Elek István
Elek István

A magyar értelmiség útja a Bibó-felejtéstől a Bibó-reneszánszon át a lényegi Bibó-tagadásig. Elek István írása.

„Ha a szellem minőségét, s az értelem jelentőségét keresem: az Eötvös József halála óta eltelt évszázadban alighanem Bibó István volt a legtisztább politikai gondolkodó; azt, hogy a tizenkilencedik század eszméiből folyó törekvéseket hogyan lehetne egymással – logikailag csak – valamiképpen összeegyeztetni a huszadikban, egyedül ő tudta volna megírni. Erre azonban nem adott módot a kor, amelyben élt, a hely, ahol élt és az a közvetlen közhaszonra törekvés, amelyhez őt magát kötötte morálja. Ha jelentőségének a nemzet nem ébred tudatára, az a magyar államot adminisztráló rendszer szégyene és a magyar írók maradandó szégyene lesz.”

Amikor Szabó Zoltán két nappal Bibó István 1979. május 10-én bekövetkezett halála után a papírra vetette ezeket a sorokat, az ötlete legalábbis már megfogalmazódott annak a kötetnek, a Bibó-emlékkönyvnek, amelynek példányai 1981-ben elkezdtek kézről kézre járni, jelezve,  hogy a magyar értelmiség egy jelentékeny csoportja tudatára ébredt  Bibó István jelentőségének.

Ha a kötet elemzései, emlékezései, vallomásai nem mind fogalmaztak is azzal a megrendültséggel, olyan önmagukkal szemben is kíméletlen keménységgel, mint Csurka István a Bibó-felejtés című írásában, a gyjtemény egésze nem csak a bibói életmű jelentőségének felismeréséről tanúskodott, hanem arról is, hogy véget ért egy korszak, a „kényszeredett, tántorgásos kiegyezés” korszaka. Amelyben igen kevés kivételtől eltekintve a magyar értelmiség nyilvánosság elé engedett legjava is – bibói kifejezéssel élve - hamis realistaként képviselte, mentegette, magyarázta, vagy éppen csak elhallgatta a Kádár-rendszer alapvető, eredendő hamisságát, vérben fogant mivoltát, és ebből következő hétköznapi hazugságait.

A következő évek viszont már a Bibó-reneszánsz évei, legalábbis a rendszert egyre határozottabban és nyíltabban bíráló értelmiségi, ellenzéki csoportok körében. Ha megnevezhető egyetlen személy és életmű, akinek a tiszteletében és ösztönző hatásában közös nevezőt találtak e rendszerbíráló csoportok, akkor az Bibó István volt és az ő életműve.  

Ez érthető, hiszen a politikai értékek olyan eszmei szintézisét képviselte, amelyhez egyaránt könnyen kapcsolódhattak a különféle hagyományú nem-kommunista erők. A szabadságeszmét középpontba állító értékrendje nagy nyomatékkal képviseli a szociális gondolatot, és a legtermészetesebben fejezi ki a nemzetérdekűséget. A meggyőződése szerint a legteljesebb politikai kifejlettségét a liberalizmus jegyében, a polgári demokrácia keretei között elérő szabadsággondolatot Bibó ráadásul a keresztény eszmevilághoz, a minden ember egyenlő méltóságát tételező keresztény emberképhez vezeti vissza.

1956-ban és a börtönből való kiszabadulása után is tanúsított megalkuvásmentes magatartása, kimaradása abból a hallgatólagos kiegyezésből, amely a kádárista hatalom és az értelmiség túlnyomó többsége között létrejött, az életművét magától értetődően tette a katalizátorává annak az értelmiségi lelkifurdalásnak, amely a nyolcvanas években az értelmiség jelentős részén erőt vett, és amelynek épp az említett Csurka-dolgozat volt az egyik legnagyobb hatású megszólaltatója.

Mivel a politika és a morál kapcsolatáról alkotott bibói felfogás magának a politikai tevékenységnek a megújításával is kecsegtetett, a politika világához az értelmiségi közegből érkező reformerek szemében ez különösen vonzóvá tette a nézeteit.  Nem kevésbé ösztönzőnek bizonyult a paternalista diktatúrából való kibontakozás lehetőségét óvatosan kereső ellenzéki csoportok számára Bibó politikai stratégiai módszertana: radikalizmus a célokban, mérséklet a módszerekben, a stílusban. Következetes hűség az elvekhez és ugyanakkor realizmus, pragmatikus józanság, kompromisszumkészség a célok kivitelezésében, az eljárási módozatokban. 

