadék, mert a munkanélküliség tipikusan hosszabb Magyarországon.

A munkanélküli ellátás jelentős csökkentése fiskális szempontból indokolt lehet, de társadalmi hatásait tekintve ez már aligha mondható el.

Idő kell

A „hard goverment” kétségkívül kényelmesebbé teheti egy kormányzat életét, amikor többnyire félretolja a bonyolult és hosszú egyeztetések rendszerét, és az általa jónak tartott „közérdek” vonalán igyekszik határozottan és minél gyorsabban haladni a kijelölt úton. Ám egyre inkább kezdenek megmutatkozni ennek a döntéshozatali metódusnak az árnyoldalai. Nyilvánvaló, hogy a gyors, nemegyszer kapkodó, az érintettekkel való kevés érdemi egyeztetésen alapuló döntéshozatalnak nagy a hibázási lehetősége. Az ilyen döntéshozatal ugyanis nem képes figyelembe venni egy adott szakpolitika megannyi érdekeit és kapcsolatrendszerét.

Márpedig a munka világa annyira érzékeny, és sokakat érintő terület, hogy kifejezetten megköveteli a döntéshozóktól a felkészültséget és a körültekintést. Ha ettől eltekintenek, akkor további társadalmi feszültségek keletkeznek, amelyek már könnyen átvihetők a politikai alrendszerbe. Még nem késő finomítani a döntéshozatalon: a Munka Törvénykönyve módosítását ezúttal nem egyéni képviselői indítvány formájában terjesztették be, hanem a kormány honlapján, így elvileg lesz lehetőség a beérkezett vélemények gondos mérlegelésére.