Göncz Árpád nem sokkal az első szabad választás után, 1992-ben, egy szegedi Bibó-konferencia beköszöntőjében idézte Bibó egy álmát, amelyet még valamikor a közös börtöncellájukban hallott tőle. A következőképpen szól:  „Borzasztó álmom volt az éjszaka, tél volt, havazott, álltam egy szobortalapzaton és rettenetesen fáztam, és szerettem volna leszállni, de nem tudtam.”

Göncz azzal folytatta, hogy újra és újra fölmerül benne ez a gondolat, amikor látja, hogy Bibót – aki népi volt, aki liberális volt, aki szociális gondolkodású volt, továbbá mélységesen keresztény – a különféle politikai erők most megpróbálják darabokra szedni, kisajátítani az egyes részeit, de egészében nem fogadják el. Vagyis „Bibó zászlóból átalakult zászlórúddá, és a zászlórudat bunkónak használják, hogy ideológiai csatát vívjanak vele…”

Ha voltak is efféle csetepaték, és tagadhatatlanul voltak, magam is részt vettem némelyikben, ma felidézve ezt az álmot, a századik évfordulón, sokkal indokoltabb tűnik fel egy másféle lehetséges értelmezése.

Azt hiszem, Bibó a jövőbe látva, nem azért érezte magát rosszul ott a talapzaton, nem azért akart leszállni róla, mert nyomasztotta volna, hogy rá hivatkozva esnek egymásnak a liberális demokrácia rendszerének alapítói és egymással vetélkedő képviselői, hogy őt kisajátítva vívják meg egymással az ideológiai harcaikat.

Hanem inkább azért, mert megint egyre magányosabbnak kezdte érezni magát, csaknem olyanformán, mint egykor, a Kádár-korszak delelőjén érezhette magát. Hiszen azt látta, hogy felhelyezték ugyan az alakját egy szobortalapzatra, a formális tiszteletet ezek szerint megkapja, eszméihez azonban egyre kevesebb köze van annak a politikai valóságnak, amelyet a rá névleg hivatkozók teremtettek a rendszerváltó Magyarországon. 

És ha így látta, bizony jól látta Bibó a jövőt. 

Az 1956 és 2011 közötti évtizedek történetét szemléletesen ábrázolhatnánk akár a hozzá való viszony történeteként is.

Íme a metaforikus vázlat, címszavakban, némiképp esetlegesen, de korántsem önkényesen húzva meg a szakaszhatárokat.

Bibó-felejtés -  a kiépülő és kivirágzó Kádár-korszak 1981-ig.  Bibó-reneszánsz – a nyolcvanas évtized, a rendszer elerőtlenedésének, hanyatlásának évtizede. Formális tisztelet és lényegi Bibó-tagadás – a rendszerváltozás évtizedeiben. Előbb inkább balközépről, balról, aztán inkább jobbközépről, jobbról.

És bárki bármit mond, nem volt az eleve elrendelt, hogy ennek így kellett történnie.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ilyen lehet az ördög családvédelmi akcióterve

Ilyen lehet az ördög családvédelmi akcióterve

Megvan Andy Vajna utódja a filmügyi kormánybiztosi poszton

Megvan Andy Vajna utódja a filmügyi kormánybiztosi poszton

Mfor: A hulladéklerakókat is államosítani akarják

Mfor: A hulladéklerakókat is államosítani akarják

11 évesen éttermet nyitott

11 évesen éttermet nyitott

Újabb kérdés a rezsiutalvánnyal kapcsolatban: mi van, ha nincs a nevünkön rezsiszámla?

Újabb kérdés a rezsiutalvánnyal kapcsolatban: mi van, ha nincs a nevünkön rezsiszámla?

Űrbűncselekménnyel gyanúsítanak egy amerikai asztronautát

Űrbűncselekménnyel gyanúsítanak egy amerikai asztronautát